Mi a lármásabb szenzáció: átütő eredményt elérni a hályogeltávolítással egy 150 ezres lélekszámú térségben, vagy politikai vonatkozásokkal átszőtt csődbalhéról cikkezni?

Visszaadja-e a média a világ és a valóság igazi képét; a valóságot tükrözi-e, vagy a posványkultúrához szoktatott tömegek eltorzított kíváncsiságát…?

Van a bibliai héberben egy gyönyörűbölcs kifejezés: avon, ami a bűnt (hasonlóan az ortodox egyházak teológiájához) el- és görbe útra tévedésnek, az üdvözítő út vagy cél elvétésének értelmezi.

Ez úgy jön ide, hogy Kiskunhalas a minap nyilvánosságra hozott városimázsfelmérés szerint két év alatt a legutolsó helyre küzdötte le magát az olyan hírek miatt, mint a Zuschlag-per vagy a kórház korábbi működtetőjének csődje. Úgyhogy most azon merengek, vajon a posztmodern média jár-e tévúton, vagy az „elátkozott” Kiskunhalas?

Kétségtelen, hogy a felmérés által hivatkozott sajtóhírek mennyisége és tartalma nemigen alkalmas a pozitív arculat felépítésére. Zuschlag János először a Terror Háza előtti kegyeletsértő idétlenkedéssel, majd a pártszervezési és „civil” szervezetei botrányaival került be folyamatosan a sajtóba. Tény, hogy a kiskunhalasi kórházat négy éven át üzemeltető cég belebukott a kormányzati elvonásokba. Kétségtelenül találtak egy csecsemőt egy lakótelepi kukában, és az is igaz, hogy cigányellenes feliratokat fújtak egy ház falára. És még a BBC-t is megjárta az a súlyos bejelentés, hogy kivonult az amerikai befektető a hétszáz embert foglalkoztató helyi farmergyárból.

Mindezek a rossz hírek – amelyek persze nem „rossz hírek”, hanem megrendítő drámák az elbocsátottak, a kórházukért aggódók és a közélet tisztaságát még ebben az anómiás korszakban is féltők számára –, szóval: ezek a negatívumok természetesen nem vethetők a felmérést készítők szemére. Nem az ő hibájuk, ha egy városról az a – mégoly hamis – kép alakul is ki, hogy zűrös, botrányos a közélete, rossz („görbe”) úton jár…

A helyzet ugyanis a következő. A halasi polgárság pályája kezdetén idegenül, később egyenesen elutasítással figyelte Zuschlag János sajátos karrierjét. A Terror Háza-affér idején Zuschlagot pártlétszám-gyarapítási eljárásai miatt már gyanakvás övezte, fagyott körülötte a levegő. Párttársai a sajtóban is kinyilvánították, hogy Zuschlag „nekik nem elvtársuk” – de az elutasítás az akkor még inkább baloldali érzelmű városban is általános volt. Erről ugyan beszámolt a Népszabadság, a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom is, de ez a morális kiállás mégsem tudott betörni igazán a negatívan szűrő sajtóba, és a közfigyelem hatókörén kívül maradt.

Óvatosan szólva is ellentmondásosan „bemutatott” negatívum a halasi kórház esete is. A város – látva, hogy sem az állam, sem az önkormányzat nem fog tudni forrásokat biztosítani a szükséges fejlesztésekre –, 2004-ben úttörő szerepet vállalva magántőkés befektetőre bízta az intézmény működtetését. Számos fejlesztés történt, s a kórház súlyponti státuszt kapott (többek között a sürgősségi részleg fejlesztésének köszönhetően, de korszakos az egynapos, például a szemműtéti eljárásoknál elért fejlődés is).

Igaz, mint másutt, itt is fájdalmasan sok elbocsátás történt, és a felszámolási időszakra jellemző jogi és elszámolási viták itt is okoztak feszültségeket. Ám ma az immár újra önkormányzati kórház adósságmentes, stabil és 3 milliárdos átfogó modernizáció előtt áll.

Persze, tudjuk, az ilyen híreknél, tényeknél a vacsoraháborúk sokkal könynyebben emészthetők, az iszapbirkózó pillanatsztárok sokkal könnyebben fogyaszthatók. Kutatások szerint a médiafogyasztó átlagember ma már egyszuszra általában csak a színes magazinok képaláírásait (900–1200 betű) olvassa el, és 90 másodpercenként megnyomja a tévékapcsoló gombját. Ebbe a miniatűr keretbe sem a hírek mögötti, mind bonyolultabb világot leíró magyarázatok, sem az események, folyamatok mögötti öszszefüggések nem férhetnek bele.

Az ember felnőtt korára megtanulja, hogy a kapott kritikát, rossz osztályzatot vagy bírálatot ne indulattal, duzzogva fogadja, hanem vállalja a felelősséget. Ezt tanítja a páratlan erővel állandó önkritikára figyelmeztető Biblia és a modern pszichológia is.

Rossz hírek szóltak arról is, hogy arcátlanul elterjedt a Halasra vezető főút külső szakaszain a prostitúció. Ezt a jelenséget végül egy lakossági mozgalom olyan erővel támadta, hogy sikerült elűzni a striciket. A kukában talált csecsemőre a polgárság gyertyás demonstrációkkal, a kórház pedig a magzatvédő Alfa szövetséghez való csatlakozással reagált. Az utóbbi években az országos hírek közé kerültek a 2007-ben a helyi jobboldal által alapított városi vagyonkezelő holding első vezetésének botrányai is. Az már viszont kimaradt a tudósításokból, hogy a balul elsült kísérletre jobb- és baloldal együtt tett pontot, azaz feljelentést (ennek utórezgéseit olvashatjuk ezekben a hetekben a médiában). A jelek szerint az olyan vívmányok és erények sem érik el a média ingerküszöbét, mint a két éve országosan egyedülálló, sikeres kistérségi szociális intézményi integráció; a világszenzációként is felfogható hungarikum: a csipke, amelyet nemcsak pápák, hanem európai uralkodók és ázsiai hercegek is örömmel vesznek át. Nem tör be a kibeszélőshow-k és üresfejű politikusok által uralt médiába az sem, hogy a városban sikerrel és közigényt kielégítve működnek fantasztikus kulturális értékeket őrző közösségek, mint a tucatnyi nyelvet beszélő tudós, akadémikus, Kelet-kutató Szilády Áron szellemi örökségét őrző társaság vagy a paraszti és polgári tradíciókat korszerűen őrző Pásztortűz Egyesület, és sok más civil szervezet.

E sorok írója – jámborságában is metsző helyi kifejezéssel élve – „gyüttmentként” költözött Halasra húsz éve, azóta a helyi polgárságnak köszönhetően elfogadott (talán nem szerénytelen a kifejezés: megbecsült) újságírója a városnak, így pontosan tudja: ezekkel a negatív jelenségekkel szemben konok és félreérthetetlen elutasítás az uralkodó attitűd. Ez a város sokat szenvedett és szenved attól, hogy a felületes média rossz hírét kelti a világban, és úgy vállal magáért felelősséget, hogy minden rosszkedve mellett kunos makacssággal munkálkodik sorsa javításán.

A szerző szerkesztő-újságíró, a Semmelweis Halasi Kórház sajtóreferense