A kiindulópontom az, hogy léteznek olyan alkotmánymódosítások, melyek a jogállam lebontását célozzák, azaz alkotmányellenesek. A kérdés az, hogy van-e lehetőség arra, hogy a hatályos magyar jogrendszer – elsősorban a még hatályban lévő alkotmány – normái alapján az Alkotmánybíróság megsemmisítsen ilyen tartalmú jogszabályokat.

A válaszom: igen. Egy ilyen alkotmánybírósági határozatnak mind az eljárásjogi, mind az anyagi jogi alapja levezethető az alkotmányból anélkül, hogy jogászi szempontból elfogadhatatlan jogértelmezési módszert alkalmaznánk.

Az AB eddig követett töretlen gyakorlata szerint az alkotmány szövege, illetőleg az azt módosító törvények nem lehetnek alkotmánybírósági vizsgálat tárgyai. Ennek indoka az, hogy az alkotmány alapján az alaptörvény megalkotása és módosítása kizárólag az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Az Országgyűlés kettős alkotmányjogi státusszal bír: egyfelől jogalkotó, másfelől alkotmányozó hatalom, és az AB csak az előbbi kontrolljára kapott alkotmányos felhatalmazást.

Kérdés: eltérhet-e az AB saját korábbi gyakorlatától és felülvizsgálhat-e alkotmányt módosító törvényeket, s ha igen, milyen indokokkal?

Az alkotmánybíróságok a világ minden táján időről időre felülvizsgálják saját esetjogukat. A mérceként használt szöveg ugyan általában nem változik, de a világ, amelyre alkalmazni kell, igen, s a joggyakorlat módosítása nélkül az alkotmányon alapuló döntések egy megváltozott helyzetben életidegenek és ezért rosszak lennének.

Ám a fentiek általában tételes emberi jogokra és az azzal kapcsolatban kialakult gyakorlatra vonatkoznak. Elég könnyű belátni, hogy például a szólásszabadság alkotmányos terjedelme időről időre változhat. A mi esetünkben azonban egy államszervezeti-hatásköri szabály újraértelmezéséről van szó. Ráadásul én is úgy gondolom, hogy az alkotmány – és a kapcsolódó jogszabályok – államszervezeti-hatásköri szabályait megszorítóan kell értelmezni, aktivizmusnak ebben a tekintetben általában nincs helye, az Alkotmánybíróság hatásköreivel kapcsolatban sem. Hogyan juthat el mégis az AB oda, hogy az alkotmány egy új normáját a régi szöveg alapján nem engedi az alaptörvény részévé válni?

Érvelésem első lépcsője az Alkotmány 2. § (3) bekezdése, mely kimondja, hogy senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzése, sem a hatalom kizárólagos birtoklására. Az alaptörvény ezen szakasza kimondja azt is, hogy az ilyen törekvések ellen törvényes eszközökkel mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. Az Alkotmány 2. § (3) bekezdése – nyelvtani értelméből következően –hatásköri szabály, melynek pontos tartalmát jogértelmezéssel kell kitölteni. Az egyértelmű, hogy az alkotmány ezen szakasza az Alkotmánybíróság számára is megteremt egyfajta eljárási lehetőséget. Az alkotmány ezen rendelkezése önmagában is megalapozhat egy alkotmánybírósági eljárást.

Mikor kerülhet sor erre a lépésre? Egyfelől akkor, ha valaki vagy valamely politika erő nyíltan erőszakhoz folyamodik a hatalom megszerzése/megtartása érdekében, vagy nyíltan a hatalom kizárólagos birtoklására tör. Szerintem ez jelenleg nem állapítható meg, a kormányzó pártok formális értelemben nem léptek ki a jogállami keretek közül.

Ám az Alkotmány 2. § (3) bekezdésének nem lehet ilyen szűk értelmet tulajdonítani. Ha egy független, objektív szemlélőben megalapozottan ébred fel az a nagyon erős gyanú, hogy a hatalom birtokosa kizárólagosságra tör, az már megalapozza az Alkotmány 2. § (3) bekezdése szerinti fellépés lehetőségét.

Ma Magyarországon speciális helyzet van: a kormányzó pártok sorozatban fogadnak el olyan törvényeket és alkotmánymódosításokat, amelyek egy jogállamban elfogadhatatlanok. Sajnálatosan nem lehet kizárni, hogy a demokratikusan megválasztott és a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező Fidesz–KDNP-koalíció a demokratikus jogállamiság felszámolására, de legalábbis alapos átértelmezésére, szűkítésére törekszik. Nem alaptalan az a vélekedés, hogy a kormányzó pártok a kétharmados parlamenti többséget kihasználva megsértik az Alkotmány 2. § (3) bekezdését, s lépésről lépésre haladva a hatalom kizárólagos vagy majdnem kizárólagos birtoklására törnek.

Pártkatonákat ültettek az Állami Számvevőszék elnöki székébe, az államfői tisztségbe, az Alkotmánybíróságba, az önkormányzati választásokra vonatkozó szabályokat politikai ellenfeleik rovására módosították, uralmuk alá vonták a médiát, és az ügyészség szorosabb kormányzati ellenőrzés alá vonását tervezik. Mindezek megfelelően alátámasztják a fenti állítást. Egy független, objektív szemlélőben ezért okkal ébredhet fel a nagyon erős gyanú a tekintetben, hogy a kormányzó pártok célja nem pusztán egy hatékonyabb, központosítottabb államberendezkedés létrehozása, hanem annál jóval több; a hatalom koncentrálása, amennyire csak lehetséges, és annak kizárása, hogy az ellenzék azt demokratikus választások útján átvegye tőle. Az Alkotmány 2. § (3) bekezdésében meghatározott – és jellegéből adódóan hangsúlyozottan kivételes – helyzet, illetve cselekvési kötelezettség tehát fennáll. A következő kérdés az, hogy ez miként befolyásolhatja az Alkotmánybíróság eljárását. Az Alkotmánybíróság főszabályként csak a jogforrások hierarchiájában az alkotmány alatt elhelyezkedő jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja. A jelenlegi speciális körülmények között azonban –szembemenve korábbi gyakorlatával – az Alkotmány 2. § (3) bekezdése alapján mégiscsak alkotmányossági vizsgálat tárgyává tehet bizonyos alkotmánymódosító törvényeket, az alábbiak szerint.

Az alkotmány szabályai között elvileg nincsen hierarchia. Ez azonban nem egészen van így. Az Alkotmány 8. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy bizonyos alapjogok – az élethez és emberi méltósághoz való jog, eljárási jogok – még szükségállapot, rendkívüli állapot idején sem függeszthetők fel, nem is korlátozhatók. Továbbá, az élethez és emberi méltósághoz való jog az AB töretlen gyakorlata szerint is korlátozhatatlan. Ebből levonható az a következtetés, hogy az alkotmányból még alkotmánymódosítással sem lehetne kivenni például az élethez és az emberi méltósághoz való jogot. Másképpen fogalmazva, az alkotmánynak vannak olyan részei – az alkotmány alapvető struktúrája –, melyek nem módosíthatók még alkotmánymódosítással sem.

Az alapvető struktúra tana nem új keletű a nemzetközi alkotmányjogban, azt az indiai legfelsőbb bíróság dolgozta ki a Kesavananda Bharati v. The State of Kerala-ügyben. Ezt itt most részletesen nem áll módomban ismertetni, de annyit érdemes leszögezni, hogy az indiai bíróság a jelenlegi magyar helyzethez nagyon hasonlóban hozta meg döntését akkor, amikor az indiai parlament egy bírósági döntésre válaszul módosítani kívánta az alkotmányt. Az indiai legfelsőbb bíróság ugyan nem semmisítette meg az alkotmánymódosítást, de fenntartotta magának a jogot arra, hogy az alkotmány alapvető struktúráját megváltoztató módosításokat felülvizsgálja.

Az alkotmányjogi dogmatikai bázis tehát a rendelkezésre áll: nagyon is védhető egy olyan érvelés, mely szerint a magyar alkotmánynak van egy kemény magja, mely semmilyen körülmények között nem módosítható. Ha ezt elfogadjuk, akkor az már vitán felül áll, hogy ebbe a körbe a jogállamiság is beletartozik. A jogállamiságot megszüntető vagy annak alapelemeit jelentősen megbontó alkotmánymódosítások alkotmányellenesek és ezért megsemmisítendőek.

Ebből viszont az is következik, hogy az Országgyűlés alkotmányozó hatalma sem korlátlan, annak határát maga a jogállam jelenti. Nem jogállami alkotmány megalkotására a választói felhatalmazás nem terjed ki. A kormányzó pártok nem pusztán azért nem bonthatják le a demokratikus intézményrendszert, mert arról egy szó sem esett a kampányban, hanem azért sem, mert az alkotmányellenes lenne. Önmagában az a tény, hogy a kormányzó pártok kétharmados, tehát alkotmányozó többséggel rendelkeznek, nem jelenti azt, hogy jogot kaptak a demokratikus társadalmi berendezkedés megváltoztatására.

Hangsúlyozom: az AB fent vázolt eljárását csak nagyon kivételesen és szűk körben tartom megengedhetőnek. Vitathatatlan ugyanis, hogy ezzel a lépéssel az Alkotmánybíróság részben elvonja az Országgyűlés alkotmányozó hatáskörét. Ha az AB túl szélesen értelmezné ezt a jogkörét, az akár egyfajta alkotmánybírósági diktatúra kialakulásához vezethetne.

Kétségkívül, nagyon nehéz lépés lenne az AB részéről élni az alkotmánymódosítások felülvizsgálatának jogkörével, hiszen ez nyílt összecsapást jelentene a kormányzó pártokkal, melynek kimenetele nehezen látható előre. Az AB működése talán legnagyobb kihívása előtt áll, melynek csak nagy bátorsággal és civil kurázsival felelhet meg. Ámde demokratának lenni anynyi, mint nem félni. Ráadásul a demokrácia barátai sem eszköztelenek, s nincsenek is egyedül ebben a harcban.

A szerző ügyvéd

Marabu rajza