Kellünk-e még?
Azt tudtuk, hogy a politikának ilyen a természete, de az a legszörnyűbb rémálmainkban sem jött elő, ami napjainkban a természetvédelem körül történik. Ha így megy tovább, a második Orbán-kormány túltehet az első szégyenteljes Pepó-korszakán is.
A zöldhatóságok és a nemzeti parkok vezetőinek, munkatársainak indoklás nélküli menesztése, a természetvédelmi őrszolgálat szinte teljes felszámolása, a nemzeti parkok földvásárlásainak, valamint a Natura 2000-es munkafolyamatoknak a leállítása, az eddigi földvásárlások és területkijelölések felülbírálata, azok törvénytelenségének komoly alap nélküli sejtetése – mindez több, mint ijesztő.
A civil társadalommal a hatalom alig kommunikál, amikor mégis, akkor többnyire pökhendi, kioktató stílusban. (A NENYI szellemében?) A Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes vezetőinek döntései bírálhatatlanok, kőbe vésett igazságok. Ha eddig nem tudtuk volna, kiknek a zsebében van a Bölcsek Köve. Ha valaki tamáskodni merészel, lesújt rá az igazság ökle.
Húsz évvel a rendszerváltás után Forradalmi Kormányunk regnálása alatt ébredezik a parancsuralom, s nagyon sokakat bénít a félelem.
Soha nem volt még ekkora szükség erős és egységes természetvédelmi államigazgatási szervekre, valamint a munkájukat támogató, alkalmasint kiegészítő társadalmi háttérbázisra. Árvíz, aszály, sosem látott mértékű erdőirtás és orvvadászat, vízszennyezések, elszaporodó illegális hulladéklerakók, a tiltott peszticidek nagybani alkalmazásának gyors terjedése a mezőgazdasági területeken stb. Egyes tájegységeink lassan már lakhatatlanná válnak.
Felvetődik a kérdés: vajon mi lehet az oka annak, hogy a lankadatlanul harcban álló keresztény-konzervatív kormányunk és holdudvara eszeveszett dühvel rombolja le mindazt a természetvédelemben, amit az elmúlt húsz évben felépítettek. Gazdasági érdekek, nemtörődömség, lekezelés, ellenszenv? Netán a természetvédelem lenne a bolsevizmus vagy az ateizmus melegágya, amit rögvest ki kell gyomlálni? Nincs válasz. És persze kérdés az is, sőt, igazából ez a kérdés: meddig folyik még ez az őrült rombolás, van-e, lesz-e határa. Az új, felvilágosult zöldkabinet irányítói hogyan és milyen szakmai mérce és értékítélet mellett képzelik el a jövőbeli működésüket? Sokan lennének kíváncsiak a válaszokra, de a tárca prominenseinek együttműködése, kommunikációja a nemzettel, nem azt ígéri, hogy ez a kíváncsiság hamarosan kielégül.
Pedig még egyetlenegyszer sem kísérte az államigazgatásban dolgozó szakemberek és a társadalmi szervezetek részéről ekkora rokonszenv a természetvédelemért felelős államtitkár – a jelen kormányzati struktúrában jogosítványait tekintve: miniszter –kinevezését, mint most tavasszal. Olyan ember ő, hittük és vallottuk, aki „közülünk való”, aki az elmúlt évtizedek során sokunkkal együtt küzdött különféle zöldcélok megvalósításáért, nemegyszer szinte teljesen elveszettnek hitt ügyekben is. Éppen emiatt a kinevezése után sokan, nagyon sokan felajánlottuk néki a szakmai segítségünket, mert valóban felsejlett annak a reménye, hogy a hazai természetvédelem jövője újabb, az eddigieknél is nagyobb sikerek előtt állhat. És mindezek után történt, ami történt...
Ámbár lehet, hogy az eddigi események mindössze a kezdeti nekivadulással magyarázhatók. Esetleg csak egy forradalmi hevületét másképpen levezetni képtelen politikus ámokfutásáról van szó, s talán most már a heves nyár elmúltával lenyugszik ő is, ráébred, mit is tett, bölcsen belátja tévedéseit, sikeres építkezésbe és építő párbeszédbe kezd. Menteni próbálja, ami még menthető.
Mást nem tehetünk, várunk. Szeretnénk tenni a dolgunkat, legyünk civilek vagy hivatalnokok, hiszen a maga területén mindenki tenni akar, ahogy tett is az elmúlt évtizedekben. De úgy nehéz bármit is lelkesedve felvállalni, ha éppen az néz át rajtunk, az érzékelteti minden megnyilvánulásával, hogy mellőzhetők vagyunk, akinek pedig elsősorban az együttműködést kellene a szeme előtt tartania.
Kérem, Államtitkár Úr, legyen őszinte azon sokakhoz, akik politikai hovatartozásuktól függetlenül nem is olyan rég még a barátai, segítői voltak, és remélhetően – túljutva napjaink érthetetlen eseményein – ezt a jövőben is elmondhatják majd magukról! Hiszen, hadd véljük még ezt, Önnek sem közömbös, van-e a háta mögött egy egységes, a munkáját támogató társadalmi bázis! Kérem, álljon ki elénk és mondja a szemünkbe: regnálása alatt számít-e a szakmai munkánkra, együtt akar-e velünk dolgozni, mint tette azt a kinevezése előtt, vagy ne áltassuk tovább magunkat? Ennyivel, mindazok után, ami eddig a munkába állása óta a tárcánál történt, tartozik nekünk!
A szerző természetvédő
