Vajon a magyar Alkotmánybíróság új és persze régi tagjai képesek lesznek-e Isten becsületét választani? Képesek lesznek-e a nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényeket megsemmisíteni? Az LMP azt javasolja, hogy az Alkotmánybíróság tagjait ne lehessen újraválasztani, és ezáltal befolyásolni. Bízzunk benne, hogy a befolyásmentességet Isten becsülete is garantálja!

És ha az alkotmánybírák Isten becsületét választják is, mit tehet és mit hajlandó tenni egy alkotmánybíró, ha maga az alkotmány alkotmányellenes? Meglehet az Alkotmánybíróságnak nem hatásköre az alkotmány alkotmányellenességét vitatni. Állampolgárként mégis úgy gondolom, hogy az alkotmánybíróságnak erkölcsi kötelezettsége megtalálni a módját, hogy a nyilvánvalóan európai jogelvekbe ütköző, visszamenőleges hatályú szabályozás ellen felemelje a szavát.

Több mint ötven beadvány várja az Alkotmánybíróság döntését, kérve a 98 százalékos vagyonadót megállapító törvény megsemmisítését. Tudomásom szerint egy témában ennyi beadvány még sohasem került az Alkotmánybíróság elé.

Bár az Országgyűlés alkotmányba vélte foglalni a különadót megalapozó rendelkezéseket, a törvényi előírások mégis egyértelműen alkotmányellenesre sikerültek. Az alkotmány 70/I. §-ának (2) bekezdése szerint: „A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg”.

Józan ésszel kizárt, hogy a munka törvénykönyvének, illetve a közalkalmazottak és köztisztviselők jogállását szabályozó törvényeknek megfelelő kifizetések jó erkölcsbe ütközhetnének. Kizárt az is, hogy jó erkölcsbe ütközzenek az egy-egy munkaadó valamennyi munkavállalójára érvényes kollektív szerződéseknek, vagy a munkaszerződések egységes tartalmáról szóló, minden munkavállaló által megismerhető belső szabályzatoknak megfelelő, százezreket érintő kifizetések. A jó erkölcsbe ütközés tényállása feltételezi, hogy arról a feleknek tudomásuk volt. Elképzelhetetlen, hogy jó erkölcsbe ütközőnek lehessen minősíteni bizonyíthatóan jogkövető magatartás eredményeképpen létrejött, tömeges kifizetéseket. Végképp elképzelhetetlen, hogy visszamenőlegesen el lehessen vonni nagy tömegektől jogkövetően, a hatályos jogszabályoknak megfelelően megszerzett jövedelmet.

A „jó erkölcsbe ütközésnek” az alkotmányba beillesztett fogalma a fentiek alapján nem vonatkoztatható a különadó által érintett jövedelmekre, tehát a viszszamenőleges elvonást az alkotmánymódosítás sem tette alkotmányossá. A törvény hatálybalépése előtt történt kifizetésekre vonatkozó szabályozás még az alkotmánymódosítás figyelembevételével is alkotmányellenes.

Vállalhatja-e az Alkotmánybíróság azt a szégyent, hogy egy általa alkotmányosnak ítélt törvény alkotmányellenességét nemzetközi bíróság állapítsa meg?

Annakmegállapítása, hogy valamely szerződéses kifizetés jó erkölcsbe ütközik-e, a független magyar bíróságok alkotmányos joga és kötelezettsége. Ha a bíróság így ítél, akkor helyénvaló a visszamenőleges szankciók alkalmazása – mint minden törvénybe ütköző cselekedet esetén. Ám ez a jog a hatalmi ágak szétválasztása folytán a törvényalkotót nem illeti meg.

Ha a törvényhozó befolyásolni kívánja a joggyakorlatot, módjában áll (állt volna) ezt normatív szabályok törvénybe iktatásával megtenni, ám akkor sem visszamenőleges hatállyal. A különadóra vonatkozó szabályozás a legelemibb normáknak sem felel meg, ennél fogva ellentétes a jogbiztonság alkotmányos elvével.

Mind a végkielégítések, mind a felmondási idő alatt fizetett juttatások az alkotmányban rögzített szociális biztonságot szolgálják, amikor esetenként egy élet munkája után munkanélkülivé váló állampolgároknak nyújtanak legalább átmeneti biztonságot. Az a tény, hogy állampolgárok egy jól körülhatárolható csoportja visszaélt a helyzetével, valóban igényli a kormány és a többi hatalmi ág intézkedéseit, de az itt tárgyalt rendelkezések éppen erre a kinyilvánított célra nem alkalmasak.

Jelenleg az az abszurd helyzet, hogy a valóban jó erkölcsbe ütköző módon, forgatókönyv-szerűen egymásnak juttatott százmilliós nagyságrendű kifizetések ügyében sorozatban elbukják a pereket, miközben a tömegek túlélését biztosító nagyságrendileg kisebb összegek jó erkölcsbe ütköző minősítést kapnak. Ha valóban a visszaélések útján szerzett jövedelmeket szeretné a kormány visszaszerezni, akkor módja lenne a folyamatban lévő perekben megadni minden segítséget, akár a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát kérve.

Álságos az az érv is, hogy a gazdasági válság miatt kényszerültek volna a törvény megalkotására. Nincs az a gazdasági válság, amely egy kormányt arra kényszerítene, hogy a közszférában dolgozó munkavállalókat lecserélje. Nem vitatva egy új kormány erre vonatkozó jogát, az elbocsátások árát nem foghatja a válságra.

Sérti a különadó az alkotmány jogbiztonságra vonatkozó garanciáit is. Az új szabályozás kodifikálása során teljes mértékben adós maradt a jogalkotó a munkanélkülivé váló munkavállalók egyéb ellátására vonatkozó törvényekkel való összehangolással.

A hatályos szabályozás szerint az esetenként akár egy évet is elérő felmondási idő alatt a munkavállalót – hisz javadalmazásban részesül – nem illeti meg betegség esetén a táppénzhez való jog. Azonban ennek a javadalmazásnak a 98 százaléka elvonásra kerül, azaz betegség esetén az önhibáján kívül munkanélkülivé vált munkavállalók és családjaik kilátástalan helyzetbe kerülhetnek. Hasonlóképpen elmaradt a munkanélküli-ellátásokkal kapcsolatos törvények és kormányrendeletek hozzáigazítása a különadó alapján kialakuló helyzethez. Munkanélküli-ellátásban sem részesülhetnek az érintettek, hisz kapják a javadalmazásukat, miközben annak 98 százalékos elvonása miatt abból a megélhetésüket nem fedezhetik. Mindez összességében százezreket sodorna olyan létbizonytalanságba, melynek elkerülését a hatályos magyar alkotmány garantálja.

A Magyar Köztársaság elnöke már döntött, nem mérlegelt Isten becsülete szerint. Ha eddig nem tettük volna, most tisztázzuk – Jean Anouilh drámájában Isten becsülete absztrakció. Szolgálhatja Isten becsületét istentagadó, ateista is, és bizony megtörténhet az is, hogy mélyen vallásos személy sem felel meg annak. Egyelőre csak bízhatunk benne, hogy az Alkotmánybíróság megfelel neki.

A szerző közgazdász