Napirend előtti felszólalásában Pálffy István megemlékezett a 2004. december 5-i népszavazás évfordulójáról, és a nemmel szavazókat azzal vádolta, hogy „a sajátjai ellen” szavaztak. Ahogy a jobboldalon szokás, elhallgatta, hogy a magyar választók többsége nem követte a Fideszt és szövetségeseit a kettős állampolgárság ügyében. „A kisebbség volt hatalmon, és látszólag a nemek győztek” – így ábrázolja a történetet Pálffy. A nemmel szavazók álláspontját, tehát annak elutasítását, hogy

az állampolgárság megadásával juttassák kifejezésre a kisebbségi magyarok támogatását, mindjárt 1956 leverésével állította párhuzamba: ez „olyan nemzetellenes politika…, amilyenre ötvenhatban volt példa, amikor magyarok eresztették rá a szovjet tankokat a magyar forradalmárokra, és a pufajkásokat eresztették rá a magyar emberekre”. Ezt a hangot is megszoktuk már. Navracsics Tibor a kormány nevében válaszolva azonban tovább megy. Hallgat arról, hogy a népszavazási eredmény, amely szerinte sokkolt „a nemzetért felelősen gondolkodó minden magyar embert”, magyar állampolgárok millióinak távolmaradása folytán alakult ki, akik nem támogatták a jobboldal kezdeményezését, és a népszavazáson résztvevők közül pedig majdnem annyian szavaztak nemmel, mint igennel.

Navracsics úgy tesz, mintha Gyurcsány Ferenc akadályozta, akadályozhatta volna meg valamiféle széles körű népakarat érvényesülését. Azt állítja, hogy Gyurcsány ezzel „sok becsületes, nemzetben gondolkodó baloldali ember számára tette hazátlanná a Magyar Szocialista Pártot, olyan párttá, amely nem volt hajlandó elfogadni a határon túli magyarság segélykérését, és visszautasította a határon túli magyarság kinyújtott kezét”. Majd kifejezi reményét: „a Magyar Szocialista Párt talán jelentős részben felülbírálta már ezt az álláspontját.” Csakhogy Vadai Ágnes közbeszól, mire Navracsics így folytatja: „…nem, Vadai Ágnes azt jelzi, hogy nem bírálta felül, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy a Magyar Szocialista Párt most is ugyanazt a nemzetellenes politikai vonalat folytatja, mint amelyet eddig tett.”

Amivel Navracsics napirend előtti válaszát zárja, minden eddiginél tovább megy: „Én azt mondom, hogy én viszont egy kicsit szégyellem, hogy ilyen képviselőtársaim vannak az Országgyűlésben. Hogy olyan képviselőtársaim vannak, akik a határon túli magyarokra azt mondják, hogy ők nem magyarok, akik a határon túli magyaroktól megtagadják a közösséget, akik nyíltan vállalják azt a pimaszságot, hogy aki ehhez a nemzethez tartozik, az nem sorstársunk. … Ne higgyünk Gyurcsány Ferencnek, ne higgyünk Vadai Ágnesnek... Ezek az emberek sajnos nem kívánatosak a magyar politikában. Sajnálom, hogy itt ülnek a magyar parlamentben.”

A kijelentés súlyának megértéséhez el kell ismételni: több mint másfél évtizede két álláspont van jelen mind a magyarországi, mind a határon túli magyar politikában. Az egyik a szomszéd országok demokratáival való együttműködés, a másik a „határokon átívelő nemzetegyesítés” politikája, az egyik a szomszéd országokban elérhető integráció és emancipáció, a másik a konfrontáció politikája. Az alapszerződés vagy a kisebbségi magyar pártok kormányzati részvétele az előbbi, a státustörvény, a MÁÉRT és a kettős állampolgárság az utóbbi eszköze. A Fidesz másfél évtizede csak az utóbbit tekinti legitimnek, miközban mind Magyarországon, mind a határon túli magyar kisebbségekben jelentős tábora van mindkettőnek: ez jut kifejezésre a határon túli magyar politika belső konfliktusaiban is és az itthoni konfliktusokban is.

Az ottani választási eredmények nem azt mutatják, hogy Duray Miklós vagy Tőkés László álláspontjának a kisebbségi magyarok körében többsége lenne. Most azonban Navracsics azt az igényt fogalmazza meg, hogy a másik álláspont, ami mellett a 2004-es népszavazáson az összes választójogosult közel tizennyolc százaléka, egymillió-négyszázhuszonnyolcezerötszázhetvennyolc magyar állampolgár foglalt állást aktívan (a távolmaradásukkal állást foglaló passzív milliók mellett), jelen se legyen a magyar politikában, a magyar Országgyűlésben. (Ahogy a MÁÉRT-re a Híd pártot még megfigyelőként sem hívta meg a Fidesz-kormány.) Azok, akik mást képviselnek, mint a Fidesz, még ellenzékként sem legyenek ott. Mintha a 2005-ben igennel szavazó nem egészen húsz százalék képviselné a magyarság egészét. Ezt az akkor húszszázalékos álláspontot teszi a Fidesz a mai kétharmados többségével az egyedüli, százszázalékos magyar állásponttá.

A szerző közgazdász