Orbán, a mindenható

Egy párt demokratikus voltát meghatározza, hogy milyen a munkamegosztás a pártvezetésen belül? Az elnök személyesen irányítja-e a párt különböző országos szerveit, vagy az elnökség döntése alapján mindenik élére a legrátermettebb ember kerül?

A legdemokratikusabb pártban is természetes, hogy az első számú vezető domináns szerepet játszik annak életében. Különösen elmondható ez a bármi áron győzni akaró, katonás szervezettségű Fideszről.

Orbán Viktor elnöke a párt irányító és döntéshozó szervének, az Országos Elnökségnek. Itt mint első számú vezető részt vesz a párt rövidebb és hosszabb távú politikája kidolgozásában, az önkormányzati, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásában; részese az alapszabály-tervezet kidolgozásának; a párt vagyongazdálkodása, pénzügyei ellenőrzésének, a párt elvi nyilatkozata és programja előzetes jóváhagyásának. Ő tesz javaslatot az országgyűlési kampányfőnökre, illetve az országgyűlési és az európai parlamenti frakcióvezetőkre.

Elnöke a Szövetségi Tanácsnak, melynek kiemelt szerepe van a társadalmi szervezetekkel való együttműködés biztosításában. Elnöke az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlésének, az Önkormányzati Tanácsnak, melynek feladata az egységes önkormányzati politika megvalósításának biztosítása, az önkormányzati képviselők, a polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök konkrét feladatainak meghatározása. Levezető elnöke a kezdeményezésére létrehozott országos hatókörű Választási Egyeztető Bizottságnak, melynek feladata az országgyűlési és európai parlamenti képviselőjelöltekre történő javaslattétel.

Tagja a legfőbb információs, egyeztető és döntéshozó fórumnak, az Országos Választmánynak, mely állást foglal a párt politikáját érintő fontosabb kérdésekben; kötelező döntést hozhat a párt bármely szervezete számára; részt vesz az önkormányzati, az országgyűlési és európai parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásában; dönt a fővárosi és a megyei közgyűlési időközi választás jelöltjeiről; dönt a párt pénzügyeiről, költségvetéséről, figyelemmel kíséri az utóbbi végrehajtását; megválasztja az Etikai Bizottságot; dönt más pártokkal és társadalmi szervezetekkel való együttműködésről; véleményezi az alapszabály szövegét.

Mint elnök dönt a Választókerületi Tanács elnökének, a regionális pártigazgatónak és az Önkormányzati Tanács hét tagjának kinevezéséről. Összehívhatja a párt bármely testületének, szervezetének tanácskozását, így a kongresszus és az Országos Választmány rendkívüli ülését is. Felügyeli a párt gazdálkodó szervezeteinek tevékenységét, vagyongazdálkodását. A párt különböző szervei által hozott kötelező döntések végrehajtására „kötelező érvényű határozatokat hozhat a Szövetség tagjai, a helyi szervezetek, a választókerületi szervezetek, a területi választmányok, a tagozatok számára”, és gondoskodik azok végrehajtásáról.

A fentiekből és a Fidesz mindennapos tevékenységéből arra következtethetünk, hogy az irányítás kézi vezényléssel történik az elnök akaratának és döntéseinek megfelelően, de hát ez természetes is, ha nem a pártnak van vezére, hanem a vezérnek pártja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.