Így is lehet

Örömmel olvastam Danó Anna cikkét a Népszabadság Hétvége mellékletében (Gál úr mindenkinek köszöni, december 4.). Személyes érintettség révén csak megerősíteni tudom az ott leírtakat. Engem Váczi doktor műtött tavaly vesetumorral (Buzogány doktorral személyesen nem találkoztam, mert éppen egy hónapos nyári szabadságon volt). Bár az én esetem lényegesen egyszerűbb volt, mivel korai stádiumban prosztata-szűrővizsgálaton fedezte fel Váczi doktor a tünetmentes vesedaganatomat és 51 évesen a műtét kockázata is lényegesen kisebb volt. Maga a műtét a lehető legrövidebb ideig, két óra hosszat tartott.

A cikk is említi, hogy ilyen esetekben a legszörnyűbb dolog a várakozás, hol a diagnosztikai vizsgálatra, hol annak az eredményére, hol magára a műtétre. De azt talán nem hangsúlyozza eléggé, hogy ez az osztály ebben is kiemelkedően jó.

Én magára a prosztataszűrésre másfél órát vártam, pedig csak beestem az utcáról, nem voltam előjegyezve. Más helyeken egy-két hónapos előjegyzésekről lehet hallani. Amikor kiderült a baj, egy (!) napot vártam a CT-vizsgálatra.

Egy hét alatt levették az összes laborletetet, de ez is csak azért tartott ennyi ideig, mert egy szövet tenyésztésére kellett várni. Amikor minden lelet összejött, ismét egy (!) napot kellett várnom, hogy befeküdjek az osztályra, és a rákövetkező nap volt a műtét. Az osztályon szerzett tapasztalataim alapján úgy láttam, hogy minden beteg hasonló sebességgel került műtőasztalra.

Ezeket a várakozási időket akkor lehet igazán értékelni, ha más adatokkal öszszevetjük. A Népszabadságban jelent meg tavaly, hogy az Onkológiai Intézetben a CT-vizsgálat átlagos várakozási ideje 35 nap, a műtétre várakozásé pedig 110 nap (Modern onkológiai centrumot kap Közép-Magyarország, 2009. november 30.). Bár különösen az utóbbi hihetetlennek tűnik, és később egy olvasói levélben ennek valaki hangot is adott, cáfolatot azóta sem olvastam.

Azóta is Váczi doktorhoz járok háromhavonta felülvizsgálatra. Sokszor megfordult már a fejemben, hogyan lehetne nagyobb publicitást adni az osztály tevékenységének, de túl sokat nem tudtam tenni. Nem tudom, konkrétan milyen apropóból született ez a cikk, de örülök neki, hogy megjelent.

Kiss László

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.