A hajléktalanok bizonytalanok, kiszolgáltatott helyzetükben cél nélkülivé váltak. A pszichiátriai intézmények bezárásával a kritikus fázisba jutottaknak nincs lehetőségük konfliktusaik feldolgozására. Rendeleteket hozunk, büntetünk ahelyett, hogy rangján kezelnénk a kialakult, egyre tűrhetetlenebbé váló helyzetet.

A hajléktalanság nem a XXI. század hozadéka. Nálunk manapság a jámbor polgár kímélése okán a szembekötősdi működik – amit nem látunk, nincs is. Sétáljunk a szegedi Kárász utcán! A minap „tatarozták” ama házat, amely sajátos alsó felületének hála aránylag meleg teret biztosíthatott néhány hajléktalannak (éltek is vele). Megszüntették e beugrókat, s ezzel „orvosolták” az odakucorgók gondjait.

Meggyőződésem szerint önfenntartóönszabályzó rendszert lehetne kiépíteni, szigorúan szakemberek bevonásával.

A volt munkásszállókat át kellene adni a hajléktalanoknak, akik így közös tusolójú, ám szeparált, zárható szobához jutnának. Ha újra szocializálni kívánunk valakit, olyan egyénné kell formálnunk, aki visszarévedve múltjára igényt tart tartalmas emberi kapcsolatokra. Ehhez azonban garantálni szükséges egyfajta intimitást. A zárható, egyszemélyes, vendég fogadására is alkalmas szobáért cserébe takarítania kellene a helyiséget, s ápoltan, tiszta ruhában az utcára lépnie (ruhát a karitatív szervezetektől lehetne előteremteni). Mindezért cserébe szerződésben kikötött határidőn belül rendeznie kellene az életét.

A rendezéshez a szállást igénybe vevők munkálkodását is meg kell oldani – pl. az önkormányzat művelési területet jelölne ki, ahol saját részükre és eladásra egyaránt termelhetnének, s egy kijelölt alapba befizetnék az életük újraindítását biztosító összeget. Motiválás, ráhangolás lehetne ez egy perspektívával kecsegtető élethez.

A szakmával nem rendelkezők befejezhetnék iskoláikat, szakmát tanulhatnának úgy, hogy mindeközben a szociális háló egyik eleme, a munkaügyi központ folyamatosan keresné számunkra a munkahelyet.

Szisztematikusan nyomon kellene követni a volt hajléktalant azért, hogy megtorpanásai, csalódásai ne legyenek elviselhetetlenek számára.

Bővíteni kellene a szociális munkások jogkörét: legyen tényleges intézkedési köre minden szociálismunkás-igazolvánnyal rendelkezőnek, amelynek betudhatóan valamennyi hatóság egyenjogú partnernek tekintené őket.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma –példa nélküli felismerés – felkérte a 16 év óta hajléktalan Balogh Gyulát arra, hogy vegyen részt a hajléktalanság problémaköre kezelésének rövid és középtávú programtervezésében. Egy fecske nem csinál ugyan nyarat, viszont hogy végre ráébredtek: a közös sorsban, kitaszítottságban részt vevő személyiség pótolhatatlan empátiájával mi mindent vetethet észre, önmagában érdem! Dr. Balogh Tiborné Baricz Valéria szociális munkás