A kínai kormány megakadályozta, hogy Liu felesége, a jeles fotográfus, Liu Xia (Liu Hszia) részt vegyen az ünnepségen. Az asszonyt lényegében házi őrizetben tartják Pekingben. Ez egyes országokat arra késztetett, hogy bojkottálják az átadási ceremóniát.

Az nem meglepő, hogy a kitüntetés kérdésében az orosz Vlagyimir Putyin az elsők között hajolt meg a hivatalos Kína álláspontja előtt. Az viszont már rosszat sejtetett, hogy egy ideig úgy tűnt, maga a norvég Nobel Bizottság is behódol. Ám a testület végül kitartott jelöltje mellett. Ez volt az egyetlen méltó lépés: egy morális bátorságért járó díjat nem járathatnak le morális gyávasággal éppen azok, akik odaítélik.

Amikor Liu megtudta, hogy ő nyerte el az idei Nobel-békedíjat, az első reakciója ez volt: „Ezt a díjat a Tienanmen tér áldozatai kapják”.

Ez az egyszerű mondat jól jellemzi Liu két évtizedes békés ellenálló tevékenységét, mely a Tienanmen téri éhségsztrájkkal kezdődött. Ebben a húsz évben többször is bebörtönözték, s amikor éppen nem volt rács mögött, házi őrizetben tartották. A folyamatos üldöztetés ellenére Liu egy percre sem hagyta abba az írást és petíciókkal bombázta a kormányt a kínai nép érdekében. Miként a modern idők erőszakmentes szabadságharcainak legnagyobbjai, Mahatma Gandhi, Martin Luther King, Nelson Mandela és Václav Havel, ő is feláldozta személyes szabadságát, hogy szüntelenül emlékeztessen népe körében a szabadság hiányára.

Ma számos ország és személyiség áll ki az ünnepségen való részvételével a Nobel-békedíj Bizottság döntése mellett. Havel és a szintén Nobel-békedíjas Desmond Tutu kitartóan érvelt a kínai emberi jogi harcos kitüntetése mellett. A világ vezetőinek azonban, akik jelenlétükkel ma elismeréssel adóznak Liu tevékenysége előtt, számolniuk kell a kínai kormány negatív reakciójával.

A világ nagy része felismerte már, hogy gazdasági téren versenybe kell szállnia Kínával, de azt sokkal kevesebben látják be, hogy az erkölcsi küzdelmet is fel kell vállalniuk vele. A Kínai Kommunista Párt valamikor egy nincstelen országot kormányzott. Ám az utóbbi három évtizedben meggazdagodva Kína már saját fejlődési és civilizációs (!) modelljét kínálja a világnak.

Ennek a modellnek az alapja, amit némelyek „pekingi konszenzusként” emlegetnek, egyszerű: nincsenek morális normák, csak anyagiak. Az emberi jogokat nemcsak az internetről, de a valóságból is el lehet tüntetni. Noha anyagi tekintetben a kínai emberek jobban állnak, mint valaha, a jelenlegi rendszerben nincs semmilyen reális lehetőségük arra, hogy megőrizzék, netán erősítsék emberi méltóságukat a jólét és a luxuscikkek utáni hajszában. Liu díja fricska a pekingi rezsimnek, mert ellentmond annak a dogmának, hogy semmi sem fontos, csak a gazdasági érdek.

Kína vezetői tudják, hogy egy rendszerben, melyből kiűzték az igazságot, Liu erőfeszítései, hogy fenntartsa egy magasabb rendű erkölcs követelményét, csak nagy morális bátorsággal követhetők. A kormányzat igyekszik elkülöníteni a politikát a gazdaságtól, ám Liu folyvást emlékeztet rá, hogy ez lehetetlen. Minden kínaiból egy újabb Liu Xiaobo lehet, ha eljutnak odáig, hogy átlássanak a rezsim materialista-leninista hazugságain.

Itt van az a paradoxon, amibe a rezsim beleütközik. Mert szükségszerű, hogy a modern Kínát építő férfiak és nők egyre inkább gazdasági teljesítményükhöz illő szabadságban akarjanak élni.

Ez az jelenti, hogy egy polgárosodott Kína van születőben, ahogy a polgárosodott Kelet-Európa is megszületett az olyan elkötelezetten lelkiismeretes emberek eszéből és szívéből, amilyen Liu Xiaobo. Havel – akinek példája inspirálta Liut is, mint másokat, sokakat, akik kiálltak a szabadságért – nyílt levelet intézett Hu Jintao kínai elnöknek Liu legutóbbi bebörtönzése után. Ebben ezt írja: „Liu pere egy olyan politikai rend terméke, amelyért a politikai felelősséget végső soron Ön viseli”.

Ahogy a csehszlovák kommunista rendszer bebörtönözte Havelt annak idején, mert polgári társadalomról és a szabadság alkotmányáról mert álmodni, úgy a kínai kormány is börtönbe zárta Liut, amikor ugyanezt célozta meg a csehszlovák Charta ’77 mintájára a Charta 08 című felhívásával.

Havel láthatta eszméinek diadalát az 1989-es bársonyos forradalomban. Most Liu Xiaobo mutatja fel a hatalomnélküliek legyőzhetetlen erejét. Kitüntetése megerősíti mindenkiben a reményt, akik szabad és polgárosodott Kínáról álmodnak. S álmaink közé fölvehetjük azt is, hogy jövő decemberben a Nobel Bizottság végre elismeri Havel érdemeit is azzal a díjjal, amelynek értelmét ő aztán igazán megszemélyesíti.

Project Syndicate

A szerző emigráns kínai író

Liu Xia férje fotóival