Igaz, másféle is. Például az, hogy Markó a csúcson akarja abbahagyni. Akkor, amikor joggal érezheti úgy, hogy évtizedes, tiszteletet kivívó munkálkodás nyomán az RMDSZ – minden egységbontó hazai és anyaországi törekvést meghiúsítva – hegemón helyzetet vívott ki magának a romániai magyar közéletben. A párt ma a kormánykoalíció megkerülhetetlen tagja – ő maga pedig miniszterelnök-helyettes. Megszűnt az erdélyi magyarság jogfosztottsága, közjogi helyzete összehasonlíthatatlanul jobb, mint Markó pályája kezdetén volt.

Éppen a lemondási szándék bejelentésének napjaiban teljesedett be a távozni készülő elnök talán legnagyobb politikusi álma is: az ottani magyar gyerekek az óvodától a doktori disszertáció megvédéséig anyanyelvükön tanulhatnak. Érthető, ha Markó éppen ebben a pillanatban érezte úgy, hogy ideje hátrébb húzódnia. Valójában azonban nem tudjuk, hogy tényleg erről van-e szó, mivel Markó nem részletezte visszalépésének meghatározó motívumait és körülményeit. Gyanítható, hogy ezeken kívül egyéb mozgatórúgói is lehettek.

Az erdélyi magyar élet legformátumosabb politikusának mindig is a realitásérzék volt a legfőbb erénye. És a megfontoltság. Vélhetően most sem pillanatnyi hangulat hatása alatt döntött, hanem a körülményeket alaposan végiggondolva. Híven politikai példaképéhez, Bethlen Gáborhoz, akit politikai búcsúbeszédében is felemlegetett – mégpedig Budapest ellenében. Az Orbán-kormány ugyanis a határon túliak támogatására hivatott Szülőföld Alapot Bethlen Gáborról készül elnevezni, Markó szerint anélkül, hogy tisztában volna a bethleni magatartás lényegével.

Mert nemzetpolitikájukkal Orbánék – a fejedelem szellemiségével ellentétben – az egységet készülnek aláásni Erdélyben. Márpedig ez az „ahogy lehet” bethleni elvet valló Markó szerint a megmaradás alapfeltétele Erdélyben. Ezt figyelmen kívül hagyva a Fidesz radikális és kalandor akciókra tüzeli ottani barátait – elsősorban az RMDSZ ellenében. Markó Béla a kis lépések politikusa. De pályája bizonyítja, milyen messzire lehet eljutni így. Olyan távolságokra, hogy esetében nyugodtan lehet tiszteletre méltó politikusi életműről beszélni.

Minthogy Markó is alapvetően „sültrealista”, aligha hihetünk abban, hogy azért vonulna most háttérbe, mert ezt az életművet bevégzettnek érezné. Inkább azt gondolhatja, hogy e mai helyzetben így hajthatja a legtöbb hasznot pártjának és az erdélyi magyarságnak. Nem biztos, hogy igaza van. Még akkor sem, ha az RMDSZ valóban nagy és új kihívásokkal néz szembe. Kívülről az Orbán-kormány, belülről az erdélyi másodhegedűsi szerepbe belenyugodni képtelen Tőkés László szorítja. Mindeközben pártja valóban megérett a megújulásra. Könnyen lehet, hogy úgy számol: a soron következő csatákban és egyezkedésekben tehertétel lenne pártja számára.

Távozásával az erdélyi magyar politikában lezárul egy korszak. Alighanem Markó örülne a legkevésbé, ha pár év múlva nosztalgiával kellene majd emlékeznünk a nevéhez kötődő erdélyi két évtizedre.