Azt akarta írni: akiről a szegedi Móra Ferenc Múzeum történeti osztályvezetőjének, a névcsere ötletéről pozitívan nyilatkozó Tóth Istvánnak munkahelye a nevét kapta, azaz Móra Ferenc, „istenien emberséges diktatúrának” nevezte a Tanácsköztársaságot. Mert nem a Móra Ferenc Múzeum, csupán egyik osztályvezetője nyilatkozott.

A sommás idézés azonban rossz színben tünteti föl Mórát. Nem mintha tagadnánk, hogy ő is – akár irodalmunk nagyjai, mint Babits Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond s így tovább – megcsömörölve a négyéves háborús vérontástól és elvakítva az ex Oriente lux, a Keletről jövő forradalom fényétől, egy ideig ne hittek volna a vér nélkül, békés úton hatalomra jutott proletárdiktatúra jövőjében.

Egy ideig. Mert nem mindegy, hogy Móra Ferenc mikor, milyen tapasztalatok alapján írta az alábbiakat:

„Proletárdiktatúránk első hetén túl vagyunk. Talán sohasem volt a történelemben diktatúra, amely ilyen megalkuvástalanul kemény, és mégis ilyen istenien emberséges lett volna. A történelem eddig csak véres diktatúrákat ismert. A szegedi lapok egy hétig tele voltak rendeletekkel, amelyek hátterében a statáriális bíróság töltött fegyvere meredezett, s ennek a fegyvernek egyszer sem kellett elsülnie.” „A proletariátus nem vérre szomjas, hanem boldogságra, s abból mindenkinek juttat annyit, amennyi megilleti.”

Ezt Móra még a Szegedi Napló 1919. április 1-jei számában írta! És Szegeden, ahol később sem volt vörös terror, mert a francia megszálló hadsereg jelenléte korlátozta a direktórium hatalmát – ha netán követni akarták volna a fővárosi példát.

De a szegedi direktórium, kettő is volt, nem Szamuelly Tibor vagy Korvin Ottó követőiből állt.

A kiábrándulás pedig Mórában is, Juhász Gyulában is hamarosan, már május első napjaiban bekövetkezett. (A kommün Szegeden már május 7-én megbukott.)

Szabó Ervin már az őszirózsás forradalmat sem érte meg. Rajta számon kérni, amit a proletárdiktatúra nevében, kivált Sztálin után, a Rákosi-, meg a Kádárkorszakban elkövettek, nevetséges történetiet lenség, anakronizmus. A XX. század eleji szocializmust nem lehet felelőssé tenni a század későbbi borzalmai ért. Az első világháború előtti szociáldemokrácia, a két világháború közti baloldali mozgalmak törvényszerűen következtek hazánk gazdasági és társadalmi viszonyaiból. „Előkelő ifjak kommunisták lesznek” – írta Illyés Gyula versében, s a szociális lelkiismeretnek ilyesfajta – ma már torznak ismert – megnyilvánulását sem bélyegezhetjük meg. A szocializmus, sőt a kommunizmus eszményeiben hívők nem láthattak előre a jövőbe, hogy eszményeiket hogyan fogják majd megcsúfolni.

Történeti mércével kell mindenkit megítélni; visszamenőleg nem dönthetünk mai szemmel. Szabó Ervin tudós volt, elméleti szakember, könyvtáros, a róla jogosan elnevezett könyvtár jeles igazgatója. Semmi okunk, hogy megfoszszuk nevétől könyvtárát. De disztingváljunk: Ságvári Endrének, a fegyvert ragadó bolseviknak nevét ne viselje a szegedi gimnázium, amely 1956-ban a Szegedhez sok szállal kapcsolódó történelmi hősünk, Hunyadi János nevét viselte.

Péter László ny. egyetemi tanár, Szeged

Tisztelt Péter László!

Nyelvhelyességi természetű kiigazítását köszönöm, igaza van. Abban is bizonyára igaza van, hogy Móra Ferenc nem volt híve a vörösterrornak, a vitatott cikk értelmezésébe, nem lévén kompetens, nem kívánok belebeszélni. Nem kívántam Mórát „rossz színben” feltüntetni, csak arra kívántam utalni ezzel a példával is, milyen méltánytalanok és ostobák azok a szempontok, amelyek alapján a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány képviselői elítélik Szabó Ervint. Köszönöm értékes kiegészítését. Ami Ságvárit illeti, ha már Ön szóba hozta, nem elhanyagolható, hogy Magyarország német megszállása után hónapokkal fogott fegyvert: ez azért erősen árnyalja tettének erkölcsi megítélését. Ez az álláspontom – félreértés ne essék – még csak véletlenül sem igazolása a bolsevizmusnak, amit – mint eredeti írásomból is kiderül – gyűlöletesnek tartok.

Jó egészséget kívánva üdvözli:

Vári György