E két tény a Geréb Ágnessel kapcsolatos véleménynyilvánításokban tipikusan összekeveredik: jó-e (megengedhető, biztonságos, anyának és gyermekének pluszt adó stb. dolog-e) kórházon kívül szülni, és miként vélekedjünk arról, ami Geréb Ágnessel történik.

Az első kérdés esetében természetes, hogy az emberek statisztikák, protokollok, törvényhelyek, személyes tapasztalatok és beszámolók alapján próbálják kialakítani a véleményüket. Az intézményen kívüli szülés hívei Hollandiát emlegetik (ott 2007-es adatok szerint a szülések 30 százaléka otthon zajlott le), az ellenzők pedig azt mondják, mivel nálunk ez a terület teljesen szabályozatlan és nincsenek meg a feltételek, nálunk nem szabadna hagyni, hogy a nők otthon szüljenek. Csak remélni lehet, hogy ez a felélénkült párbeszéd elvezet oda, hogy a nők emberibb és biztonságosabb körülmények között szülhessenek intézményen kívül és belül egyaránt.

A második kérdést nem tudom az elsőhöz hasonló türelemmel nézni. A feleségem háromszor szült kórházban úgy, hogy én is bent voltam. Nem érzem magam fanatikus Geréb Ági-rajongónak, de rettentően igazságtalannak és szívbemarkolóan fájdalmasnak látom, ami vele történik.

Eddig egyetlen eljárásban sem merült fel, hogy magával az intézményen kívüli szülés választásával az anya veszélyeztetné gyermekét, nem is merülhetett, hiszen: intézményen kívül szülni nem tilos. És nem tilos ebben segíteni sem. A Geréb Ágnes ellen felhozott vádak között ez soha nem is szerepelt. A vádak lényege: különböző műfogások és beavatkozások helytelen alkalmazása, illetve elmulasztása, amelyekért elvileg pont ugyanúgy felel, mint bármelyik kórházban praktizáló orvos. A gyakorlatban teljesen más a helyzet. Mindenki természetesnek veszi és látja, hogy Geréb azért áll a bíróság előtt, mert intézményen kívüli szülésekben segédkezett, holott egyáltalán nem természetes, ha valaki olyasmiért áll a bíróság előtt, amivel nem is vádolták meg.

Nem szeretném megkérdőjelezni a bíróság elfogulatlanságát, mégis összességében nehéz a tisztességes eljárásban hinni, amikor a tizenöt intézményen kívüli szülést segítő szülészből ötöt súlyos börtönbüntetés fenyeget, amikor egy műhibagyanúnál a rendőrség a helyszínről viszi el Geréb Ágnest, amikor az országban még sohasem vádoltak meg szülészt olyan súlyos bűnnel, mint őt, amikor korábbi tárgyalásának jegyzőkönyve tendenciózus kihagyásokat tartalmaz, amikor a becsatolt orvos szakértői vélemények némelyikét a WHO egyik volt vezetője szándékos ferdítésnek minősíti, amikor a vád egyik tanúja őt ismeri fel egy olyan esetnél, ahol bizonyíthatóan nem is volt jelen, amikor kiderül, hogy a börtönben minden beszélő előtt és után teljes testüregi motozásnak vetik őt alá, vagy amikor a közel hatvanéves pszichológus, bába végzettségű szülésznő lábába véres csíkot vág a lábbilincs.

A közvélemény megosztott. Internetes fórumokon sok helyen olvasni, hogy Geréb Ágnes boszorkány és sarlatán.

Geréb Ágnes korábban körülbelül tízezer szülést vezetett le kórházban, majd kb. háromezret kórházon kívül. A kórházban levezetett szüléseivel kapcsolatban soha, semmilyen kérdés nem merült fel. A kórházon kívüliek közül talán öttel kapcsolatban indult vizsgálat. Ez egy sarlatánhoz képest nem rossz statisztika. Geréb Ágnes segédlete mellett tragédiák is történtek, melyek családok életét tették tönkre. Munkáját ítélje meg a bíróság ugyanúgy, mint bármely más kórházban praktizáló orvosét, és ha bebizonyosodik, hogy helytelenül járt el, ítélje el őt. De hogyan lehet a jó szándékát megkérdőjelezni?! Ki hiszi, hogy ha a kórházon belül marad, akkor is ilyen attrocitások érték volna, vagy hogy így több pénzt keresett?

A bíróság szerint Geréb előzetes letartóztatását a bűnismétlés veszélye indokolja. Geréb Ágnes valóban nem hagyott fel a kórházon kívüli szülés segítésével akkor sem, amikor már a börtön fenyegette. Makacs ember. Most, hogy börtönbe került, az állam talán végre gondoskodik arról, hogy a nők nyugodt körülmények között szülhessenek kórházon kívül is. A kórházon kívüli szülés magyarországi úttörőjeként pedig Geréb Ági biztosan nem bűnös, hanem áldozat. A paraszolvenciában testet öltött társadalmi hazugságaink egyik áldozata.

A szerző pszichológus