Ezt mutatja az is, hogy az önkormányzati választások győri fideszes sikerpropagandájának központjában az Audi-beruházás állott, és amikor az ünnepélyes bejelentéskor egy újságíró megkérdezte, nem okozhat-e fennakadást az a tény, hogy az eladott és beépítésre szánt terület az európai Natura 2000-hálózat része és kiemelt közösségi jelentőségű élőhely, a kormányfő ennyit válaszolt: „a kormány döntése nyomán semmilyen kétely nem vetődhet föl, B tervre sincs szükség”.

Figyelemre méltó kérdés, hogyan előlegezheti meg a miniszterelnök az Európai Bizottság folyamatban lévő vizsgálatának eredményét, ami a Natura 2000-hálózatba tartozó területek beépíthetőségét dönti el. Egyébiránt a szélesebb közvélemény a mai napig nem ismeri azt a hatásvizsgálatot és indoklást, aminek alapján a magyar állam a terület beépíthetőségét kérelmezte, holott sok milliárd forintnyi közpénzt és az ország természeti kincseit érintő döntéseket csak átlátható és jogilag támadhatatlan módon szabad meghozni.

Nem egyedi esetről van szó: a balatonendréd-lullai útépítés ügye is azt mutatja, hogy ha választani kell a környezeti és a gazdasági érdek között, akkor a kormány rutinszerűen az utóbbi mellett dönt.

Az emberi lét alapjait a természet „szolgáltatásai” adják. Azért van ivóvizünk, levegőnk és ehető táplálékunk, mert a földi ökoszisztéma kis részfolyamatai mindezt előállítják számunkra. A természet pusztításával magunk és gyerekeink életfeltételeit tesszük tönkre, s ezen a szárnyalóGDP sem segít. Ráadásul az ökoszisztéma szolgáltatásainak elvesztése súlyos gazdasági károkat okoz. Tudományos számítások szerint évi mintegy 50 milliárd eurójába kerül az emberiségnek a biodiverzitás csökkenése és az élőhelyek elvesztése, az életminőség romlása és az ennek ellensúlyozására tett kísérletek költségei miatt. Szemléletes példa a gyümölcstermesztés költségeinek tetemes növekedése ott, ahol már nem élnek beporzó rovarok. A fent említett összeg 2050-re 14 trillióra is nőhet, ha nem állítjuk meg hatékony intézkedésekkel a természetpusztítást.

A magyar társadalom jövője szempontjából is rendkívül kockázatos, ha az ország miniszterelnökének megnyilvánulásaiból az derül ki, hogy a természetvédelmi intézkedések csak kényszerű kötöttségek, amelyeket a gazdasági fellendülés érdekében bármikor félre lehet söpörni. Ez az attitűd vezet a környezet- és természetvédelmi hatóságok leépítéséhez, az önkormányzatok zöldfelület-beépítési gyakorlatának felélénküléséhez, a nemzeti parkok jogosítványainak gyengítéséhez, szakembereik megfélemlítéséhez, elhallgattatásához, elbocsátásához, illetve az olyan befektetői magatartás elterjedéséhez, amilyet pl. az Auchan tanúsít a védett dunakeszi láp elpusztításával.

Ahogyan az Audi-beruházás is mutatja, ma egy tőkeerős nagybefektető számára szinte az a legegyszerűbb megoldás, ha az államtólmegvesz egy addig természetvédelmi oltalom alatt álló területet. Hiszen így, kifejezetten az ő számára meghozott kormányrendeletek segítségével egykettőre beépíthető területhez jut, nem kell alkudoznia az előző tulajdonossal, és a hatósági engedélyekre sem kell sokáig várnia. Az önkormányzatnak sem kell a szakhatóságok, a szakértők és a nyilvánosság bevonásával megvizsgálnia minden lehetséges alternatívát a természetes élőhely megóvása érdekében – mintha a kormányfő bólintása felmentést adna a természetvédelmi jogszabályok betartása alól. Az LMP is tisztában van azzal, hogy beruházásokra szükség van. De jó lenne, ha a kormány nem a GDP-t tekintené a jólét és a jó kormányzás egyedüli mérőszámának, ha az emberek életminőségét valóban mérő indexeket is számon tartaná. Így talán olyan gazdasági fellendülést tűzhetnénk ki célul, mely összhangban van Magyarország természeti adottságaival és a helyi közösségek valós, hosszú távú érdekeivel. Jó lenne, ha a kormány nem csak a mezőgazdaságra vonatkoztatná a jelszót, hogy „a föld nem eladó”.

A szerző országgyűlési képviselő (LMP)