Az ember állati mivoltának levedléséhez ugyancsak hozzájárult evolúciósan új típusú viselkedése: a szabálykövetés. A szabálykövetés tendenciája genetikai tényezőket sejtettet a háttérben, mert más állatfajoknál, a kutyát kivéve, nyomát se találjuk. A szabálykövetés legősibb formájának a rítusok tekinthetők, amelyek egy-egy közösség számára fontos, érzelmekhez kapcsolt akció lezajlását alakították. A születés vagy az eltávozás, a felnőtté válás fontos ügyei erős érzelmeket, emlékezni érdemes történéseket jelölnek, és ezeket mintegy megformálják az eseményekhez kötött cselekvési előírások, szabályok. Generációkon keresztül emlékeztek a rítusokra, és megtartották előírásaikat, ami biztonságot, állandóságot adott a közösség számára. Kellemes vagy kellemetlen külső események gyakran sűrűn követték egymást, de a felidézett rítus mindig ugyanolyan volt, a közösség erejét, jelenvalóságát képviselte.

Modern időkben a szabályok jórészt elváltak a rítusoktól, a mindennapi élet szükségei kibújtak a szakrális köntösből. A szabályok az érzelmeket is mellőzték. A társadalom életének fontos konstrukciós elemei a törvények és a belőlük levezethető rendeletek, utasítások lettek, amelyeket képzett, a joghoz különösen értő szakértőgárda alkot a társadalom jobbulására. Hogyan lehetsz jó állampolgár, jó tulajdonos, jó apa vagy anya, szabályok írják elő. Hogyan vigyázz a közösség eszközeire, hogyan közlekedj, hogyan viselkedj a közösség tereiben, azt szintén. A törvények, előírások nagy komplex rendszert alkotnak, a szabályoknak egymással is összhangban kell állniuk, együtt stabilitást, rendet, kiszámíthatóságot képeznek. Ha a társadalom ebben a kívánatos állapotban van, megjelenik a szabálykövető viselkedésének az a formája is, amelyet erkölcsnek nevezünk.

Az erkölcsös viselkedés nem merül ki a puszta törvény- és szabálykövetésben, ez egy olyan képesség, amely azokban az esetekben is megtalálja a törvénykonstrukció egészének megfelelő egyéni viselkedést, amit konkrétan nem szabályoznak. Ez természetesen mindig az adott kultúra függvénye. Képesek vagyunk felismerni a „jót” és a „rosszat” amelyek a törvények komplexéből minden kultúrában levezethetőek. Erkölcsös ember a szekérről leeső tárgyat megőrzi, a talált pénzt beszolgáltatja, amíg érte nem jön a gazdája, mert az nem az övé. Nem végez a másik számára kellemetlen vagy előnytelen cselekedetet akkor sem, ha a jog szerint megtehetné. Nem használja ki helyzeti előnyét, mert a másik ember jó érzése, méltósága is fontos szempont számára. Viselkedését nem a jutalom vagy büntetés lehetősége irányítja, hanem a felismert jó. Az erkölcsös viselkedés is az emberi természet része, nagyon hasonlít ahhoz a nyelvi képességünkhöz, valószínűleg abból eredeztethető, hogy az anyanyelvünkön kimondott mondatokról azonnal meg tudjuk állapítani, értelmeseke vagy sem, függetlenül attól, hogy hallottuk-e már eddigi életünkben ezeket a mondatokat.

Az erkölcs nagyon fontos része a társadalmi viselkedésnek, de kizárólag akkor jelenik meg, ha a társadalomban stabilitás uralkodik, több generáción keresztül. Ha a családban felnövő gyermek szocializációja során szüleitől megtanulja, átveszi a törvénytisztelő, szabálykövető viselkedést. Ha ilyen perió dus nincsen vagy éppen felborítják, akkor meglehetősen kaotikus viselkedés áll elő. A még szabályokra szocializáltak elhűlve figyelik, hogy milyen egyszerűen figyelmen kívül lehet hagyni a törvényeket, előírásokat, hogy az egyetlen lényeges cél az egyén vagy kiválasztott társai érdekeinek érvényesítése. Ilyenkor azután mindenki az erkölcs után óbégat. Azok is, akiknek a stabilitást kéne biztosítani.

Lehet utálni a törvények egy adott halmazát a legkülönbözőbb okokból, és lehet azért imádkozni, hogy most gyorsan minden változzon meg. Ez néha megtörténik, de elégedettség, stabilitás a változtatást csak akkor követi, ha a törvényalkotók legalább a törvénykezés elemi feltételeit ismerik és hajlandóak azokat betartani. A modern törvénykezés iszonyúan komplex szabálygyűjteményt hozott létre, ezt egyetlen éjszaka alatt nem lehet egy másikkal kicserélni, és főleg nem szabad az apránkénti változtatások során az egész biztonságát, stabilitását veszélyeztetni. Csak két kiemelt példa. Visszamenőleg nem lehet törvénykezni, mert ez értelmetlen, erkölcstelen. Azt sugallja a társadalom tagjainak, hogy már nincsenek érvényes törvények, bármit szabad, csupán valamennyi hatalom szükséges hozzá. Lehet, hogy egyszer majd megint hirdetnek új szabályokat, és akkor újra figyelni kell a törvényekre, de most mindenki azt csinál, amit akar. Ez pontosan ellenkezője annak, amit erkölcsös viselkedésnek tekintünk. Nem szabad büntetni a törvénykövetést visszamenőleg, még akkor sem, ha ma azt gondoljuk, hogy akkor, régebben rossz törvényt hoztak, és azt most meg kell változtatni. Változtatni lehet, néha kell is, de a törvény „szentségét” a visszamenőleges változtatással megsérteni ostobaság.

Egy másik ilyen szabály az, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, akkor is, ha éppen kedves harcostársunk életét könnyítené meg egyik-másik szabály kiiktatása. Ha a törvényeket egyéni szükségletekre mérik, elvész a törvények „szabály”-funkciója. A hatalom törvénytelen, szabályok nélküli gyakorlása sokszor előfordul, sokszor még igazolható is átmenetileg, de nem kedvez a társadalmi stabilitásnak. Egy darabig persze úgy is működhet egy társadalom, hogy az éppen hatalmon lévők naponta megmondják, melyik szabály kire vonatkozik, kire nem. Forradalmi helyzet, ugye. Volt ilyen, lesz ilyen, és félő, hogy éppen most is ilyen van.

Tettamanti Béla rajza