A választási kampány finisében pedig hirdetést fogalmaztak meg, amelyben a „cigánybűnözés” elleni harcra hívták fel a választók fi gyelmét, amivel a közvélemény és a média érdeklődésének középpontjába kerültek. Különösen, mert a Magyar Rádió és a Magyar Televízió megtagadta a hirdetés sugárzását. A Jobbik az Országos Választási Bizottsághoz fordult, ahol a pártnak adtak igazat. Az MR és az MTV felülvizsgálatot kért a Legfelsőbb Bíróságtól. A testület a véleménynyilvánítás szabadságára mint alkotmányos alapjogra hivatkozva jóváhagyta a hirdetést azzal az indoklással, hogy nem „valósít meg” olyat, amit a törvény szerint büntetni kellene. Ezt követően a következő néhány napon át nyakra-főre hallottuk a Jobbik üzenetét.

Nem vagyok jogász, így nem vitatom, hogy az OVB és a LB az alkotmány és a vonatkozó törvények betűinek megfelelően hozta meg döntését. Ahhoz azonban csak józan paraszti ész kell, hogy megjövendöljük: e politikai szlogennek milyen hatása lehet a romák és nem romák egymás mellett élésére, társadalmi integrálódására.

A romák a rendszerváltás legnagyobb vesztesei. Míg 1989-ig a munkaképesek kétharmada rendelkezett állandó munkával, addig ez az arány a 90-es évek elejétől alig egynegyedre csökkent. Különös gondban vannak a pályakezdők. Nem ritka, hogy még takarítónőnek sem veszik fel őket, mert cigányok. A munkával rendelkezők közel háromnegyede segéd-, illetve betanított munkás. Ez ugyan összefüggésben van alacsony iskolai végzettségükkel, de az érettségizettek és a diplomások sincsenek sokkal jobb helyzetben. Ha nincs munkájuk, nincs jövedelmük, az önkormányzattól kapott segély az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. A rendszerváltás előtt nagyobb részük megindult a felemelkedés útján (lásd lakáskörülményeik, étkezésük, ruházkodásuk javulását stb.), de az elmúlt két évtizedben jócskán lejjebb csúsztak a szegénység gödrében.Megélhetési gondjaikat tetézi, hogy családonként nem egykettő, hanem legtöbb esetben három-öt gyermeket nevelnek. Jogos kérdés lenne, hogy miért vállalnak több gyereket, mint amennyit tisztességgel el tudnak látni. Ezen ugyan érdemes volna elgondolkodniuk, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 1945 előtt, apáink, nagyapáink korában sem az egykézés volt a jellemző – bár ilyen is volt –, hanem a több, sokszor jóval több gyermek.

Lehet, hogy a cigányság soraiban a bűnözés nagyobb arányú, mint össztársadalmi méretekben, de nem azért, mert ez a speciális jellemzője, hanem mert a társadalom egészénél jóval nagyobb arányban élnek (mély)szegénységben. Büntetőjogi felelősségre vonással – nem tagadva annak létjogosultságát – a bűnözés csak valamelyest csökkenthető, de nem szüntethető meg. A büntetés önmagában nem megoldás, sokkal inkább a romák iskoláztatása, szakképzése, a számukra is elérhető munkahelyek létrehozása.

J. Tóth Dezső Budapest