A jövő záloga
A magyar jobboldal jelentős része által újra életre keltett tekintélyuralom mélyen a magyar politikai kultúrában gyökeredzik, bár hasonló folyamatok Kelet- és Kelet-Közép-Európában másutt is lejátszódhatnak. A választók jelentős része igényli a nagy hatalmú vezért és a politikai egyneműséget. Nekik terhes a pluralista rendszerből elkerülhetetlenül következő politikai szembenállások világa; szemükben ez csupán a széthúzás és nem az egyeztetésre kényszerítés jele. Ösztöneik szerint a társadalmi problémák a sokféleségből fakadnak. Nem gondolják, hogy azoknak, akik hatalomra kerültek, ne lenne joguk a maguk kizárólagos uralmát ellensúlyok kiiktatása révén érvényesíteni. A nemzet eme részének az igényeit ugyan baloldali totalitárius rendszerek is képesek kielégíteni, de a magyar társadalom történelmi hagyományai következtében erre a jobboldal alkalmasabb. Ezért mondható, hogy politikai értelemben ez a többség jobboldali jellegű, s a nemzet egészén belül meghatározó politikai hátországot képvisel. E hátország tehetetlenségi nyomatéka valósággal kikényszeríti, hogy minden korábbi antidemokratikus, az euroatlanti politikai kultúrát megtagadó rendszer alóli meg- és felszabadulást követően a politikai rendszer előbbutóbb visszaessék a korábbiakhoz hasonló (a külpolitikai adottságokhoz persze igazodó) állapotokba.
Amikor Bauer Tamás (Heller igazsága – Debreczeni igazsága) Heller Ágnessel szemben Debreczeni József mellé állva vitatja, hogy a mai fejleményekért a politikai osztály egésze felelős, akkor annyiban igaza van, hogy nem azonos mértékben felelős. Ám Bauer úgy véli, hogy az elmúlt húsz év egyes politikai eseményeinek az elemzésével válasz adható arra, hogy „miért van ma szabad keze a Fidesznek a jogállam felszámolásában”, holott az ilyen elemzés csak a felszínt érinti.
Akármilyen rossz kormányokat volt is képes létrehozni a balliberális politikai osztály, ezek a kormányok nem elsősorban a hibáik miatt buktak meg. A döntő tényező a magyar jobboldali elit hangadó, az euroatlanti politikai kultúra híján levő részének a hatalomvágyából következő, irtózatos erőt adó gyűlöletpotenciálja volt. Mögöttük pedig lelkileg ott áll szavazóik jelentős része. És akármilyen borzalmakat fog is produkálni ez a fajta jobboldali kormányzás, szavazóik többségét még a legvadabb baloldali támadások se fogják tudni olyan gyorsan kiábrándítani, mint ahogy ez fordítva megtörtént. A magyar társadalomnak ez a része aligha fogja a jövőben a baloldaltól meg a liberálisoktól elfogadni a gazdasági és szociálpolitikai rendszer elkerülhetetlen javítását, mert érthetetlen vagy eleve ellenszenves számára a nyelv, amelyen felkínálják.
A magyar nemzet politikai sorsa ezért egy ideig még a jobboldal kezében van. Minden azon múlik, milyen hamar formálódik meg egy középre húzó, a liberális jogállamot nemcsak formálisan, hanem lélekben is elismerő, a demokratikus politikai küzdelmeket nem csak látszatra igenlő jobboldal Magyarországon, s milyen hamar talál szövetségest a magyar társadalom jobboldalias részében. Ehhez a jobboldal jelentős részének (nem utolsósorban a most a jobboldalt támogató magyar nagyvállalkozóknak) nemcsak azt kell(ene) felismerniük, hogy a 2010 után kialakult illiberális, tekintélyelvű jobboldaliság az állampolgári jogbiztonság szempontjából elfogadhatatlan, a zsidó-keresztény kultúra és a felvilágosodás alapján undorító, hanem azt is, hogy távlataiban gazdasági katasztrófához vezet. Le lehet nyúlni pl. a nyugdíjrendszer egyik pillérét alkotó biztosítási rendszer ezermilliárdokra tehető vagyonát, hogy 1-2 évig fenntartsák az életszínvonalat, de az ilyen lehetőségek előbbutóbb elfogynak. Lehet az alkotmányt lábbal tiporni és újra- meg újraíratni, ez csak ideológiai tombolás: ettől nem lesz több munkahely, versenyképesebb gazdaság. Márpedig a jövőben minden attól függ, korszerűsödik-e az a magyar kapitalizmus, amelyben nagy- és kevésbé nagy tőkéseinek többsége csak azért képes létezni, mert az állam csöcsét szíva nincs igazán kitéve az EU-n belüli szabad versenynek.
A most regnáló hatalom önkényei és hibás gazdasági döntései nem ütnek azonnal vissza, a jobboldalias választók elbizonytalanodása lassú folyamat. Márpedig részben ez dönti el, mi fog történni, és nem a ma még a lehetőségeikhez képeset gyengébb, de idővel valamennyire mégis megerősödő baloldaliak és liberálisok.
Számít az is, hogyan reagál a bekövetkező csődtömegre a magyar és a külföldi tőke. Permanens rögtönzésekkel (a Fidesz-vezér politikai képességeiből csak erre s vele a végzetes felelőtlenségre futja) nem lehet gazdasági folyamatokat érdemben javítani. A Vezér a 90-es évek közepén hatalomvágyától vezérelve rövid idő alatt át tudott állni a politikai egyenlőséget és a jogállamot támogató felfogásról annak tökéletes és szélsőségesen megnyilvánuló ellenkezőjére. Politikai öregedése még egyszer ekkora bakugrást nem tesz számára lehetővé. Az ő útja az ösztöneinek és szólamainak fogságában elmerülő politikusé. Erkölcsileg vége van, de ez még nem nyilvánvaló. Ezt még csak ő érzi, amikor fenyegetőzve ordítani kezd beszéde közben. A baloldal és a liberálisok jogállam híján előbb-utóbb a saját kezükbe veszik az önvédelmüket; a nemzet harmada biztosan mögöttük áll. Ez azért nagy erő, ha magára talál! A lassan magából kivetkőző vezér – történelmi tapasztalatok szerint – előbbutóbb tehertétellé válik a magyar kapitalizmus számára is.
Lengyelországban például a magát a politikai centrumban felismerő jobboldal már az Európa-ellenes kripto-szélsőjobboldal kormányra kerülése után két évvel megformálódott, és a következő választásokon többséget szerzett. Magyarországon ez a folyamat nem lesz gyors. Ennek okait mintegy jelképezi, hogy Lengyelországnak volt a második világháború idején Londonban emigráns ellenkormánya, Magyarországnak nem volt. A lengyel középrétegek és a lengyel tőke kiizzadtak történelmük folyamán nyugateurópai orientációjú, liberális és demokrata jobboldalt. Magyar megfelelőik erre gyengeségük, át nem látott, végzetes hagyományaik következtében nem voltak képesek. Kérdés, le fog-e válni a mai, egyneműnek látszó, a jogállamot lábbal tipró jobboldalról egy jelentős rész, mely készen áll a jogállam helyreállítására s az ország felzárkóztatására Európa nyugati feléhez, az egészségügytől kezdve a vasúti közlekedésig, megszerezve ehhez a magyar tőkének és a jobboldalias szavazók többségének támogatását. Az ilyen centrista jobboldalnak a nyelve talán marad annyira jobboldalias, hogy választóik elfogadják tőlük azt, ami elkerülhetetlen.
Ma még csak a pálya széléről beszóló néhány jobboldali bírálója van a kormánynak, de őket súlyos felelősség terheli azért, hogy hosszú ideig támogatták Orbán Viktor útját a teljhatalomhoz. Az elkerülhetetlen gazdasági intézkedéseket erős politikai támogatás és az abból következő félelem nélküli kormányzati határozottság és megfelelő nyelv nélkül nem lehet „eladni”. A balliberális oldal a maga nyelvén még hosszú ideig nem lesz képes ehhez többséget szerezni.
A jobboldal csak akkor lesz eredményes, ha a lassan azért erőre kapó ellenzékével jogállami alapon (a hatalmi ágak függetlenségét helyreállítva) úgy-ahogy együttműködik. Ahogy ez az európai demokráciákban szokás. Mert baloldalinak és jobboldalinak lenni egyaránt legitim és magyar. Ehhez mérsékelt jobboldal szükségeltetik. A mai jobboldal jó része odáig süllyedt, hogy a zsidó-keresztény hagyományon és a felvilágosodáson alapuló európai kultúrát nem tekinti se erkölcsi, se politikai mércének (lett légyen e kultúrának is megannyi árnyoldala). Az orbáni világ, az „idegenszerűzés”, a „Budapest visszakerült Magyarországhoz”, a kriptonyilas „nemzettestvérezés”, a börtönnel fenyegető miniszterelnöki üvöltözés retorikája és lelkülete, mint afféle politikai elmebetegség, lehetetlenné teszi az európai politikai életet. Ám az ilyen világ uralmát ma nem szavatolja külső nagyhatalom. Az ellentétek lassan, de biztosan kiéleződnek.
A politikai pária létbe szorított baloldaliaknak és liberálisoknak nem marad más, mint a puszta politikai fennmaradásukért folytatott élet-halál harc. Ez a legkevésbé a kormányon levő jobboldali elit számára lesz jó, amely ugyanis előbb-utóbb rákényszerül a gazdaság és a szociálpolitika szerkezeti átalakítására (értsd: a megszorításokra). A sikerhez együttműködni kellene (a tőke normális működése érdekében különösen), de ez csak politikailag egyenrangú ellenfelek részvételével lehetséges. A kiéleződő feszültség döntés elé állítja a magyar jobboldalt: vagy növeli az elnyomást, vagy saját magán belül alakul ki egy erős ellenzéke, mely megszabadítja magát és a nemzetet azoktól, akik történelmi kísértéseiknek nem tudnak ellenállni.
A szerző író
