Merthogy a magyar gazdaság a mostani struktúrájában működésképtelen. Így hosszú távon, függetlenül a mostani tűzoltómunka sikerétől, radikális szerkezeti átalakítás nélkül a nemzetgazdaság hosszú távú vegetálásra lesz kárhoztatva. A vezetés minősége, tisztasága és gazdaságbarát hozzáállása rendkívül fontos, de megújulásra képtelen szerkezettel még a legjobb állami és üzleti vezetők sem tudják a középosztálybeliek hőn áhított Magyarországát megteremteni. Akkor pedig az elmúlt évek és a közeljövő szenvedései, a nemzet áldozatvállalása fölösleges volt.

Furcsának tűnhet, de bizonyos hoszszú távú problémák, amelyekkel Magyarország küzd, már korábban felmerültek az Egyesült Államokban. Az ottani gazdaság ugyan egészen másmilyen, de bizonyos problémakörökben mégis kísérteties a hasonlóság. Az elmúlt időszakban, ahogy Magyarországon, az Egyesült Államokban is radikálisan csökkent a termelésben részt vevők száma. 1960-ban az amerikaiak 29 százaléka dolgozott a termelésben, míg 2009 végén csak a 9 százalékuk. Hasonló mértékű kivonulás történt az amerikai mezőgazdaságból is a XIX. század vége és a XX. század közepe között – egy óriási különbséggel. Akkor ugyanis a mezőgazdasági termelés meredeken emelkedett, csak a benne dolgozók száma csökkent. Gépesítés, jobb menedzsment, fejlettebb agrártudomány okozta a népvándorlást, ami a nemzetgazdaság szempontjából pozitív jelenség volt, ellentétben a mostanival. 2001 és 2009 között az Egyesült Államok 42 400 gyárat veszített el, az amerikai gyáripari állások 32 százaléka vándorolt külföldre. Olyan helyekre, ahol havi 130 dollár körül mozog a dolgozók átlagos fizetése. Az amerikai középosztály sorvadásában ennek alighanem nagy szerepe van.

Magyarország hasonló cipőben jár. A rendszerváltás után megszűnő szocialista gyáripar jelentős részét igazából nem privatizálták, hanem sok esetben egyszerűen megszüntették. Ennek több oka volt, a technológia elavultsága, a keleti piacok elsorvadása, a külföldi tulajdonosok piacigénye és persze a kormányzati stratégia teljes hiánya. 2010-re a magyar gyáripar teljesen leépült, és már azok az iparágak sem funkcionálnak, amelyekhez a magyar körülmények kiváló adottságokat biztosítanának. Nagyszerű dolog, hogy az Audi, az Opel, a Mercedes Benz, vagy a GE Magyarországon is termel. Az ő termékeik a globális gazdaság részei, és magyarországi jelenlétük rendkívül pozitív. De ez önmagában nem oldja meg a problémát, melynek katasztrofális elhanyagolása oly mélyre taszította a magyar gazdaságot, hogy óvatosan koordinált, az állam és a magánszektor által támogatott hosszú távú tervek nélkül a felemelkedés lehetetlennek tűnik.

Feltétlenül szükségesnek tartom a magyarországi termelés potenciáljának felmérését, és bizonyos szektorfejlesztések támogatását. Ez rendkívül bonyolult dolog. Egyrészt az EU sokféle állami beavatkozást és támogatást kimondottan tilt, másrészt viszont éppen az ilyen tervezés, az állam és a magánszektor szoros kooperációja, bizonyos esetekben összefonódása tette a második világháború után lehetővé a német, a francia, és a japán gazdaság hihetetlen felemelkedését. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy megfosszák azoktól az eszközöktől, amelyek az EU sikeres országait sikeressé tették. Én ugyan erősen euroszkeptikus vagyok, és elképzelhetőnek tartom a jelenlegi európai pénzügyi és gazdasági rendszer radikális átrendeződését a következő 10–20 évben, deMagyarország nem várhat erre. Minden hiába, ha most az ország nem tud elindulni olyan programmal, amely sikerágazatokat teremthet az Európai Unión belül.

Tudom, hogy a szocialista évek kudarcai rendkívül rossz hírét keltették az állami tervezésnek, de feltétlenül szükség lenne olyan kormányzati szerepvállalásra és tervezésre, amely iránymutatást ad a magánszektornak két kulcskérdésben. Az egyik az, hogy melyek lehetnek nagy valószínűséggel a sikerágazatok a világgazdaságban a következő 10–20 évben, a másik az, hogy ezek közül melyekhez illenek Magyarország adottságai. Ez alatt értem a földrajzi, kulturális, ipari, szolgáltatói, infrastrukturális és más előfeltételeket. Jól koordinált kormányzati munkával mindkét feladat elvégezhető a következő hónapokban. Ha ez megtörtént, akkor érdemes a kormányzatnak elgondolkodnia azon, miként kíván segíteni a jövő fejlesztéseinek kivitelezésében.

Sokan beszéltek arról, hogy Magyarországnak csak a sok észt, tanulást, műveltséget igénylő munkahelyekre lesz szüksége. Ám amíg az országban több mint egymillió írni-olvasni alig tudó, iskolát alig végzett ember van, minden lehetőséget meg kell ragadni a termelő tevékenységek újraindítására, vagy a legújabb termelési ágazatok meghonosítására, majdnem függetlenül ezek intellektuális szintjétől.

Mindannyian tudjuk, hogy az utolsó ötven év a szolgáltatások elterjedéséről is szólt. Rengeteg olyan szolgáltatást lehetne meghonosítani, illetve bővíteni Magyarországon, amely sok munkahelyet teremt. De látnunk kell, hogy a szolgáltatási és pénzügyi szektorban alkalmazottak számának radikális növekedéséhez jól működő ter-

melő szektor is kell, hogy a kereslet növekedjen. Igaz, hogy a szolgáltatásban résztvevők maguk is bizonyos szolgáltatások fogyasztóivá válnak, de a termelő- és pénzügyi szektorban alkalmazottak által generált kereslet nélkül a fellendülés igencsak gyengécske marad.

A magyarországi bankrendszer állapota szörnyű. A magyarországi bankok általában csak külföldi bankok leányvállalatai. Ha az EU valóban integrált gazdasági rendszer lenne, ennek nem lenne nagyobb jelentősége, mint hogy egy amerikai banknak a székhelye Clevelandben vagy Los Angelesben van. Az EU azonban egymással versengő, új piacokért verekedő, a hazai tőkét támogató országok gyülekezete. A jelenlegi

állapot ezért vészterhes következményekkel jár a magyar gazdaságra nézve. A krízisek, a megszorítások, a tőkekivonások természetszerűen először a „pénzügyi gyarmatokat” érintik. Ezen nem kell megsértődni, hiszen a gyarmatosítás akár pozitív folyamat is lehet, ha prosperitást és modernizációt visz a meghódított területekre. Ám, ahogy ezt a legutóbbi recesszió is megmutatta, a külföldi bankok dominanciája révén Magyarország csupán a nemzetközi pénzügyi világ legrosszabb melléktermékeiből részesül. Ott – pl. az Egyesült Államokban –, ahol a társadalom különböző rétegeivel és az ország különböző részeivel foglalkozó kis bankok is léteznek, a hitelezés, a pénzügyi vérkeringés nem állt le teljesen a válság idején sem. Az ún. „community banking” rendszer sok millió embert segített a gazdasági depresszió legsötétebb pillanataiban is.

Magyarországon is megvan ennek a rendszernek a csírája. Ezeket a „majdnem bankokat” úgy hívják, hogy takarékszövetkezetek. Ha a kormány finanszírozni kívánja a lakossági szolgáltatásokat és a kis- és középvállalkozásokat, ezt jóval eredményesebben teheti ezen a szektoron, mintsem a külföldi bankok leányvállalatain keresztül. Nem kérdés: a szövetkezetek esetében sokkal inkább a helyi érdekek és fejlesztések dominálnak, mint a külföldről irányított pénzintézetek esetében. Ez persze kétélű fegyver, hiszen a helyi érdekek nem vezetnek feltétlenül logikus döntésekhez. De a takarékszövetkezetekbe irányított állami pénz mindenesetre nagyobb valószínűséggel segítené a magyar vállalkozókat, mint a külföldi bankok által irányított hitelezés. A takarékszövetkezeti rendszernek vannak bizonyos negatív elemei, mert gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az intézménynek valódi tulajdonosa legyen. Törvényi változásokra lenne szükség, hogy a rendszer még ellenőrizhetőbben és sokkal hatékonyabban működjön. Itt is valódi tulajdonosokat kellene megjeleníteni, vagy legalább lehetőséget adni ilyen tulajdonosok jelentkezésére.

Az elmúlt hónapokban a kormány programjának gyors megvalósításával időt nyert arra, hogy megteremtse a hosszú távú tervezés lehetőségét. Rendkívül fontos, hogy mindenki érzékelje, az eddigiek csupán kezdőlépések voltak egy hosszú úton, mely Magyarország prosperitásához vezethet. A jövő tervezéséhez, a hosszú távú tervek elkészítéséhez és megvalósításához ugyanolyan kedvvel, energiával és határozottsággal kell hozzálátni, mint a szükséges tűzoltáshoz. Nehéz helyzetből indulva, okosan, gondosan tervezve ezt sikerült megvalósítani a ’30-as évek Amerikájának vagy az ’50-es évek NSZK-jának és Japánjának. Miért ne sikerülhetne most Magyarországnak?

A szerző ügyvéd, üzletember