Szégyenletes, ahogy elbántak a Gárdos Mariska nevével fémjelzett szocialista nőmozgalom felbecsülhetetlen örökségével. Szomorú kivétel ez alól az „öregecskedő feleségekre” tett kormányfői utalás, amit értékelésnek tekinthetünk, de felelős gondolkodói magatartásnak aligha. Ugyanezen kétes értékrendbe sorolom a nők függő viszonyának teljességgel abszurd és már-már tagadást jelentő relativizálását, ami Lévai Katalin soraiban is tükröződik. Az általam használt kifejezés szerintem félreérthetetlen, de Lévai Katalin írása szerint félremagyarázható. Köszönöm, hogy megerősíti, hogy a szegénységnek gyermekarca lett. Ha ez valaki számára nem azonos azzal, hogy egyre inkább női arcú a nincstelenség, akkor, azt hiszem, a kékharisnyás szalonokból érdemes lenne hosszabb kirándulásokat tenni a segélyekért folyamodó asszonyok hétköznapjaiba, s közelebbről követni a falvakban élő nők elkeseredett küzdelmét a szegénység ellen. Ezen nők tekintetét aligha számszerűsítik a „gender policy” statisztikái az Európai Unióban.

Végül: én a jövőt sírom vissza. A magyar nők jövőjét veszi el most a kevély hatalom. A jövőnket, amelynek eltékozlásában az államszocialisták előfutárai voltak a tőlük semmiben sem különböző új, polgári és nemzeti államkapitalistáknak.

A szerző Baloldali Feminista Hálózat tagja