Az államszocialista Magyarországból demokratikus jogállam, magántulajdonon alapuló gazdaság, a globális világba illeszkedő ország lett. Európában „egy a többi közt”. Az MSZP történelmi szerepének tartottuk, hogy kiépítse a liberális jogrendszert és beillessze Magyarországot az európai közösségbe s átalakítsa a gazdasági és tulajdonviszonyokat. Meg voltunk győződve arról, hogy így tudunk lépést tartani a világgal. Közben arra törekedtünk, hogy a szolidaritást, az esélyegyenlőséget is érvényesítsük, s tompítsuk az átalakulás veszteségeit, mégis – Nádas Péter szavaival – „baloldali liberális keretekben nőtt a munkanélküliek száma tíz százalékra, szegényedett el a lakosság egyharmada, nőtt az állampolgárok fedezetlen eladósodása és az állami adósságállomány, sőt baloldali liberális keretben hordtak szét magánkezek minden olyan intézményt, amelynek ma és holnap a közöst kéne szolgálnia”. (A dolgok állása, Élet és Irodalom, október 8.)

Ez nagyon kemény és fájó kritika szociáldemokrata lelkű embereknek. Ettől szenvedtünk az elmúlt években. Politikánk olyan lett, mintha valóra vált volna Fukuyama víziója: a társadalom életének végső keretei kialakultak, legfeljebb e kereteken belül lehet szükség kisebb igazításokra – a történelem véget ért. Lassan négy éve, hogy egy nyilatkozatban felhívtam a figyelmet arra, hogy az MSZP-t az ideológiai kiüresedés veszélye fenyegeti. Azóta már mások is emlegetik a pragmatizmus csődjét, a baloldaliság fogalmának, kritériumainak tisztázatlanságát.

Az MSZP váltópárti szerepe ennek ellenére 2008. októberig nem forgott veszélyben. A pénzügyi válság kezdetéig támogatottságunk 30 százalék körül állandósult, aztán alig fél év alatt további tíz százalékot esett. Ebben a helyzetben az MSZP vezetősége hibázott. Megosztottságunk és a parlamenti többség hiánya miatt (csak az SZDSZ-szel volt többségünk), nem tudtunk saját köreinkből erős, cselekvőképes kormányt alakítani 2009 tavaszán, amely politikailag is hitelesen tudta volna képviselni és kommunikálni a válság kezeléséhez szükséges intézkedéseket. Választhattuk volna az Országgyűlés feloszlatását és új választások kiírását, de ennek sem volt kellő támogatottsága. Az MSZP helyette politikailag részben, szervezetileg teljesen kiadta a kezéből a kormányzást. Már nem kormányzott, csak parlamenti háttérként szolgált. Egyes elemzők és a publicisták már azt jósolták, hogy szétesik az MSZP. Tény, hogy a pártra erős centrifugális erők (ideológiai, politikai divergenciák és személyi ellentétek) hatottak.

Ebben a kritikus helyzetben az MSZP új vezetősége megmutatta erejét: összezárta sorait és helyreállította az együttműködést anélkül, hogy bármelyik csoport hegemón szerepbe került volna. Többségben voltunk, akik túlléptünk az öregek/fiatalok, újak/régiek álságos és káros dichotómiáján, és az értelmes együttműködést kerestük, mert felelősséget éreztünk a baloldal jövőjéért. Kellett ehhez az is, hogy az MSZP-ben a válsággal és a kormányzati kudarcokkal megtörjön a liberális hegemónia. Igaz, a pozitív oldalon alig maradt más, mint a baloldali érzelmek, a hagyomány s az elbizonytalanodott baloldali értékrend. Utóbbit ma sokan el is vitatják a párttól, részben a baloldali rendszerkritikai értelmiség, részben olyanok, akik a Jobbik táján tévelyegnek (nem ismeretlen ez sem a történelemből).

Bármennyire is meggyengült az MSZP, mégis az egyetlen alternatívát jelentő szervezett erő. Megőrizte ezt a lehetőséget az őszi választások után is. Törzsválasztóink kitartottak mellettünk. A lehetőség tehát megvan, de látok veszélyeket.

Megfogalmazódnak olyan elképzelések, mintha a párt újjáépítéséhez elég lenne valaminő homályos baloldaliság némi nemzeti mázzal leöntve, vagy elég lenne viszszatérni a ’89-es paradigmához, mintha nem éppen az fulladt volna ki. A baloldali perspektíva viszont Max Weber szavaival élve az, hogy meg kell ragadni a dolog nehezebbik végét: baloldali válaszokat kell adni a modernizáció, a globális verseny társadalmi hatásaira és az elmúlt két évtizedben kialakult új ellentmondásokra. A történelem nem ér véget, de nem is fordul vissza – továbbhalad. És sokszor nem is sejtjük, milyen irányba. Kevesen voltak, akik megjósolták, hogy a Fidesz mit tesz a jogállamisággal. A mi kötelességünk megvédeni a demokrácia kereteit, hiszen azok kialakításában játszott szerepünk megkérdőjelezhetetlen. És a demokraták – bebizonyosodott – mi vagyunk. Horn Gyula kormánya megtehette volna, hogy ugyanúgy támadja az Alkotmánybíróságot, mint most a Fidesz, és a társadalmi fölhatalmazása is meglett volna rá, de tudomásul vette az alkotmányos kontroll létfontosságú szerepét. Mert az olyan kormány volt. Ez meg: ilyen. Fékevesztett. A társadalomképe teljesen világos: tovább segíteni a felső középosztályt azzal a megszorítással, hogy „mások se járjanak rosszul”. Ez persze szemfényvesztés.

A mi kiindulási pontunk ott van, ahol az emberek élnek és dolgoznak. A politikát nem tarthatjuk fenn a hivatásos politikusok számára. Amit az MSZP tehet, hogy felvállalja a saját munkájukból élők politikai képviseletét, képviseli a gyári munkások, szerelők, szolgáltatók, tanárok, alkalmazottak, önfoglalkoztatók, gazdálkodók, nem a tőkéjükből, hanem a kezükből és agyukból élők érdekeit. Ahol lehet, gátat vet a különféle tőkelobbik korlátlan érdekérvényesítésének, ahol nem lehet, ott is erős alkupozíciókat épít ki.

Ehhez elengedhetetlen, hogy a párt újra defi niálja gazdaságpolitikáját, társadalompolitikáját. Ehhez elméleti műhelyek is kellenek.

Ma a létrehozott javaknak csak egy töredéke áramlik vissza a társadalomba, a munkahelyteremtésbe. A válságokat jelenleg éppen azok fi zetik meg, akiket a társadalom a leginkább kitaszított. Helmut Schmidt mondta egyszer: a ma megtermelt nyereség a holnap beruházásaié és a holnapután munkahelyeié. De ez ma már nem igaz. A ma megtermelt nyereség szüli a holnap munkanélkülijeit. Ideje tehát többet beszélni a munka becsületéről, a leszakadók problémáiról, a társadalmi igazságtalanságok és egyenlőtlenségek elleni harcról. Új Magyarországot akarunk, amelyben mindenkinek élhető jelene és bíztató jövője van, ahol nem a jelen minimálbéreseit és a jövő nyugdíjasait rabolják meg, és ahol a bankokat nem úgy adóztatják, hogy közben a bankárok adóját csökkentik.

Hiába mondja Orbán – nem köttetett szerződés a Fidesz népszavazásakor a középosztály és a leszakadók között. Ennek a szerződésnek a kereteit az MSZP-nek kell kimunkálnia. Mert egy ilyen szerződés nem alapulhat jobboldali oktatáspolitikán, szélsőséges társadalompolitikán, a kiskorúak bebörtönzésén, a felső-középosztály tovább erősítésén. Mindennek pártpolitikai következményei is vannak.

Míg az átmenet idején szükséges és lehetséges volt ötvözni a liberális és konzervatív pártok programját az MSZP szociáldemokrata törekvéseivel, most másra van szükség. Ma világos baloldali értékrenden, politikai programon alapuló MSZP-re. Akik az MSZP-ben szociáldemokrata, liberális és konzervatív elemeket akarnak ötvözni, az orbáni „centrális erőteret”, vagyis a hegemón párton alapuló politikai intézményrendszert erősítik meg. Az MSZP-nek akkor van jövője, ha komolyan veszi a pluralizmust, és nem veszi el a levegőt másoktól. Ha tudomásul veszi, hogy létrejön liberális, zöld és baloldali radikális párt is. 2oo6 őszén egy később elhíresült felszólalásomban jeleztem az SZDSZ és az MDF várható sorsát. Most is állítom, hogy jó Magyarországnak, ha az MSZP önálló szociáldemokrata alternatívát jelenít meg, és van mellette, ahogy a publicisták és elemzők mondani szokták, „igazi” liberális, zöld és radikális baloldali párt. Ez nem az együttműködés elutasítása, éppen ellenkezőleg: ez az azonos értékek együttes képviseletének, és az eltérőek közötti kompromisszumok kialakításának programja. Csak ennek van értelme.

A szerző országgyűlési képviselő (MSZP)

– Több optimizmust, légy szíves, elvégre hódítani indulunk!