A történelem fonala

A Népszabadság október 8-án megjelent számában olvasható egy remekbe szabott, karakánul figyelemfelkeltő írás Hegyi Gyula tollából Az emlékezet leépülése címmel, amely egyaránt szólhat a ma magát baloldalnak nevezők tétova tömörüléseinek, és azon kívül bárkinek, aki hajlamos amnéziára. De én nem ehhez az íráshoz szólnék most hozzá, hanem az alatta elhelyezett (bár az összefüggés a fenti írás és a következők között nyilvánvaló) Istenien emberséges diktatúra című, Vári György és Péter László közti olvasói levélváltáshoz.

Ha egy emberrel történik meg az, ami Magyarországon az utóbbi években egy ország népével, hogy évtizedekkel ugrik vissza az időben, és elfelejti, kitörli az emlékezetéből a történteket, akkor orvosi segítségre szorul. Az emlékezetét vesztett ember nem tudja, kicsoda ő, kivel kell azonosulnia, mik a gyökerei, mi következik a múltjából, mit kezdhet a jövőjével.

Mégis, ma, 2010-ben Magyarországon előráncigálhat bárki királyt, királynét a történelmi arcképcsarnokból, hiszen úgy szerették ők a magyarokat (különösen Ferenc József, mint köztudott, csak tessék megnézni 1848–49-et és az első világháborút), előráncigálhatja a monarchiabeli címert (lásd a köztársasági elnöki honlapot), hiszen demokráciában élünk, ahol mindent szabad (egyre aktuálisabb az Állatfarm olvasása), visszaléphet egy olyan korba, ahol a kereszténység szó használata valamifajta elitizmust sugallhat, sürgősen bele kell applikálni hát az alkotmányba, hiszen aki más vallású, vagy nem vallásos, az nem számít.

Ma Magyarországon elsőrendű művészeket ítélnének feledésre, hogy a politikai indokok alapján elsőrendűnek nyilvánított többedrangúaknak helye legyen. Ma Magyarországon normális dolog az, ha valaki 1914-ben vagy 1944-ben elnyiszálja a történelem fonalát és a mával köti össze.

Azok a hazafiak („Az én szülőhazámban is ismerik azt a szót, hogy hazafi, hogyne ismernék. De azt tartják, hogy amelyik ember nagy hazafi, az elől át kell menni az utca túlsó oldalára, mert az kötekedő, részeges, garázda, bicskás” – írta Móra Ferenc), akik 1956 szellemiségének feléledését látták a rendszerváltásban, és kétségük sincs az iránt, hogy helyes volte fegyveres felkelést szervezni az akkori rendszer ellen, ugyan honnan veszik a jogot ahhoz, hogy például Ságvári Endrét és számtalan hozzá hasonló ellenállót más mércével mérjenek? Fegyvert ragadó bolsevik? (Árulják már el a penetránsan bolsevikozók, hogy ennek az orosz történelemből átvett kifejezésnek milyen többletjelentést tulajdonítanak!?) Nyugat-Európában a megszálló, fasiszta német hatalom és a velük együttműködő, kollaboráns szervezetek, kormányok ellen harcolókat vagy emléküket tisztelettel veszik körül, itt Magyarországon pedig bolsevik gyilkosnak nevezik őket.

Hát micsoda egy ország ez?

Ez az előre-hátra táncolgatás, ez a diktatúraimádat, a magyar emberek túlnyomó részének feltétel nélküli lojalitása az éppen fennálló hatalomhoz, tetemesen járult hozzá a magyar történelem nagy kudarcaihoz.

Milyen alapon tarthatná különbnek magát egy olyan rendszer, amely vörösterrort emleget fehérterror emlegetése nélkül, különbnek bárki, aki szobrokat rombol, történelmet retusál, könyvtár-, iskola-, intézményneveket változtatna meg, az amnéziát normális állapotnak tekinti, a baloldaliakat lebolsevistázza, milyen alapon ítélkezik bárki ilyen diktatórikus módon egy előző diktatúra felett?

Sándor Hanna

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.