Hivatkoztak az átalakuló országok többségének – a balti országoknak, Oroszországnak, Szlovákiának vagy Romániának – a tapasztalataira. Szólnak is mellette érvek: az eddigi helyzet ugyanis erőteljesen ösztönöz arra, hogy a személyes fogyasztást finanszírozó keresetet vállalkozói jövedelem alakjába rejtsék azokon a területeken – értelmiségi szabadfoglalkozások, szolgáltató vállalkozások stb. –, ahol erre mód van, és az ebből eredő torzulásokat torz módon próbálják kiigazítani olyasféle megoldásokkal, mint az eva vagy az ekho. Másutt a keresetek kisebb-nagyobb részének zsebbe fizetésével, a dolgozó minimálbéren való bejelentésével kerülik meg az adó- és járulékterheket. Jó megoldásnak tűnt, hogy az szja-t csökkentsék a társasági adó szintjére. A fenti gondolatmenet alapján emelte fel már a Bajnai-kormány is a felső adósáv belépési küszöbét olyan magasra, hogy idén az adózók mintegy 90 százaléka már a 17 százalékos alsó kulccsal adózik. Az Orbán-kormány 2011-től továbblép, megszünteti a magasabb adókulcsot, és 16 százalékkal egykulcsossá teszi az szja-t.

A fent említett, várható előnyök mellett számolni kell azonban az átalakítás jövedelemelosztási következményével is: mindazok számára, akiknek éves jövedelme meghaladja az eddigi sávhatárt, az egykulcsos adó bevezetése a nettó jövedelem jelentős emelkedését jelenti. Az előző kormány ezért még adókedvezmények csökkentésével s ingatlanadó bevezetésével kötötte volna öszsze az egykulcsos adózás felé való haladást. Az Orbán-kormány esetében szó sincs ilyesmiről, sőt növelik a gyerekek utáni adókedvezményeket, tehát semmi sem ellensúlyozza az adózott jövedelem hirtelen növekedését a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők körében. Mérlegelték ugyan, hogy a magas jövedelműek ne kapjanak családi pótlékot, de ezt is elvetették.

Eddig egy vezető köztisztviselő, egyetemi tanár, menedzser, magas beosztású banktisztviselő bruttó keresetét annak tudatában állapították meg, hogy keresetének nagyobb része a magasabb adókulcs szerint adózik. Az egykulcsos adó bevezetése egyfelől pótlólagos jövedelemkiáramlást jelent, másfelől a magas keresetűek relatív jövedelmi pozíciójának hirtelen javulását eredményezi akkor, amikor a társadalom egészének reáljövedelme alig nő, sokaké pedig csökken, nem beszélve azokról, akik elvesztik munkahelyüket. Ezért azután fölöttébb kétséges, hogy ez társadalmilag elfogadható-e. Lázár János talán pofátlannak nevezné az ilyen jövedelemnövekedést, mi maradjunk a méltánytalan szónál. Hogyan kezelhető ez a helyzet?

Amikor Magyarországon több mint két évtizeddel ezelőtt bevezették a személyi jövedelemadót, minden keresetet bruttósítottak: úgy emelték fel az adózás előtti kereseteket, hogy mindenki megkapja adózás után azt a jövedelmet, amit korábban élvezett. A magas jövedelmekre koncentráló adócsökkentés esetében fordított megoldás indokolt: az adózás előtti keresetek olyan egyszeri csökkentése, ami után az érintettek adózás utáni keresete nem emelkedik, de legalábbis nem jobban, mint azoké, akiket nem érint a felső adókulcs megszűnése. Ezt nevezhetjük a keresetek részleges nettósításának.

A helyzet persze most más. A keresetek nagyobb része a magánszektorból származik, és magánvállalkozásoknak nem lehet ilyesmit kötelezően előírni. Egyébként is nehezebb lefelé módosítani, mint felfelé. Mégis azt gondolom: legalább minden olyan keresetet, amelyet a közszférában fizetnek ki, és amely ma részben a magasabb adósávba esik, nettósítani kellene.

Mindenképpen nettósítani kellene január 1-jétől például a kormánytagok, a magasabb beosztású köztisztviselők és közalkalmazottak: minisztériumi, főhatósági vezetők, katonatisztek, rendőrtisztek, bírók és ügyészek illetményeit, országgyűlési képviselők, polgármesterek és más önkormányzati vezetők tiszteletdíjait, az állami tulajdonú gazdasági társaságok, a közszolgálati médiumok vezetőinek és munkatársainak fizetését, az egyetemi és főiskolai tanárok, dékánok, rektorok, főigazgatók illetményét, az akadémikusok pótlékát stb. Nettósítani kellene azokat a kifizetéseket is, amelyeket megbízási szerződések keretében sok-sok szakértőnek rendszeresen fizetnek állami szerveknél és önkormányzatoknál. A nettósítás költségvetési hatása is figyelembe vehető.

Ami a magánszektort illeti, az Érdekegyeztető Tanácsban kellene irányelveket kialakítani arra nézve, hogy miképpen nettósítsák a nagy magántársaságok, köztük a bankok menedzsereinek fizetését. Abban lehet bízni, hogy a társaságok vezetése is takarékosan bánik a bérköltségekkel, tehát érdekelt a részleges nettósításban.

Bulvárlapok már kiszámították, menynyivel növekszik az adóváltozásokkal a Fidesz vezető politikusainak nettó keresete. Csodálom, hogy nem maguk kezdeményezik a nettósítást. S csodálom, hogy az ellenzéki pártok sem tettek erre javaslatot.

A szerző közgazdász