(Pl. szeptember 17-én, Bednárik Imre. Lyukak tátonganak a kétmilliós állami bérplafonon; november 25-én, Bednárik Imre: Kétmillió a plafon - kivéve Kövérnek és a Fidesz embereinek. Ezek tudósítások, köretként pedig vezércikkek: szeptember 25-én Révész Sándor. Pártkecske, közkáposzta, november 19-én Tóth Ákos: Pofátlanság.) Ha azért teszik, hogy ellenszenvet keltsenek a kipécézett személyek és az utált Fidesz-kormányzat iránt, lelkük rajta. De az olvasók megérdemlik, hogy néhány dolgot legalább egyszer pontosan megtudhassanak.

Vegyük sorra ezeket:

1. A kétmilliós plafont nem Orbánék találták ki, hanem Bajnai Gordonék, de nem azért, hogy betartsák, hanem hogy –betartsanak vele. A Fidesznek. A szocialisták a biztos választási vereség tudatában az új kormány elé helyezett aknának szánták. Jogszerűen amúgy sem tudták volna visszanyesni a saját kinevezettjeik béreit, mert az ellentétes lett volna a munkajogi törvényekkel. Nem is nyestek vissza semmit. A kétmilliós plafonról szinte az egész Bajnai-korszakban beszéltek, de sohasem csináltak semmit. A „legsúlyosabb” az volt, hogy megkérték az érintetteket, ajánlják fel jótékony célra a fölét.

2. Az újabb cikkekben egyre kacifántosabb megfogalmazásokat alkalmaz a lap, az említett november 25-i cikkben már szinte csak ható igét (kereshet, kaphat) találunk, mivel nyilván a szerkesztőség is tudja, hogy nem valóságos pénzekről szól a cikk, és el akarja kerülni a pervesztést.

3. A fekete báránynak kipécézett személyek (Baranyay László és Szász Károly) minden létező fórumon minden pert megnyertek, Baranyay László kártalanításáról még azt is kimondta a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem ütközött a jó erkölcsbe. Amit a Népszabadság ezzel a két emberrel művel, az nélkülözi a jó ízlést.

4. A nagy igyekezetben, hogy üssenek a Fideszen, most már egészen messzire megy a lap. A cafeteria felemlítése egyáltalán nem a vezetők „túlfizetéséről” szól (ugyanis nincsen személyre szabott cafeteria), hanem az egyszeri alkalmazottak elleni „I-faktor”, az irigység gerjesztéséről. Vajon miért gondolja a tisztelt Szerkesztőség, hogy mostantól mindenki keressen kevesebbet? Csak mert megbuktak a szocialisták?

Ezennel új témát javaslok a tisztelt Szerkesztőségnek, mindjárt kettőt is:

1. Járjanak utána, vajon ténylegesen mennyit kerestek az MSZP-éra vezetői a Bajnai-féle „kétmilliós plafon” idején. Kíváncsian várom, vajon nyilatkozatra fogják-e tudni bírni azt a harmadik vonalbeli (!) MFB-vezetőt, aki a nyolc MSZP-év alatt több mint 450 milliót (!) rakhatott el. És esete nem egyedi!

2. Továbbá tudakolják meg, milyen versenyszférabeli fizetéseket hagytak ott

Orbánék hívására az új adminisztráció vezetői.

Utána beszélgethetünk erkölcsi aspektusokról. Eredményes oknyomozást kívánok.

Az MFB szóvivője

Bednárik Imre válasza:

Orbán Viktor miniszterelnök 2010. jú nius 8-án a parlament plenáris ülésén jelentette be a kormány 29 pontos gazdasági akciótervét. Tizenkilencedik pontként a következőt mondta: „havi bruttó kétmillió forint fizetési plafon bevezetése az állami költségvetési szférában, beleértve ebbe a Nemzeti Bankot is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelenti, hogy az állami költségvetési pénzből gazdálkodó intézményeknél, azoknál is, amelyek autonómiával rendelkeznek, miután többségé ben közpénzt használnak fel, kétmilliós havi bruttó fizetési plafon lép életbe. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem tartom elfogadhatónak, hogy miközben az ország komoly kihívásokkal néz szembe, ma ezeknél az intézményeknél előfordulnak havi négy-, öt-, sőt esetenként hétmillió forintos fizetések is.”

Ajánlom figyelmébe az MFB szóvivőjének a miniszterelnök beszédének zárógondolatát is: „Ha a nihilizmus és a cinizmus mai magyarországi állapota és szintje fennmarad, ha ebben az országban semmi sem szent, ha semmit sem lehet komolyan venni, ha semmiben sem lehet megbízni, ha állandóan be akarjuk bizonyítani, hogy semmi értelme semminek, ha be akarjuk bizonyítani, hogy jónak látszik a cinizmus, hogy valójában valakinek nagyon jó, nekem kevésbé, tehát rossz, tehát ha ez a hangulat, ez a felfogás, ez a gondolkodásmód itt marad velünk, rajtunk, a magyar parlamenten meg általa Magyarországon, akkor nihilisták és cinikusok leszünk. És az ilyen országnak nincs jövője. Nihilizmus és cinizmus elleni küzdelmet kell folytatnunk szakadatlanul a következő években, és a magam részéről, ami ebből rám esik, azt vállalom is.”