A tréfás kedvű publikumból vasárnap délelőttig 2866-an iratkoztak fel a „Nem én vagyok Szalai Annamária” oldal barátjának, ellenben csupán hatvanan vallják, persze szintén viccből, hogy „Én vagyok Szalai Annamária”. Vagyis a cárnő nem túl népszerű.

Tesz is érte. Olyan médiatörvényt formált, amelyről a legelső pillanatban kiderült, hogy a nagyobb átláthatóság lózungja nevében színfalak mögötti ármányra, háttéralkukra és ködösítésre találták ki. Így már érthető, miért nem fért be a Médiatanácsba például a Fidesz-alapító, mára a KDNP-ben politizáló Tirts Tamás – vannak leosztások, amelyekbe senki nem tekinthet be, akiről feltételezhető, hogy elvei, erkölcsi normái lennének.

A közmédiumok vezérigazgatóinak választása pont olyanra sikeredett, mint amit a professzionalizmus látszatának fenntartásához el kellett volna kerülni. Bár a Médiatanácsnak csupa Fidesz által jelölt tagja van és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumában is 5:3 arányú a fideszes többség, az első fordulóban eleve olyanokat jelöltek, akiket nem akartak megválasztani.

A szavazási arányok nem nyilvánosak, így él a gyanú, hogy a kormányoldali kurátorok szavazatait is megosztották, nehogy valamelyik fantomjelölt mellett véletlenül kialakulhasson kétharmados többség. A második fordulóban viszont nem indulhat az, aki az elsőben kárt vallott, jöhetnek hát a valódi esélyesek, ellenben elég lesz az egyszerű többség, már nem kell köntörfalazni. Akkor sem jöhet össze olyan konstelláció, hogy a másik jelölt kapna több voksot, ha Szalai Annamária a pincsikutyáját akarná kinevezni a Magyar Televízió élére.

Ne tévedjünk, a másik jelöltet is a Médiatanács hagyja jóvá, de micsoda demokrácia az, ahol egy kuratórium netán csak a hatalom második legjobb választását emeli tisztségbe!? Forma szerint legalábbis. Ekkora játéktér nyilvánvalóan nem engedhető meg, az emberek erre is szavaztak, amikor úgy döntöttek, hogy a Fidesz minden korlát nélkül kormányozzon.

A közmédiát a kormány ezekben a napokban nemcsak az önállóságától és a vagyonától fosztja meg, hanem maradék tekintélyétől, következésképpen nézőitől és hallgatóitól is. Hírlik, átalakítják az elmúlt években politikamentes, „csupán” nívós könnyűzenét sugárzó Petőfi Rádiót, az eddig a parlament alá tartozó MTI pedig többé-kevésbé kiegyensúlyozott hírszolgálat helyett a kormány teljesen fölösleges szócsöve lesz. A kereskedelmi tévék és rádiók fellélegezhetnek, egy vetélytárssal kevesebb.

Hogy nagyon ne örülhessenek, egyrészt szigorúbban fogják őket szabályozni, másrészt a cárnő (illetve az, aki őt kitalálta) dönt az analóg frekvenciákról, meg, ami még fontosabb, a digitális átállásról. Harmadrészt pedig a Fidesz vásárolni indul. A maradék sajtószabadságra leselkedő talán legnagyobb veszély az RTL Klub csaknem egyharmadának megvételére irányuló kísérlet, amelyet nem kizárt, hogy újabb hasonló lépések követnek. A gyomor diktál, az agy még nem küld vészjeleket. Az étvágy egyelőre csillapíthatatlannak látszik.