Az európai üzleti vállalkozások 99 százalékát adja a kb. 22 millió mikro-, kis- és középvállalkozás, mely 65 millió munkavállalót foglalkoztat, s ezáltal legalább 200 millió állampolgárnak ad kenyeret.

Az Európai Bizottság „Gondolkozz előbb kicsiben” jelszóval buzdít (kis)vállalkozásra. Az EU vezetői kivétel nélkül azon a véleményen vannak, hogy a vállalkozók a társadalmi haladás legértékesebb szereplői közé tartoznak. Aki vállalkozik, az gondolkozik, tervez, kockáztat, persze néha megbukik, de tanul belőle és újra kezdi, nem tátja a száját, nem mástól, nem az államtól várja, hogy tálcán szállítsa neki a boldogulást.

José Manuel Barroso a bürokrácia terheinek 25 százalékos csökkentését követeli a kkv-k számára és sokféle támogatást (családi vállalkozások ösztönzését, a csődbe jutott becsületes vállalkozások újrakezdésének segítését, a közbeszerzésekben való részvétel, a finanszírozás, az export, az innováció lehetőségeinek bővítését stb.). Számos európai uniós szintű intézkedés történik nap mint nap ennek érdekében.

A cikk szerzőinek persze az unió vezetőivel ellentétben eszükbe nem jutna piros szőnyeget gurítani a kkv-k elé, ellenkezőleg, még a kopott, foszladozó rongyszőnyeget is kihúznák a magyar kisvállalkozások alól.

Tudom, hogy Európa fejlettebb felében a cégek évi kétmillió eurós árbevételig minősülnek mikro-, 10 millió euróig kis- és 50 millió euróig közepes vállalkozásnak, s hazánkban nagyon kevesen képesek e kategóriáknak akár a közepes szintjét is elérni. De miért ne lehetne célul kitűzni, hogy a magyar kkv-k ezrei közelítsék meg a fejlett európai országok kkv-inak méreteit?

Csillaggal és Mihályival ellentétben én csak a legnagyobb tisztelettel tudok írni azokról a honfitársaimról, akik a rendszerváltozás után belezuhantak a semmibe, de hogy családjukkal együtt ne pusztuljanak el, sokszor naivan, botladozva, irreális ambíciókkal és kevés szaktudással, de a saját lábukra álltak. Őket én az elmúlt két évtized hétköznapi hőseinek tekintem.

A sokszor átgondolatlan és botrányos privatizációs tranzakciók százezreket löktek az utcára. Közülük került ki a mai kkv-k tulajdonosainak, alkalmazottainak többsége. A cikk nyegle mondataiból megvetést, gúnyt érzek ki irántuk. Ami kivált kevés empátiára vall Csillag esetében, aki a miniszteri bársonyszékből az Eximbank elnöki szőnyegére huppant. Csillagnak tudnia kellene, hogy a társadalomnak nincs központi idegrendszere, a rendkívül sokszínű kkv-szektornak pláne nincs. Hogyan lehet ilyen megbélyegzőmódon nyilatkozni százezrek sorsáról, törekvéseiről?

Persze igaz, hogy a kkv-k körében számos negatív jelenséggel találkozunk, de nem kevés jóval is. Fantasztikus teljesítményeknek is tanúi lehetünk. A fodrászom harmadmagával világszínvonalon dolgozik, azok a panziók, ahova én járok, csodálatosan üzemelnek, el vagyok ragadtatva annak az informatikai cégnek a szoftvereseitől, amely tízéves zseniális munkával kifejlesztette a világ talán legragyogóbb szimulációs rendszerét, és ha az Eximbank segítette volna, talán már több piacot is meghódított volna. Fogorvosom számlát ad, asszisztenseivel együtt 2-3 nyelven beszél a pácienseivel, a klinikájának már világhíre van. Taxisbarátom, akit a sors a hajdan világhírűMOM fejlesztőmérnöki munkaköréből taszított a volán mögé, hogy a családját eltartsa, korrekt angolsággal tartja szóval külföldi utasait és mond értelmes mondatokat Magyarországról. (Igaz, a családjában ketten már belehaltak a történetbe.) Kikérem a sok százezer magyar kkvtulajdonos és -alkalmazott nevében, hogy megalázó módon nyilatkozzanak e „réteg” mentalitásáról és szakértelméről! Egyáltalán, hogy lehet egy „rétegnek” mentalitása és szakértelme?

Nevetséges az is, ahogy a Tescót és McDonald’sot piedesztálra emelik. Ezen már az USA-ban is mosolyognának! Esetleg azt a multit is ünnepelnünk kellene, mely 600 magyar diplomás fiatalt dolgoztat egy légtérben az egyik üzletének padlásterében? A szocializmus nagy bűnei közé tartozott a valamikori 1-2 millió önálló egzisztencia proletarizálása. Az összefogásra, egyesülésre, szövetkezésre vonatkozó felhívással egyetértek, de azzal nem, hogy a társadalom legdinamikusabb tagjai a neoproletarizáció sorsára jussanak. Mert az történne, ha a mai vállalkozókat a nagyok segédmunkásaivá degradálnák.

Inkább Barrosót és az EU legjobb megoldásait kövessük, hogy Magyarország kkvvilága megerősödjék és minél nagyobb mértékben jelen legyen a nemzetközi piacok vérkeringésében. Azon törjük a fejünket, hogy hol lehet áttörést elérni, s a nemzetközi piacokon megkapaszkodni.

Van erre piaci igény, ráadásul bővülő.

A világ lakossága 2050-ig eléri a 9,1 milliárd főt, az ún. második világ középosztálya 10 év múlva meghaladja az 1,2 milliárd főt. Olyan országokról van szó, amelyekben nincs elegendő termőföld, ivóvíz, élelmiszer, ahol fejletlen az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, és olyan országokról, ahol még mindig jó híre van a magyar szakértelemnek. Ha eluralkodik az összefogás szelleme és ha a kormány a vállalkozókkal kéz a kézben szervezi a piacra jutást (akár állami részvétellel működő kereskedőházak révén), akkorMagyarország mérnökei ismét meghódítják a külföldi piacokat, Magyarország néhány éven belül megháromszorozhatja az élelmiszerexportját, megsokszorozhatja a szoftverexportját, és mindebből minőségi munkahelyek százezrei jöhetnek létre. A multinacionális tőke jelenléte, fontos, de nem elég. Erős, fejlődő kkv-világ nélkül továbbra is a periférián maradunk!

A szerző a Külgazdasági Szövetség társelnöke