Mint emlékezetes: az ellenzék korábbi vezéralakjának, a mai miniszterelnöknek a gyújtó hangú, sőt hisztériakeltő beszédei és nyilatkozatai nyomán az elmúlt parlamenti ciklusban garázdaságba, rombolásba és gyújtogatásba forduló, a rendőri intézkedésekkel szembeszegülő utcai csetepaték zajlottak le a fővárosban.

Az utcai csőcselék tagjai többször feldúlták a közterületeket, csatatérré változtatták a Szabadság teret, betörtek az akkoriban a Magyar Televíziónak helyet adó egykori Tőzsdepalota épületébe. A futballhuligánoknak is nevezett söpredék autókat gyújtott fel és vert szét, köztük egy vízágyúval felszerelt rendőrautót is. Más alkalommal utcai kukákat borogattak fel és lobbantottak lángra; kiállított ’56-os tankot „kötöttek el”, ami közveszélyokozásnak is minősíthető, és – ami már önmagában is okot adott az intézkedésre –, figyelmen kívül hagyták az eseményeket biztosító rendőrség felszólítását a törvénytelenné váló tüntetés abbahagyására és a helyszín elhagyására. Heteken, hónapokon keresztül megszállva tartották a Kossuth teret, bűzös pöcegödörhöz hasonlóvá téve a Rákóczi-szobor környékét. (A „hugyosforradalmárokat” egy alkalommal Orbán Viktor is meglátogatta, és további ellenállásra biztatta őket.) Ugyanők voltak azok a garázdák, akik éveken keresztül meggyalázták nemzeti ünnepeinket, miattuk – akik aztán részben a Jobbik, részben a Fidesz–KDNP szavazóivá váltak – kellett az állam képviselőinek megalázó módon kordonok mögött elmondaniuk beszédeiket, és elvégezniük az ilyenkor szokásos ünnepi díszszertartást.

Kétségtelen, hogy a rendőrségnek kötelessége volt erőszakkal is megfékezni a dühöngő tömeget. „Minden törvényes eszközzel” – ahogy Gyurcsány Ferenc telefonon kérte a Szabadság téri megmozdulást biztosító rendőri vezetőktől. Ám az is kétségtelen, hogy a rendőrség nem mindig állt hivatása magaslatán. Törvényt sértettek azzal, hogy a gyakorlóruhás rendőrök – parancsnoki döntésre! – nem viseltek azonosító jelet, és többen bűncselekményeket is elkövettek, többek között akkor, amikor békés járókelőket vagy már elfogott, ártalmatlanná tett személyeket bántalmaztak, megbilincselt, esetleg már előállított embereket rugdostak, ütlegeltek, megaláztak. Mindez megengedhetetlen, és bizonyára jelentős részben elkerülhető lett volna, ha az állomány tagjai azonosító jelet viseltek volna, és tarta niuk kellett volna a törvényes felelősségre vonástól.

Voltak tehát törvénysértések, bűncselekmények rendőri oldalról is, az utcán randalírozó tömeg ellen azonban alapvetően törvényes eszközöket vetettek be: vízágyúval, könnygázzal, paprikapermettel, tomfával, gumibotokkal oszlatták az intézkedésnek ellenálló, tehát törvényellenesen „demonstráló” garázdákat. (A gumilövedék törvényességéről megoszlanak a vélemények, tény azonban, hogy jogszabályi betiltása után már nem alkalmazták.)

Az előállított személyek közül többeket elítélt a bíróság, és a bizonyítékok között nyilvánvalóan jelentős szerepet játszottak az intézkedő rendőrök tanúvallomásai is. Balsainak igaza lehet abban, hogy ilyen konfliktusokban a rendőrök tanúvallomása nem feltétlenül tekinthető elfogulatlannak. A bíróságnak pedig minden kétséget kizáróan kell megállapítania a vádlottak bűnösségét, ugyanakkor szuverén joga a bizonyítékok értékelése.

Nincs kétségem afelől, hogy az eljárások többségében a rendőr tanúk vallomásán kívül egyéb bizonyítékok is előkerültek: orvosi látleletek, szakértői vélemények, a rendőrség és a helyszínről tudósító televíziók videofelvételei, sajtófotók, esetleg egyéb tanúvallomások. De van helye annak, hogy a kétes esetekben – ha a jogerős ítélet valóban nem kellőképp alapos bizonyítás után született meg – a sértettek perújrafelvétel révén kérjék ítéletük megsemmisítését. Ahhoz azonban, hogy a politikai szféra elkerülje a független igazságszolgáltatásba való beavatkozásnak még a látszatát is, először azt kell elkerülnie, hogy a politikailag elfogult Országgyűlés döntsön a semmisségről.

Annál is inkább, mert több tízezer olyan jogerős ítélet született már Magyarországon (az elmúlt húsz évben is), amelyet – például hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – kizárólag rendőr tanúk vallomásai alapján hoztak meg, és semmilyen módon nem lehet összefüggésbe hozni az elmúlt ciklus törvényellenessé váló tüntetéseivel. Az ilyen ítéletek elszenvedői számára – ha egyáltalán fel merik emelni a szavukat – nem nyújt vigaszt a tüntetők ítéleteinek a megsemmisítése, ők csak a perújrafelvételt választhatják. Nem volna méltányos velük szemben sem a kettős mérce.

Másrészt a parlament feladata sokkal inkább az volna, hogy politikai nyilatkozatban ítélje el – pártállásra való tekintet nélkül – az utcai erőszakot és az erre ösztönző hecckampányokat, és hitet tegyen a gyülekezési jog törvényes, békés gyakorlása és az igazságszolgáltatás függetlensége és hitelessége mellett.

A szerző újságíró

Marabu rajza