Nem az az egészséges gyerek, akit reggel odacsapnak a tévé elé, és legközelebb akkor mozdul meg, amikor ebédhez hívják. Az egészséges gyerek „izegmozog, mint a sajtkukac”, „nem fér a bőrébe” és „hét ördög veszett el benne”. Énnekem legalábbis ilyeneket mondtak a felnőttek ezelőtt 60-65 évvel.

Igaz, mi az iskolaudvaron a szünetekben fogócskáztunk és rablópandurt játszottunk. A nagyszünet után lihegve – és örömmel – rogytunk be a padba, vágott az agyunk, mint a beretva.

Ugye nem tévedek, ha azt gondolom, hogy nem a tanyavilágban, faluhelyen vagy akár kisvárosokban van egyre több hiperaktív kisfiú és kislány? Sokkal inkább a nagyvárosok betondobozaiból gépkocsival iskolába szállított csemeték között, akik miután végigülték az órát, sétálhatnak a folyosón.

Hangsúlyozom: sétálhatnak. Mert ha futni, netalán futkározni merészelne a zsúfolt, szűk folyosón valamelyik, tüstént rászólnak, a visszaeső akár intőt is kaphat.

Hát nincsen nálatok udvar? – kérdeztem egy pedagógust. Nem engedhetjük oda őket – felelte –, mert átmásznak a kerítésen, és ha baj éri őket, az iskola a felelős. Tudják kérem, hogy mire használják az udvart? A nagyszünetben azok a nagyobb diákok, akiknek erre szüleiktől írásos engedélyük van, kimehetnek az udvarra dohányozni, egy ugyancsak dohányos pedagógus felügyelete alatt.

Ennyit az egészségre nevelésről.

Szóval ne adjunk a gyereknek „betegségtudatot”, a szülőnek meg kétségbeesést, hogy neki valami abnormális csodabogara van.

Találjunk módot, időt helyet, hogy a gyerekek szaladgálhassanak, mielőtt a maga helyén igen hasznos televízió és számítógép rabjaivá válnak.

Kemenes Inez háromszoros dédmama