Ezek a fő-, al- és belcímek a Heti Válasz Paul Lendvai címlapfotójával az utcára (és a hirdetőoszlopokra) került oldalairól valók. „Magyarázkodik a leleplezett Lendvai”; „A bécsi spion” – így a Magyar Nemzet. A Magyar Hírlap, a Demokrata, a Hír TV, az Echo Tévé, az InfoRádió, a Lánchíd és a többi szlogenjeit nem is idézem: a fideszes médiagépezet rákattant a Heti Válasz „szenzációs leleplezésére”. Az m1 vasárnap esti műsorába behívták Borókai Gábor főszerkesztőt, aki a nemrég odatett műsorvezetővel kvaterkázva elmondta, minő „történészmunka” előzte meg a leleplezést, majd költőileg megkérdezte: miféle etikai fedezete van annak a kritikának, amit a tegnapi diktatúra kiszolgálója fejt ki a mai kormányzatról?

Mielőtt válaszolnánk, vegyük szemügyre Ablonczy Bálint újságíró „történészi munkájának” eredményeit, amikre a vád épül. A szerző öt dokumentumot közöl. Az első a magyar külügy 1981-es budapesti keltezésű, aláírás nélküli feljegyzése Lendvairól. A lap – a kollaborálás tényét sugallva – ezt így vezeti be: „Lendvai betartotta a »játékszabályokat« a forradalom 25. évfordulójáról készített filmje kapcsán. »Előre informált« például a film tartalmáról”.

A dokumentum kontextusában ez így áll: „Egyik legutolsó… vállalkozása az ellenforradalom 25. évfordulójára összeállított, részben hazánkban forgatott dokumentumfilm volt. E megszokott nyugati megközelítést tükröző film forgatása során Lendvai a »játékszabályokat« betartotta: előre informált a film tartalmáról (pl. interjú Király Bélával), a számára biztosított interjúalanyok (Hegedűs, Lakos) mondanivalóját általában hűen adta viszsza, kommentárjában szélsőséges megállapításokat nem tett”. (kiemelés: D. J.)

Az utóbbi mondat egyértelművé teszi, hogy Lendvai filmje (a feljegyzést készítő magyar külügyes szóhasználatával ellentétben) forradalomként mutatta be ’56-ot. Kiderül továbbá, hogy a „játékszabályok” betartása nem a magyar hatóságokkal való összjátékra utal, hanem arra, hogy a pesti forgatás és a hazai interjúalanyok szereplésének engedélyezése előtt nyilván megkérdezték a bécsi tévéseket, miről is akarnak filmet csinálni, ők pedig megmondták. Megmondták például, hogy lesz egy interjú Király Bélával – és lett. Hol itt a probléma? Akad valaki (a Heti Válasz szerzőjén kívül), aki szerint azt kellett volna felelni a komcsiknak, hogy „nem mondjuk meg, engedjenek forgatni, aztán majd meglátják”?

Kiderül az is, hogy a hazai szereplők (pl. Hegedűs András) mondandóját nem hamisították meg. Kérdezem: meg kellett volna? Végül megtudtuk, hogy Lendvai kommentárjai nem voltak szélsőségesek. Ez sem meglepő: nevezett mindig pontos, korrekt, mértéktartó és mértékadó újságíró volt. (Ma is az, mikor az Orbán-rezsimet autokratikus uralomként írja le!) Hol itt a probléma? (A zárójelben!) A dokumentum így ír Lendvairól: „Állásfoglalásaiban továbbra is a szociáldemokrata töltésű antikommunizmus és szovjetellenesség érződik, de ebben a magyar szocializmus mindig is különállóan, specifikusan pozitívabban jelentkezik.” Ez is stimmel, nemde? Ha igen, akkor az első dokumentumról megállapíthatjuk, hogy az égvilágon semmi kompromittálót nem tartalmaz: valamirevaló történész nem prezentálhatja azt „leleplező” forrásként.

A 2-es, a 3-as és a 4-es számú dokumentum ugyanarra az eseményre vonatkozik: a „három leleplezés” maximum egy lehet tehát. Ez az ügy bonyolultabb az előzőnél. A 2. számú irat a bécsi magyar követségen készült, s arról tudósít, hogy Lendvai bizalmasan átadta nekik egy Budapesten szerveződő ellenzéki konferencia programját. Utóbbi az 1985 októberében rendezett hivatalos Európai Kulturális Fórum ellenrendezvénye volt, ahol ismert nyugati személyiségek mellett Konrád György is előadást készült tartani. A 3. számú dokumentum az osztrák tévénél dolgozó Lendvai és egy magyar követségi tanácsos megbeszéléséről számol be, amelyen az előbbi kifejtette a két rendezvényhez való viszonyát.

E szerint Lendvai a kelet–nyugati párbeszédet elősegíteni (s a kádári nyilvánosságot tovább lazítani!) hivatott, régóta tervezett hivatalos fórumra készült, és aggódott, hogy arról elterelheti a figyelmet a másik rendezvény körüli botrány. Az osztrák közszolgálati televízió munkatársaként, vezető kormánykörök bizalmasaként ő az osztrák külpolitika részese és alakítója volt: ez a hivatalos Magyarországgal való jószomszédi viszony erősítését, ezen keresztül a rendszer fellazítását szorgalmazta. Aki ismeri a nyolcvanas évek történéseit, az tudja, hogy ez a (nemcsak osztrák, hanem nyugati) politika eredményes volt. Lendvai és a magyar követség 1985-ös kapcsolata e koordináták között értelmezendő. Egyes mozzanatok természetesen vitathatók (a program átadása, ahogy a cseh ellenzéknek keresztbe tett), de minden olyan értelmezés, ami neki „informátori” és hasonló szerepeket tulajdonít, hamis és manipulatív.

Valamire való tisztességes újságíró mindenképp fölteszi a kérdést: adhatott-e Lendvai érdemi új információt a magyar külügynek az alternatív program átadásával? Vagy csak olyan gesztust tett, amivel nem ártott ugyan az ellenzéknek, ám partnereit lekötelezhette, együttműködési készségüket növelhette. (Ilyen összefüggésben is értelmezendő, hogy az információ bizalmas voltát hangoztatta.) Nos, a szóban forgó kétnapos ellenzéki rendezvényt egy frekventált budapesti szállodába, tucatnyi közismert személyiség (Susan Sontag, Danilo Kis, Timothy Garton-Ash, Francois Bondy, Ed Doctorow és mások) részvételével, egy nemzetközi szervezet, az International Helsinki Federation for Human Rights rendezésében (az átadott program az ő fejléces papírjukon olvasható), többek közt az ARD német televízió forgatócsoportja jelenlétében tervezték megrendezni. Elképzelhető, hogy a magyar szervek minderről semmit se tudtak, s tíz nappal a rendezvény előtt Lendvai szolgáltatta nekik az első információt? Ugyan már!

Hogy ő inkább manipulálta a magyar követség munkatársait, az más részletekből is kiderül. A feljegyzés szerint három lehetséges verziót vázolt az ellenzéki rendezvény kapcsán: 1. „bár kizártnak tartja, a magyar kormány megengedi az ellenrendezvényt”; 2. „betiltják… és ez esetben támadási felületet adunk”; 3. „közbelépnek, föloszlatják, és kész a szenzáció”. Lendvai szerint: „az osztrák kormány a magyar–osztrák kapcsolatok ápolására törekszik… ezért érdeke, hogy ne szülessen negatív szenzáció”. Vagyis: ne tiltsák be, ne lépjenek közbe, ne oszlassák föl, ne adjanak támadási felületet, ne legyen botrány! Nem mond ennek ellent, hogy ugyanakkor „kizártnak tartotta” az engedélyezést: a magyar szervek így késztetést érezhettek, hogy megmutassák: jobbak ők, mint az osztrákok hiszik!

Valamirevaló újságíró – túl azon, hogy erős forráskritikával olvassa a magyar hatóságok által írt papírokat! – utánanézett volna, mi lett végül ’85-ben az alternatív fórum sorsa. Ablonczy helyett megteszem én – csak egy kattintás a www.artpool.hu kronológiájára: „1985. október 15.: Budapesten közel 850 delegátus részvételével megnyílik az Európai Kulturális Fórum. Ezzel párhuzamosan a Nemzetközi Helsinki Emberi Jogi Szövetség és a hazai ellenzék szervezésében ellenfórumot tartanak október 15–17. között.”

Talált – süllyedt. (Mármint a Heti Válasz „történésze”.)

Azért nézzük meg az ötödik dokumentumot is. E szerint Lendvai találkozót kért a követség munkatársától, mert kollégáját, aki filmezni ment Magyarországra, visszatoloncolták a határról, a bécsi magyar követ ígérete ellenére. Az indok: kapcsolat a hazai ellenzékkel. Lendvai elmondta: beszélt vele, megkérte, döntse el, mit akar: filmet forgatni vagy futárkodni. Természetesen filmet akarnak, sőt: „Az osztrák televízió az évforduló kapcsán olyan módszert választ, amely számunkra is elfogadható” –így a követségi ember. Kérdezem: mi mást kellett volna Lendvainak mondani? Hogy az osztrák tévének fontosabb a magyar ellenzékkel való kapcsolat, mint a műsorkészítés? Hogy olyan fi lmet akar, ami elfogadhatatlan a hivatalos Magyarországnak, de azért követeli a beutazási lehetőséget a kolléga számára?

Ablonczy újságíró, Borókai és Gulyás főszerkesztők s a többi fideszes propagandista szégyellhetik magukat! Aljas dolgot műveltek egy nagyszerű újságíróval, akivel őket amúgy egy napon se lehetne említeni. A diktatúra kiszolgálójaként állították be őt – éppen ők, akik nemcsak szakmailag, de erkölcsileg se érhetnek föl hozzá. Hisz pontosan azt teszik, amivel vádaskodnak: egy minden alkotmányos ellensúlyt és morális korlátot félresöprő egyeduralmat szolgálnak. A maguk pitiáner módján, a maguk hitvány eszközeivel.

Ráadásul ostobán, hisz a jelek szerint még hősnek is képzelik magukat.

A szerző közíró

Marabu rajza