A kínai kormányfő látni se óhajtotta japán kollégáját az ENSZ-ben. A demars meghozta az eredményt: a japán ügyészek úgy döntöttek, hogy elengedik a kapitányt. A kínaiak nem elégedtek meg ennyivel: most nyilvános bocsánatkérést követelnek Tokiótól.

A kínai halász- és a japán őrhajó összeütközése vitatott területen történt. Kína azért követel bocsánatot, mert szerinte a japán őrhajók kínai felségvizekre tévedtek, és ott vették őrizetbe a kapitányt, Japán pedig azért zárkózik el e követelés teljesítése elől, mert nemzeti büszkeségének a maradéka is odaveszne, ha ezzel az aktussal elismerné Kína felségjogait a lakatlan szigetcsoport és a körülötte lévő vizek fölött.

Sokan próbálják a kínai vehemenciát a két ország múltjával, a japán kezek okozta kínai szenvedésekkel indokolni. Szó mi szó, Kínában ma is veszedelmes „akusztikája” van minden helyzetnek, amelyben kínaiak fölött japánok akarnak ítélkezni vagy formálnak igényt valamire, amit a kínaiak történelmi jogon a magukénak tekintenek. Peking a japánoknak és az amerikaiaknak is üzent, amikor azt mondta: „legbensőbb nemzeti érdek” fűzi a Dél-kínai-tengerhez.

Tartok azonban tőle, nem egyszerűen a tengerről van szó. A kínaiaknak alighanem abból lett mostanra elegük, hogy a tőkés világ két vezető hatalma, az Egyesült Államok és Japán a maga gazdasági-pénzügyi bajaiért őket kiáltja ki bűnbaknak. A történet amerikai fele szerint a kínai nemzeti valutát Peking alulértékelt állapotban tartja, s ezzel szándékosan rombolja riválisai versenyképességét. Noha ez utóbbiból Peking szerint egy szó sem igaz, Geithner pénzügyminiszter a minap megint a kínai valuta 25 százalékos felértékelését követelte: egyszóval azt, hogy – jüanban számolva – Peking fossza meg magát megtakarításai negyedétől. Jó vicc. Ugyanő szívesen állítana tilalomfákat az amerikai állampapírok kínai vásárlása elé, noha tudja, hogy lényegében ezek a vásárlások finanszírozzák a hihetetlen méretű amerikai deficitet. A Nobel-díjas Krugman professzor közölte: nem kell nekünk a kínaiak pénze. Csatlakozott Geithnerhez japán kollégája, Noda is, mondván, ha nincsenek forgalomképes kínai állampapírok, akkor a kínaiak ne birtokolhassanak japán papírokat. Ez is túlzás.

Az ügynek nemcsak színe, visszája is van. Kína abban érdekelt, hogy mind a dollár, mind a jen erős legyen, ennélfogva vásárlásaival mindkettő árfolyamát akár tudatosan is felhajtja. A közelmúltban nagy tömegben vett japán állampapírokat. Tény, hogy az erős jen Japánnak nemzeti átok. Nyílt piaci művelettel le is értékelte a valutáját a minap. De az, hogy az ország Kína adósa, neki se, Amerikának se átok. Ha valaki valakinek hitelez, az a bizalom jele. S hogy mennyiért, ugyancsak. Mi erről sokat tudnánk mesélni.