Minél később jelentkezik egy kötelezettség, annál kisebb a jelenértéke. A még nem nyugdíjas korosztályok esetén kiszámították a várható nyugdíjat, s azt olyan arányban vették figyelembe, amilyen arányban a vizsgált évig aktív éveiket ledolgozták. Ha például valaki a vizsgált évben 40 éves volt, 20 éves korában kezdett dolgozni, s az érvényes szabályok szerint várhatóan 60 éves korában megy nyugdíjba, az ő majdani nyugdíját 50 százalékban vették figyelembe. A fenti módszerrel kiszámított összeget elosztották a vizsgálat évének GDP-jével.

Az eredmények lehangolóak voltak. Csaknem valamennyi vizsgált ország implicit nyugdíjadóssága magasabb volt, mint a kimutatott (explicit) államadósság, és sok országnál a GDP száz százalékát is meghaladta. Különösen magas volt a mutató a volt szocialista országokban, mivel ezekben gyakorlatilag a társadalom egészét átfogó nyugdíjrendszer működött. A világbanknak a világ fejlődéséről szóló 1997. évi jelentése közölt egy táblázatot, melyben Magyarország rendelkezezett a GDP-hez viszonyított második legmagasabb implicit nyugdíjadóssággal: 213 százalékkal. A világbank szakértői tálcán kínálták a megoldást: a nyugdíjrendszer részleges privatizálásával az implicit adósság csökkenthető. A recept egyszerű volt: a korábban a társadalombiztosításba folyó járulékok egy részét a reform után magánpénztárak kapják, s azoknak, akik az új rendszer szerint fizetnek járulékot, a tb arányosan kevesebb nyugdíjat biztosít. Ezáltal csökken az implicit adósság. Igaz, hogy ugyananynyival nő az explicit adósság, hiszen a már megállapított nyugdíjakat nem csökkentették, s a tb-ben emiatt kialakult hiányt állampapír kibocsátásával kell kipótolni. Ezt a hiányosságot viszont ellensúlyozzák az új rendszer előnyei: a magasabb nyugdíj, a tőkepiac fejlődése, a járulékfizetési fegyelem erősödése.

A várt előnyök nem mutatkoztak, miként azt korábban már kifejtettem (A tyúk nem tojik aranytojást, 2009. április 30.). Egyetlen pozitívumról lehet beszámolni, már ha ez az: a pénzügyi szektor remekül keres a pénztárakon, tavaly pl. 40 milliárd forintot. Az explicit államadósság növekedése viszont megvalósult. A nyugdíjpénztári rendszer – a tavaly év végi adatok szerint – olyannyira rossz üzletnek bizonyult a társadalom számára, hogy a pénztárak vagyona 2600 milliárd forint, míg a pénztárak miatt felhalmozott államadósság 3400 milliárd. A nyugdíjreform miatt a korábbi években felhalmozott államadósság kamatterheit is figyelembe véve a költségvetési hiány két százalékkal magasabb az idén, mint akkor lenne, ha nem jöttek volna létre a magánnyugdíjpénztárak. A kimutatott, explicit államadósság pedig kb. a GDP tíz százalékával. Emiatt rosszabb Magyarország megítélése a nemzetközi pénzügyi körökben, míg az implicit nyugdíjadósság csökkenése nem javít a helyzetünkön.

Ez nem csoda. A világbank definíciója szerinti implicit nyugdíjadósság ugyanis csupán arra a kérdésre ad választ: menynyit kellene fizetnie az államnak egy öszszegben azért, hogy egy magánvállalkozó átvállalja a jelenlegi szabályok szerint fennálló összes nyugdíjígérvény kifizetését, miközben lemond a nyugdíjjárulékok behajtásáról. Ezt a kérdést senki nem teszi fel, ezért a válasz sem érdekel senkit, legfeljebb a világbank néhány szakértőjét és tanítványaikat. A világbank bruttó adósságot számol, nem veszi figyelembe a járulékbevételeket. Ami a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága szempontjából érdekes, az a rendszer nettó adóssága: fedezik-e, illetve mennyiben fedezik az állami nyugdíjkassza bevételei a nyugdíjkiadásokat. Ehhez nemcsak a jövőbeni kiadásokat kell számba venni, hanem – változatlan járulékfizetési szabályok szerint – a jövőbeni várható bevételeket is.

Ha a rendszernek nettó adóssága van, azaz a nyugdíjkiadások és a nyugdíjalap bevételei közötti egyensúly várhatóan megbomlik, akkor a nyugdíjak számítási szabályait módosítani kell. Minél korábban, annál jobb, hogy az érintettek fel tudjanak készülni a változásra. Ilyen módosítást – a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését, az indexálási szabályok szigorítását – számos ország végrehajtott a közelmúltban, köztük Magyarország is. Ezeket a változtatásokat attól függetlenül kell végrehajtani, hogy nagy, vagy kicsi a bruttó implicit nyugdíjadósság, s hogy privatizálták-e részben a nyugdíjrendszert. Ha a rendszernek nincs nettó adóssága, nem kell tenni semmit, akkor sem, ha nagy a világbank által számított bruttó adósság. Erre még büszke is lehet az ország, hiszen ez azt jelenti, hogy a társadalom széles rétegei tisztes nyugdíjra számíthatnak.

Az implicit nyugdíjadósság és az explicit államadósság között lényeges minőségi különbség van. Az utóbbi azt jelenti, hogy az állam többet költött, mint a bevétele, ami hosszabb ideig nem tartható fenn. A világbanki nyugdíjadósság viszont azt szemlélteti, hogy a társadalom milyen kötelezettséget vállalt a jelenlegi és jövőbeni nyugdíjasok felé. Ha az állam nem fizeti meg explicit adósságát, tehát nem fizeti ki a lejáró állampapírokat, ez óriási nemzetközi botrány, s az ország fejlődését évekre visszaveti. Az implicit nyugdíjadósság csökkentése bonyodalom nélkül megvalósítható, ha fokozatosan történik, s ha az érintett lakosságot jó politikai érzékkel, hitelesen tájékoztatják.

Kilenc EU-tagország levelet írt az EU elnökének és pénzügyi biztosának, hogy azoknál az országoknál, amelyek kötelező tőkésített nyugdíjrendszert hoztak létre, az emiatt keletkezet explicit államadósságot ne vegyék figyelembe a stabilitási és növekedési egyezmény kritériumainak betartatása során. Érvelésük szerint a tőkésített rendszerek létrehozásával jelentős lépést tettek az EU pénzügyi stabilitása felé. A fentiek alapján ebben erősen kételkedhetünk. Sőt: az állami nyugdíjrendszer bevételei egy részének a magánpénztárakba történő átirányításával voltaképpen az történik, hogy az állam kötvényeket bocsát ki, s ezáltal lehetőséget biztosít a magánpénztáraknak arra, hogy részvényeket vásároljanak. Ez a részvénypiac mesterséges élénkítéséhez vezethet, ami éppen a pénzügyi stabilitás ellen hat. Ettől függetlenül az EU tehetne egy gesztust, s figyelmen kívül hagyhatná a pénztárak miatti költségvetési hiányt. Volt már ilyen: 2004-től öt éven át Magyarország – és a többi hasonló cipőben járó ország – csökkenő mértékben figyelmen kívül hagyhatta ezt a hiányt minden közgazdasági megfontolás nélkül. A gesztus az lehetne, hogy a magánnyugdíjpénztárakat az államháztartás részének ismerik el. Az államadósságnak és a költségvetési hiánynak a maastrichti kritériumokban és a stabilitási és növekedési egyezményben alkalmazott definíciója nem engedi meg, hogy az államháztartás vagyonával csökkenthető legyen az államadósság, csak az államháztartás részei közti mozgások szűrhetők ki. Ennek lazítása óriási trükközésre adna lehetőséget, és nemcsak a nyugdíjpénztáraknál. Például az állam anélkül szanálhatná a BKV-t, hogy az államadósság növekedne. Hiszen csak részvényeket vesz…

A másik lehetőség az lehetne, ha a pénztárak által tartott állampapír-portfólió értékével lehetne csökkenteni az államadósságot, s a portfólióban tartott állampapírokra fi zetett kamat nem számítana bele a költségvetési hiányba. Amikor a magánpénztárak már kifizetéseket is teljesítenek, s a befizetések nem fedezik majd a kifizetéseket, a pénztárak állampapírokat fognak eladni, ami az akkor kimutatott államadósságot és költségvetési hiányt növeli. Ekkor majd újabb levelet írnak a kilencek?

A levelet két olyan ország is aláírta, amelyben nem működik a magyarhoz hasonló pénztári rendszer. Svédország egy olyan kötelező tőkésített rendszert vezetett be, amely nem növeli a költségvetési hiányt és az államadósságot, Csehországban pedig csak önkéntes nyugdíjpénztárak működnek. Nem valószínű, hogy Csehország csak szolidaritásból írta alá a levelet. Ők vélhetően arra pályáznak, hogy az önkéntes rendszerbe fizetett összeggel, vagy az ahhoz kapcsolódó adókedvezménnyel legyen csökkenthető a költségvetési hiány. Egy ilyen számítás a magyar önkéntes pénztárakra is vonatkozna, sőt, a nyugdíjelőtakarékossági számlákra is. Az így kiszámított államadósság olyan statisztikai kutyulmány lenne, amit senki nem vesz komolyan, legfeljebb az, aki javasolta.

Az Európai Bizottság nem sétált be a csapdába. Olyan javaslatot terjeszt a tanács és a parlament elé, hogy az elszámolás maradjon, a túlzottdeficit-eljárásnál azonban fi gyelembe vehetők a nyugdíjreform költségei – ha csak egy kicsi hiányzik! Magyarországon emiatt két százalék hiányzik. Ez a javaslat, aminek megváltoztatására nincs sok esély, elgondolkodtathatja a magyarhoz hasonló magánnyugdíjrendszereket bevezetett országokat: érdemes volt-e? Nem lenne-e hatékonyabb egyetlen kötelező társadalombiztosítási rendszer a magánpénztárak helyett, amelyek csak a pénzügyi szektornak biztosítanak bizonyítható előnyöket.

Az állam költekezése, a népesség öregedése, a kifi zetett nyugdíjaknak a nyugdíjalap bevételeihez viszonyított aránya valós közgazdasági probléma, amit pénzügyi trükkökkel nem lehet megoldani.

A szerző közgazdász

– Nagyon úgy tűnik, hogy valami új nyugdíjrendszer-reform promóciós plakátjai! Marabu rajza