A kivetett különadók révén megtörtént a „kicentizés”, a nyugdíjrendszer harmadik pillérének aláásával pedig ott az általa hőn vágyott és az alig feltételezett mozgástér. Kormányzati fejekben már régóta megfogalmazódott a lehetőség, de – mint azt a naponta eltérő nyilatkozatok tanúsítják – mértékletesebb, óvatosabb variációk képében, s valószínűleg az Alkotmánybírósággal sem ilyen ormótlan módon tengelyt akasztva. Orbán politikai ösztöne azonban azt súgta, amit ilyenkor általában szokott neki: eret kell vágnia, hogy gyógyíthasson.

A miniszterelnök felmérte a következményeket. Tudta, hogy több határt is átlép – a magántulajdon szentségét, s még vitathatatlanabbul az alkotmányos intézményrendszerét. De azt is tudta, hogy most még képes rá. Még hisznek benne. Ráadásul a drasztikus gyógymód kockázataival, mellékhatásaival sincsenek sokan tisztában. Nem zavarták az előző népszavazást kierőszakoló Fidesz-hadüzenet fölidézhető emlékei sem. Orbán arra épít, hogy a jogállamiság durva megsértését ez az ország ma nem veszi annyira zokon, mint ha valaki megint az öngondoskodásra figyelmezteti – a nép megutálta a piacot, hiszen korábban is irigyen utálta a lángossütőt, most ismét várja a mindenható állam bácsit, miközben háborítatlanul „teszkózik”, tömi magába a lángost, és nem ad vagy nem kér számlát.

De sikerül-e az érvágás? Vagy csak arra jó, hogy kis időre csillapodjon a kór? Tudniillik országos méretekben most valami olyasmi történik, amit a minimálbéresek a nyugdíjjárulékkal régóta tesznek. „Messzi van a messzi!” kiáltással megspórolják, helyesebben elköltik, elfolyatják a pénzt, majd évente megfogadják, hogy jövőre nem így lesz, s amikor már közel a messzi, akkor döbbennek rá: az ellátmány semmire sem elég.

Lehet présbe tenni a meglévő nyugdíjakat, szigorítani a rokkantosításon, felülvizsgálni a járulékosok jogosultságát, és mégiscsak a kampányban gyorsan visszaszívott svéd modellhez fordulni – ez hosszabb távon kevés, még akkor is, ha kevesebb lesz a hivatalnok, és jó hozzánk a GDP istene.

A korlátlannak érzett felhatalmazás mámorában vajon észreveszi-e Orbán, hogy bár még csak az egyszerű érvágásnál tart, máris létfontosságú szervek közelében jár a szike? Maga a gyógyítás megint odébb van. És fájni fog, így is fájni fog.