Paradox módon mégsem vagyunk eléggé nyitottak a külvilág tapasztalatainak befogadására és hasznosítására. Hatéves uniós tagságunk ellenére köldöknéző módon befelé fordulunk. Jó példa erre, hogy sem a véleményformáló politikai, gazdasági, szellemi és médiaelit, sem a széles közvélemény ingerküszöbét nem érte még el az a tény, hogy Magyarország adja januártól az Európai Unió soros elnökségét. Országunk hamarosan megmérettetik, s félő, hogy könnyűnek találtatik.

A soros elnökség egyrészt esélyt ad Magyarországnak, hogy formálja, alakítsa az EU politikáit. Másrészt lehetőséget nyújt arra is, hogy hazánk az európai közvélemény figyelmének középpontjába kerülve bemutatkozzon, és pozitív képet alakítson ki magáról. Nagy kérdés, hogy hazánk tud-e majd magas színvonalon és európai stílusban politizálni, képes lesz-e összehangolni 27 tagállam érdekeit, megtalálni a közös megoldásokat, az összeurópai érdekekre koncentrálni, és segíteni az unió előrehaladását? Ha sikeres a magyar elnökség, akkor hazánk érdekérvényesítő képessége is nagyobb lesz a kulcsfontosságú témák későbbi tárgyalásakor. Ám ha uniós partnereink kevésbé sikeresnek, szürkének, esetleg kudarcosnak ítélik az elnökséget, akkor érdekérvényesítő képességünk is csökken, s ezáltal a magyar nemzeti érdek sérül. A lehetséges „haszon” elmarad.

Az elnökségbe „nem lehet belebukni” – mondja az egyik magyar szakértő. Persze azért lehet, hiszen a cseh elnökség összes eredményét elmosta kormányuk bukása. A magyar kormány ma Európa legstabilabb (túlzottan is stabil) kormánya, nálunk tehát nem ez a „szűk keresztmetszet”.

Nálunk a legnagyobb gond a kormány politikai elkötelezettségének a hiánya. Mintha az Orbán-kormánynak nem lenne igazán fontos az elnöki funkció betöltése. Az uniós vezetők, tisztségviselők különös figyelmet fordítanak a jelenlegi és a soron következő elnökség valamennyi megnyilvánulására, megmozdulására. Az EU fő intézményeiben, a parlamentben, a bizottságban és a tanácsban a tagállamok sajtójának pontos, az uniós ügyekre összpontosító fi gyelőrendszere van. Ez kiegészül a tagállamok diplomáciai csatornáin keresztül megszerzett információkkal.

Meghatározó uniós körökben megjelent az aggodalom, vajon az Orbán-kormány fontosnak tartja-e, magáénak érzi-e az elnökségi funkciót. Nem kis értetlenséget váltott ki, hogy Orbán Viktor az idei nagyköveti értekezleten, szeptember 30-án elmondott beszédében egyetlen mondat sem hangzott el arról, hogy 2011. január 1. és június 30. között Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét, s hogy ez milyen tennivalókat jelent a magyar diplomácia számára. Ugyanígy hallgatás övezte az EU-elnökséget a magyar Országgyűlés szeptember 13-i ülésén, a mostani ülésszak nyitányán.

Legalább ekkora aggodalommal követik nyomon az Európai Bizottságban és a tanácsban azt is, hogy egyik napról a másikra tömegesen tűnnek el a magyar államigazgatásból azok az emberek, akikkel ők eddig napi kapcsolatban álltak. Nem fognak erről nyilatkozni a sajtónak, de erősen foglalkoztatja őket az új emberek tapasztalatlansága, hiszen ez akadályozza a közös munkát. Reménykedhetünk abban, hogy emiatt nem lesz nagyobb fejreállás. Egyrészt azért nem, mert a tanácsi és a bizottsági apparátus ugrásra kész, és gond esetén azonnal kézbe fogja venni a dolgok irányítását. Ha úgy tetszik, átveszi a magyaroktól az elnökségi koordinációt. Másrészt, van a magyar kormányban néhány européer, az uniót kiválóan ismerő miniszter.

Igaz, nem sok. Martonyi János képes kiválóan helytállni. Vélhetően Navracsics Tibor sem vall szégyent. Orbán Viktor szónoki teljesítményével, ha akarja, képes megnyerni az Európai Parlament rokonszenvét. Komoly gondok vannak viszont a magyar miniszterek és államtitkárok nagy részének nyelvtudásával, európai helyzetismeretével, mentalitásával. Nem tudatosult bennük kellőképpen, hogy elnökségi pozícióból nekik a 27 tagállam közös törekvéseit, aktuális tennivalóit kell képviselniük. Friss brüsszeli élmény, hogy az illetékes belga miniszteraszszony a 27-ek előtt álló közösségi feladatokat imponáló módon foglalta össze. Ezzel szemben az utána felszólaló magyar miniszter leragadt az új tagállamok, köztük Magyarország pozíciójának részletezésénél. Az ilyen szereplések megengedhetetlenek, mert így elmarad az elnökséggel járó politikai haszon.

Uniós tankönyvek alaptétele: az elnökségi szerep nem kedvez a közvetlen nemzeti érdekérvényesítésnek. Az uniós diplomácia művészete abban rejlik, hogy a közösségi célokba, törekvésekbe csomagoljuk be és próbáljuk meg érvényesíteni mindazt, ami nemzeti szempontból nekünk is fontos. Erre teremtene páratlan lehetőséget az uniós elnökség, mivel legközelebb tizenhárom év múlva kerül ránk sor, ha akkor létezik még a soros elnökség intézménye. Az EU-elnökség nem jelenti az unió „irányítását”, de a tanács munkájának vezetését igen. A mércét nem Győri Enikő, az illetékes szakállamtitkár által megfogalmazott magasságba kell tenni: ez sokkal több, mint az általa kijelölt „becsületes bróker” szerep. Kérdés, hogy a jobboldali magyar kormány helyzetkövető, vagy helyzetteremtő módon akarja-e, tudja-e betölteni az elnöki szerepet.

A közelmúltban több olyan bel- és külpolitikai döntés született, amely megütközést, kételyt váltott ki uniós körökben a magyar elnökséggel kapcsolatban. A legnagyobb értetlenséget a kormányváltás óta tartó „gazdaságpolitikai kalandozások” okozzák. A költségvetési hiánnyal kapcsolatos meggondolatlan nyilatkozatok (Kósa Lajos és Szijjártó Péter), majd a valutaalappal és az EU delegációjával folytatott tárgyalások durva és modortalan megszakítása, ami a nyugat-európai és a tengerentúli tőzsdéket, sőt az euró árfolyamát is negatívan befolyásolta.

Az új magyar kormány figyelmen kívül hagyta a nemzetközi gazdasági környezet felfokozott érzékenységét, s ezzel kárt okozott nemcsak a magyar adófizetőknek, hanem több uniós partnerünknek is. Felmerült a kétely: vajon képes lesz-e a magyar kormány 2011-ben elindítani az EU most formálódó gazdaságpolitikai kormányzását? Akar-e közösségben gondolkodni az a miniszterelnök, aki a „gazdasági-pénzügyi önrendelkezés” visszanyeréséről vizionál, amikor közismert, hogy az EU, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank triója 20 milliárd euró sürgősségi hitelkerettel segítette ki Magyarországot? Miért beszél Magyarország miniszterelnöke a pénzügyi szuverenitás növeléséről, ha az ország a csatlakozási szerződésben vállalta az euró bevezetését?

Félreértésekre és félremagyarázásokra adott okot az is, hogy a Fidesz az unió előzetes tájékoztatása nélkül módosította a magyar állampolgársági törvényt, és nyitotta meg a könnyített eljárás lehetőségét a határon túli magyarok számára. A törvény maga összhangban van a nemzetközi gyakorlattal. A nemzeti összetartozásról szóló országgyűlési határozat több megfogalmazása viszont megalapozott értetlenséget váltott ki s ürügyet adott a jogos magyar törekvések, a kisebbségvédelem iránti gyanakvásra. Egy kiegyensúlyozott dokumentum nem hozta volna ilyen nehéz helyzetbe a magyar kisebbségvédelmet (ha ez a szempont tényleg annyira fontos a Fidesznek).

Mindazonáltal a magyar elnökség sikeres lesz, ha a magyar kormányban megvan (meglesz) az európai elkötelezettség, a politikai akarat, hogy komolyan vegye az elnökséget, s meglássa benne az egyszeri és páratlan lehetőségét Magyarország tekintélyének, érdekérvényesítő képességének növelésére. Másrészt, sikeres lesz az elnökség, ha a magyar államigazgatás minden előzetes probléma ellenére képes lesz a szakmai feladatok ellátására. Ez nagyon kétséges. A tisztogatásokkal és az ésszerűtlen átalakításokkal ugyanis megtört a szakmai felkészülés menete. Részben elveszett a magyar közigazgatás intézményi memóriája, mivel számos köztisztviselő esett ki a rendszerből, aki évek óta felelőse volt egy-egy uniós szakterületnek. A helyükre érkező új témafelelősök szakmai kompetenciáját nem kérdőjelezem meg, így az új brüsszeli uniós nagykövet, Györkös Péter kiváló képességeit sem. (Más kérdés, hogy Iván Gábor nagykövet visszahívása szinte precedens nélküli az uniós elnökségek történetében.) Az évek során felgyűlt tapasztalatot és kapcsolati tőkét az elnökség kezdetéig hátralévő három hónapban szinte lehetetlen pótolni.

A Fidesz-kormány annak ellenére tette, amit tett, hogy a korábbi szocialista kormányok idején az összes parlamenti párt bevonásával folyamatos, ötpárti egyeztetést folytattak, s az akkori ellenzéket mind a szakmai felkészülésbe, mind az elnökségi feladatot ellátó személyek kiválasztásába bevonták. Az uniós elnökség sikeréhez harmadrészt mentalitásváltásra lenne szükség. Az „európai együttműködés rendszere” a kiszámíthatóságra, a partneri viszonyra, a másik véleményének érdemi meghallgatására, egyeztetésekre, kompromisszumkészségre és végül megegyezésre épül. Az uniós munka csapatjáték. Egészen más magatartást igényel, mint az Orbánék által meghirdetett, de tartalommal nem bíró „nemzeti együttműködés rendszere”. Az unióban rühellik az arroganciát, az erőből való politizálást, a kompromisszumképtelenséget, a kiszámíthatatlanságot és a nacionalista önzést. Képes lesz-e az Orbánkormány az uniós fórumokon másképp viselkedni, mint otthon, elfogadni és érvényesíteni az európai játékszabályokat?

Végezetül, de nem utolsósorban: azon országok sikeresek az uniós elnökség betöltésében, ahol a különböző politikai erők között tényleges nemzeti együttműködés alakult ki. A tisztelt olvasók döntsék el, hogy ez a feltétel adott-e a mai Magyarországon. A magyar szocialisták otthon és Brüsszelben is a sikeres magyar elnökségben érdekeltek. Ez valódi nemzeti ügy. De nem a parlamenti kétharmad „nemzeti” ügye. Különösen fontos az európai szocialisták szerepe, hiszen az Európai Parlamentben a második legnagyobb frakció támogatása nélkül nincs többség. Az MSZP európai parlamenti delegációjának a feladata, hogy ezt a támogatást megszerezze. Jó lenne, ha hetven nappal a magyar uniós elnökség előtt az Orbán-kormány miniszterei végre szóba állnának amagyar szocialista európai parlamenti képviselőkkel, s érdemi tájékoztatást adnának nekik. Hiába szeretné a szocialista delegáció az együttműködést, ha nem kap megfelelő tájékoztatást, ha nem konzultálnak vele. Segíteni annak lehet, aki azt akarja és elfogadja. Ettől függetlenül a magyar szocialisták teszik a dolgukat. Képviselik és védik a magyar nemzeti érdekeket és az uniós közösség céljait egyaránt.

A szerző az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője