A múltat végképp eltörölni...
Már belaktunk a vacsorával, a kávét is megittuk, lazán beszélgettünk – mindenféle értelmiségi dumák mentek. Valamelyikünk a koncepciós perekről szólt. – Voltaképp újkori történelmünkben az első igazi koncepciós per a tiszaeszlári volt, vetettem közbe. Péter rám meredt: – Miről beszélsz? – Nem mondod, hogy nem tudod? – Honnan tudnám? – bosszankodott.
No ne, egy jogász, aki – bár alig múlt harmincéves – már sikeres ügyvéd, több nyelven beszél, utazott is sokat a világban.
– Mégis hol végezted az egyetemet? –kérdeztem. – Hát a Pázmányon.
– Vagy úgy. És ott erről nem esett szó?
– Nézd, mi egyáltalán nem tanultunk jogtörténetet, annyi egyéb tárgy volt, hogy beleroskadtunk, egyáltalán nem fért bele – magyarázta Peti. Még reménykedtem: de Eötvös Károlyról csak hallottál? – Már ne haragudj, de József! Az Eötvös az József volt.
Istenem, számára e két Eötvös közül, akik rokonok sem voltak, csak az egyik létezik. A báró, a miniszter, hazánk egyik legnagyszerűbb politikusa, A karthauzi, s főleg A falu jegyzője írója – te jó ég, ma is mennyire aktuális. No de Károly is nagy híresség, a maga korában kivált, ma a bulvársajtó sztárügyvédnek hívná. Többszörösen megválasztott képviselő, a Függetlenségi Párt elnöke. Az 1882–1884 között lefolyt hírhedt perben – melyről egy mai pázmányos jogász már mit se tud, ő a védő, akinek hétórás (!) védőbeszéde valóságos retorikai és jogi remekmű – is híre ment. Eötvös az egész perről kimutatta, hogy koholmány. Az ártatlan vádlottakat bűncselekmény hiányában felmentették, maga az államügyész, a leveldi Kozma Sándor javasolta a vád elejtését. És nem kisebb újságíró tudósított a perről, mint egy másik jogász, író és képviselő, Mikszáth Kálmán.
Pár héttel később összeakadtam egy másik, Péternél is fi atalabb jogásszal. Ő még csak gyakornok. Most már szándékkal faggattam Sárit: hol végzett? Az ELTE-n. Remek, az mégiscsak a legjobb magyar jogi kar, ő biztosan tud valamit a tiszaeszlári perről. Boci szemekkel bámult rám: hogy miről? – Hát nem tanultátok jogtörténetben? – Ilyen tárgyunk nem is volt. És a Dreyfus-ügyről se hallottál? Felderült: de igen, valami francia katonatiszt volt, akit ártatlanul vádoltak, de ez minden. Szép. A francia ügyet legalább kapiskálja, és buzoghat bennünk a nemzeti büszkeség, hogy az antiszemita perkoholásban tizenkét évvel megelőztük a fejlett nyugatot.
De mégis, ez nem tréfa! Miként lehet, hogy jeles fővárosi egyetemeken végzett, az átlagosnál jobban tanuló, értelmes fiatal jogászok – jogászok! – mit se tudnak egy precedens értékű magyarországi perről? Jó, annyit én is tudok, hogy nálunk nincsen precedens jog, de honfitársaim!, milyen jogot végzett emberek dolgoznak nálunk, ha még a jogtörténeti műveltségük is ennyire nulla? Ráadásul ők képezik a politikai „elit” (az idézőjel nem véletlen) zömét. A rendszerváltás utáni négy államelnökünk közül három jogot végzett, kettő közülük jeles professzor, akadémikus. Az MSZP elnökségének legalább kétharmada, a Fidesz alapítóinak, mostani vezetőinek nagy része jogász, és gondolom a képviselők jelentős hányada is. Tevékenységük színvonalát persze jól mutatja az általuk sebbel-lobbal összetákolt törvények minősége. Ne lepődjünk meg azon, hogy a szélsőjobb rendszeresen ünnepli a kegyetlen gazdasszonyának gonoszsága miatt magát a folyóba emésztő szerencsétlen kis cselédnek, Solymosi Eszternek emlékét, hogy hiába mentette föl maga a nagy tekintélyű államügyész valamennyi összehordott, lehetetlen vád alól a meghurcoltakat, a vérvád ma is tarthatja magát. Hogyne, ha művelt (vagy annak gondolt), tanult emberek sem ismerik a történetet.
De talán nem is az egyetemen kellett volna megismerniük, hanem már a középiskolában, elvégre a lakosság nagyobbik része nem jár egyetemre. Nem vagyok tanár, nem ismerem a mai tananyagot, a Nemzeti Alaptantervnek is csak a fizikai és matematikai részét néztem át pár éve, felkérésre, a történelmet nem.
De mégis, hogyan lehet, hogy mérnök létemre én tudok a közel százharminc éves perről? Nekem sem tanították ugyan, a Rákosi-rendszerben érettségiztem. Semmi önfényezés, de azt hiszem, minket még érdeklődésre tanítottak, főleg a Műegyetemen. Mi lenne, kedves jogász barátaim, ha egy fizikus vagy egy mérnök nem tudná, ki volt Faraday, Maxwell, Jedlik vagy Eötvös (a harmadik, a Loránd, a József fia)? Elképzelhetetlen.
Eddig azt hittem, csak a középiskolai természettudományos oktatás körül vannak gubancok, mert egyes meggondolatlan kormányzatok kiiktatták az érettségiből a fizikát, a kémiát, mert a fiatalok nem választják e tanári pályákat, mert a régiek lassan elvonulnak és nincs színvonalas utánpótlás. De úgy tetszik, a humán tárgyak esetében legalább ilyen nagy a gond. Meglehet, hosszasan tárgyalják az ókori görögöket, latinokat, az Árpád-házi uralkodókat – rendben, azt is kell tudni –, de már nem jut idő a közel- és a legközelebbi múltunkra. Persze megértem, nemcsak időhiány lehet az ok, hanem aggódnak is. Elvégre semmi sem olyan bizonytalan nálunk, mint a múlt, pláne a közelmúlt. Mert ugye, az Ohm-törvény, a termodinamika törvényei minden rendszerben érvényesek, nem kell róluk szavazni a parlamentben. De a tiszaeszlári per? A rémes vérvád? Nos, azt jobb nem bolygatni, elvégre megsértődhetnek a posszibilis szavazók. Egyszerűbb, ha az ifjabb nemzedékek, de még a jogászok sem tudnak róla, legalább nem nyugtalanítja őket. Elég nekik bevágni a rengeteg paragrafust, még akkor is, ha azok esetleg hetente változnak, már csak azért is, mert a törvényalkotók nem képesek kialakítani egy konzisztens, a modern korhoz illeszkedő polgári törvénykönyvet, mert nyers politikai érdekek elodázzák a megszavazását. És mit reméljünk, ha egy új, nagy sietséggel létrehozandó alkotmányt mélyreható jogi tudással nem rendelkező személyek fognak megfogalmazni.
Egyébként már régóta meg akarom venni Eötvös könyvét a nagy perről, de nem kapható, még az interneten se találom. Ahogyan Peti barátomat sem sikerült megajándékoznom Krúdynak a tiszaeszlári perről szóló nagyszerű művével, mert az sem kapható. Nem lenne itt az ideje újra kiadni őket?
A szerző villamosmérnök
