Személy szerint tíz évvel ezelőtt a Fidesz másodvonalának ámokfutása miatt vesztettem el igazgatói pozíciómat és munkahelyemet. Ez azonban nem hatalmazott fel arra, hogy kötelezően kelljen gyűlölnöm a máshogy gondolkodó, esetleg közvetlenül is ártó embertársaimat.

Elismeréssel fogadtam például az új kormány 29 pontos javaslatcsomagjának legtöbb elemét, s meg tudtam tisztítani a politikai felhangoktól a kettős állampolgárság gesztusüzenetét határokon túlragadt rokonaim reakciói alapján.

Sajnálom, hogy a baloldal nem érezte meg, hogy egy katasztrofális vereség után nem a frontális ellentámadás, hanem a közös pontok keresése vezethet a nemzet egységének megteremtése és saját újraépítése felé. Amennyiben így jártak volna el, nem egy-két ezren bóklásztak volna a kormány valójában vérlázító intézkedései ellen szervezett gyűléseken. A Fidesz elmúlt néhány heti szereplése politikai szempontból egyenesen katasztrofális, törvény- és demokráciaellenes, arrogáns és rettentően buta.

A pártokat elutasító és a szavazóurnáktól távol maradó milliók tisztán látták, hogy a Fidesz totális győzelme érdekében a legkisebb szerepet maga az állandóan kivonuló frakció és a nyolc év alatt mindössze háromszor felszólaló pártelnök játszotta. Az igazi segítséget Gyurcsány Ferenc kritikátlan megnyilvánulásai adták, amivel ma már egyre több lekötelezett párttársa is tisztában van.

A baloldal tompultságát mutatja, hogy a fideszes „szarvashibákat” sem tudta maga javára fordítani. Közvetlenül a nagy győzelem után a Kósa–Szijjártó páros riogatása az államcsődöt illetően óriási kárt okozott a devizahiteleseknek. A baloldal ezen két nap alatt túllépett, ahelyett, hogy szakmailag igyekezett volna megvilágítani a helyzetet.

Kész öngyilkosság volt a kormány részéről az Alkotmánybíróság lejáratása, korlátozása, magyarán a demokratikus rendszer felszámolására szolgáló intézkedések. Azt minden elfogulatlan, s a jogban, közgazdaságban járatlan honpolgár is érzékelte, hogy elfogadhatatlan megoldás a játékszabályok utólagos megváltoztatása az erő birtokában. Felfogták emberek pártállástól, szimpátiától függetlenül, hová vezethet ez?

Az Alkotmánybíróság tagjai az ellenük indított támadással szemben csak úgy védekezhetnek, ha tiltakozásul lemondanak. Erre azért a világ odafigyelne.

A kéthetes ámokfutás során a magánnyugdíjpénztárak elleni támadást nevezhetnénk a habnak a tortán, de kinek kell ilyen torta?

Azt többen is leírták, teljes joggal, hogy ez közönséges lopás. Az APEH csak postás, akit a törvény erejével arra fognak kényszeríteni, hogy a rájuk bízott postázandó pénzt ne a tulajdonosnak, hanem az orgazdának, jelen esetben az állami nyugdíjpénztárnak adja át. Ezen az alapon hogyan merjek sárga csekken eleget tenni fizetési kötelezettségeimnek a postán keresztül? Lenyúlhatják azt is, hiszen a posta is állami irányítás alatt működik. Milyen jogbiztonság fog itt kialakulni?

A nagyobb pénztáraknak már rég peres eljárást kellett volna indítaniuk lejáratásuk, gazdasági érdekeik korlátozása miatt.

Úgy emlékszem, 12 évvel ezelőtt, a magánnyugdíjak indulásának évében a Fidesz került hatalomra, sem akkor, sem kormányzásának négy, ellenzékiségének nyolc évében egy szó ellenvetésük nem volt, sőt! 2002. február 5-én, első ciklusuk vége felé dr. Szász Károly, a PSZÁF régi-új elnöke az alábbiakat írta: „Az ellenőrzések általános tapasztalata azt mutatja, hogy a pénztárak szabályszerűen, kiegyensúlyozottan végzik tevékenységüket, a tagok pénze biztonságban van, a pénztári befektetések rendben vannak”. Lehet ehhez még valamit hozzátenni?

Egyébként gazdaságpolitikailag is rettentő buta döntés volt, hiszen így azok az ügyesek fognak visszalépni, akik a valóságos jövedelmükhöz képest évekig alig valamit vittek be a pénztárakba, s ők most ezt a keveset viszik át teljes nyugdíj ígéretéért, míg a komolyabb, örökölhető összegeket az értelmesebbje önként úgysem adja a közösbe.

Úgy érzem, a baloldalnak ezekkel a kérdésekkel kellene hitelt érdemlően foglalkoznia, nem pedig kategorikusan mindent elutasítania.

Szederkényi Csaba közgazdász