Értékelése szerint az utóbbi hetekben miniszterelnökünk hatékonyan lobbizott az európai uniós döntéshozóknál ennek érdekében. A szakértők megjegyezték még, hogy ha a fél unió gazdaságát nem fenyegetnék pénzügyi veszedelmek, aligha lettek volna ilyen engedékenyek velünk Brüsszelben. De bizonyos költségvetési vállalásaink megalapozták kérelmünk korábbinál barátságosabb elbírálását. Azt ígéri a kormányzat, hogy ha az amúgy egymondatos döntés megszületik, a következő három évben rendet tesz a magyar földviszonyokban. Ideje lenne.

A szakminisztérium évértékelő összegzése döbbenetes adatot közöl: nagyjából egymillió hektár helyzete rendezetlen Magyarországon. Tulajdoni viszonyaik kuszák, nagy részük még mindig osztatlan és kiméretlen közös tulajdonban van. Ez önmagában is épp elég nagy baj, de még inkább az, hogy ésszerű, a tulajdonosoknakhasználóknak egyaránt megfelelő birtokpolitikára hiába várunk. A moratórium meghosszabbítását például azért kellett kérnünk, mert a kárpótlást és a vagyonnevesítést követő káosz, a használat és a tulajdon szétválása miatt a földek piaci értéke még az uniós középmezőnytől is messze lemarad, miközben a bérletek ára már nagyon is afelé közelít.

Ez a helyzet a spekuláció melegágya: ma Magyarországon az átlagos termőföld bérbe adva – a normál banki befektetési hozamokat lekörözve – tíz év alatt visszahozza az árát. (Németországban 25–30 év kell ehhez.) Ez a teher annak a vállát nyomja, aki a földet műveli, s aki így képtelen tőkét gyűjteni saját birtokának bővítéséhez. Ráadásul tovább nehezíti a helyzetet, hogy földet csak természetes magánszemély vehet, még a legtisztábban hazai tulajdonú, netán tőkeerős agrárcég sem.

Ezt az ellentmondást kellene feloldania a következő három évben a magyar agrárkormányzatnak. Eddig az egyetlen érdemi lépés az volt, hogy az államot minden adásvételre kiterjedő elővásárlási joggal ruházták fel, de érdemi tőkét a lehetőséghez nem rendeltek. Ha komolyan gondolják a földpiac irányításának tervét – akár a középpontba helyezett kis- és családi termelők érdekében is – a kétmillió, zömmel a gazdálkodástól „érintetlen” tulajdonos dolgaiba is bele kell szólniuk. Korlátozhatják például a bérleti díjakat (kering is a parlamentben egy ilyen irányú javaslat) és ezzel az eladás, azzal pedig a kívánatos gazdálkodói birtokkoncentráció felé terelik a tulajdonosokat. Vagy komoly kedvezményekkel támogathatják a hazai termelők földvásárlásait.

Lehet jogászkodni, mindenféle rafinált paragrafusokkal korlátozgatni a jövőben is ezt meg azt, de a tőkét sokáig megfékezni nem lehet. Most már valóban elkerülhetetlen az érdemi beavatkozás. Ehhez kellene végre elegendő bátorság – a hatalom adott. Igaz, egy „belenyúlós” birtokpolitikával lehet szavazókat veszíteni. De ha továbbra is marad a babrálgatás, valóban előbb-utóbb jön a spekuláns, és partvonalra szorul a magyar termelő. Lehet rá három évünk, hogy ne így legyen.