Tűzfészek

Somogyaszaló szellemi és lelki értelemben ismét Magyarország része lehet. A falu utóbbi húsz évének polgármestere ugyanis a vasárnapi önkormányzati választáson, ha csak egyetlen szavazattal is, de alulmaradt a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben. Somogyaszaló visszatért.

Ezt az utat választotta Budapest is, amely a kormányfő szerint vasárnaptól ismét a nemzet fővárosa, mert Magyarország szellemi és lelki értelemben húsz év után visszaszerezte első városát. Ezek szerint nem részei Magyarországnak azok, akik nem azon az oldalon állnak, mint Orbán Viktor, és akiktől ezért vissza kellett szerezni Budapestet?

Az adócsökkentést hirdető pártra szavaztak és a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást a magyarok – írta a The Wall Street Journal című amerikai napilap európai kiadása. Szellemről, lélekről szót sem ejtettek, messziről jött ember nem mond, amit akar.

Tarlós István viszont itt van, s közölhette, hogy hatvanöt éve a baloldalé volt Budapest, de ennek vége. Amennyivel több! És kevesebb! Történészek nem vitatott összegzéseire hivatkozhatunk azt mondva, hogy a liberális középosztály és kispolgárság voksainak köszönhetően Budapest a liberalizmus és a szociáldemokrácia fellegvára volt 1920 és 1939 között. A húszas években még a város vezetését is a kezükbe kaparinthatták volna e politikai erők, ha az események a politikai fair play szabályai szerint folytak volna, és az eredményeket látva a választott képviselőket nem egészíti ki a kormány sokkal több kinevezettel.

De hamisít Tarlós közelmúlt-számlálója is. Kegyetlen elfogultsággal kell a történelemre tekinteni ahhoz, hogy a rendszerváltás előtt meghurcolt, állásfosztott, büntető eljárásokkal zaklatott Demszky Gábor húsz főpolgármesteri évét összemossa valaki a tanácsrendszer több mint négy évtizedével, csak hogy kijöjjön a 65 év. És hol is volt akkoriban Tarlós István?

Miféle lélekről van itt szó? Horthy számára bevonulásakor volt ilyen, ő bevallotta, hogy gyűlölte és átkozta a várost, az országnak „itt összefolyt piszkát”. De akkor világháborúk és forradalmak után voltunk, amelyek alappal dúlhatták fel a politikus lelkek nyugalmát. De most? Orbán szerint Budapest idáig ellenzéki tűzfészek volt. 2006-ban valóban: égett egyik legfontosabb épülete. Tűzfészek volt, és ellenzéki, vagyis Fidesz-párti.

De egyébként? Tizenkét év szociálliberális kormányzatához képest lett volna ellenzéki Demszky? Vagy csak Orbánhoz viszonyítva? Ez definíciósbázis? Mit is minősítünk? Nincs egy Budapest, ahogy egyazon ország kedvelt része a jobbra szavazó Debrecen és a balra tartó Szeged is. Ez utóbbi városból Pestre emlékezve írta Juhász Gyula: Az egyik Budapest Fedák Sári nevét rikoltozta, mikor a másik titkon és félhangon Ady Endre nevét ejtette ki lázas áhítattal. Az egyik Budapest a pesti kabarét teremtette meg, amely művészetnek alantas, mulatságnak keserves, a másik Budapest éjszakai csöndjében és magányában írók, művészek és tudósok új igéket, új szépségeket, új értékeket termeltek a világnak, amely nem akart tudni róluk.

A város lelke most is szabad. Csalódni fog, aki azt hiszi, hogy megszerezte, birtokolja. És addig Budapest Budapest, míg ilyen marad. Küzdjenek meg érte, újra és újra. Megérné.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.