Ebben azért van cseppnyi agresszivitás is. Tudniillik a Dél-kínai-tengeren Kínának, északon meg az oroszoknak van féltucatnyi szomszédjukkal területi vitája. De nekik egymással nincsen, sőt. Az idézett közlemény olyan messze megy kettejük „stratégiai partnerségének” hangsúlyozásában, mint talán egyetlen orosz(szovjet)–kínai dokumentum sem a hatvanas évek elején bekövetkezett szakítás óta. Medvegyev orosz elnöknek volt képe beíratni a dokumentumba még a „szeparatizmus” elleni közös harcot is, hogy mindenkinek a csecsen lázadás vagy a túloldalon Tibet jusson eszébe, miközben a Grúziából egyoldalúan kivált Dagesztán és Dél-Oszétia szeparatizmusa történetesen masszív orosz támogatást élvez.

Ám ennek a témának a további boncolgatásától eltekintünk, mert Medvegyev és kínai partnerei szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy ha stratégia, akkor energia; s ha e stratégia elemei minősítésre várnak, akkor az energia a „perdöntő” minősítést érdemli ki. Ezt illusztrálandó ők ketten fölavatták minden idők első, ezer kilométer hosszú orosz–kínai olajvezetékét, és a legkülönfélébb megállapodásokra jutottak szinte az összes energiahordozó és -fajta (olaj, gáz, szén, elektromos áram, atomenergia) kereskedelméről, sőt a szállítási infrastruktúra közös kifejlesztéséről, illetve az elszámolások (részbeni) rubel-, illetve jüanalapra tereléséről is. El a dollártól!

Az orosz olajat a kínaiak 3o évre kötötték le: megtörtént a „nagy találkozás” a világ legnagyobb olajtermelője és legnagyobb energiafogyasztója között. Az eladó egyébként a Rosznyefty, mely tudvalevőleg állami kézen van. Amiképp a vevő, a PetroChina is. A két országot összekötő gázvezeték épülőben van, a Gazprom kész évi 30 milliárd köbmétert szállítani a kínaiaknak, ami azonban aligha a végleges szám, tudniillik Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes azzal a meglepő közléssel állt elő, hogy a Gazprom képes a kínai gazdaság fejlesztéséhez szükséges „összes földgáz” leszállítására.

Nocsak! Ha így van, akkor már csak az árról kell megállapodni (ez egyelőre nem sikerült) és a szállítási kapacitásokról. Meg gondolkodni előre.Mert az oroszok már közölték, hogy ugyanakkor készek Azerbajdzsán (általunk erősen igényelt) „összes földgázának” a megvásárlására, és legszívesebben ugyanezt tennék a türkmén föld hasonló kincsével is. Ez idő szerint ez is, az is szárazföldi vezetékeken jut el Oroszországba, s valószínűleg az oroszokon át vezet a legrövidebb út az északkelet-kínai gázelosztók felé.

Miközben mi Európában azzal vagyunk elfoglalva, miként volnánk képesek csökkenteni az orosz gázfüggést és diverzifikálni beszerzési forrásainkat, az oroszok exportjuk (és reexportjuk) egy részét megkezdték a kelet–nyugati (európai) irányból a nyugat–keleti (ázsiai) irányba terelni. Mert nemcsak a vevő függ az eladótól, hanem e képlet fordítva is áll. Lesznek itt még meglepetések, ha nem is gyors egymásutánban.