Elfogyott tehát az a kicsinyke gőz is, ami a minden eresztékében recsegő HM-hajón a lapátok helyett az utolsó pillanatokig a hajókürtre volt kapcsolva. A lufi az első szúrásra kipukkadt. Az pedig nem mástól, mint a Nagy Testvértől érkezett, aki az előző Nagy Testvér helyére lépett. Csakhogy míg az előzővel „csak” Pozsonyig kellett menetelni, az utóbbit Afganisztánig követtük.

Sokba, nagyon sokba került nekünk ez (és a többi) misszió! Fiatal bajtársaink haltak meg szolgálatuk teljesítése közben. Rájuk minden katona, mindenkor tisztelettel és kegyelettel fog emlékezni. Egy néma főhajtást megérdemel a Magyar Honvédség is, amely szintén áldozatává vált politikai elitünk felelőtlen tevékenységének. Fegyvernemek szűntek meg vagy lehetetlenültek el, nagymúltú alakulatokat zavartak szét, szakmák szűntek meg, egzisztenciák mentek tönkre. S míg az elveszett emberi életeket nem lehet visszahozni, a sereget talán újjá lehet(ne) építeni. Nehéz lesz, és nemcsak azért, mert rombolni mindig egyszerűbb, hanem mert sürgősen kellene egy vezérfonal, amelynek mentén el lehetne kezdeni az építkezést. Na, ez az, amelynek megszületését reménytelennek vélem, látva a politikai elit tagjainak és a körülöttük fel-felbukkanó „szakpolitikusok” képességeit.

És akkor a pénzről még nem is beszéltem…

Egri Károly nyugállományú mérnök ezredes