Nagyszerű dolog, hogy ilyen rendezvénynek adhattunk otthont Budapesten (főleg hogy két bajnokot is avathattunk több eredményes helyezésünk mellett), de milyen áron? Budapest egyik központi terén kiemelt védettséget élvező park fáit láncfűrésszel szabdalták egy néhány napos rendezvény kedvéért.

És ez nem az első ilyen eset a Roosevelt téren. 2002. január 28-án a Népszabadságban megjelent cikk (A Grescóé lesz a mélygarázs) elkeseredetten ad számot a Gresham-palota mélygarázsépítésének áldozatául esett fákról. Akkor a három legszebb, legalább fél évszázados tiszafát és egy világritkaságnak számító ciprust sikerült kiirtani több másik fával együtt. A beruházót ugyan fővárosi határozat kötelezte a tér helyreállítására és az említett fajtakülönlegesség megóvására, de a ciprussal együtt még mindig 44 idős fa hiányzik a térről, az eredeti állapothoz képest! 1987-ben a budapesti Duna-partok látképe felkerült az UNESCO világörökség-listájára. Ennek része a Roosevelt tér a környező épületekkel és fákkal egyetemben.

Mondhatja bárki, hogy a mostani irtás elenyésző mértékű, szinte csak „gallyazás”. A tendencia viszont meglehetősen ijesztő. Az ember csak a pusztítást látja, és nincsen semmi a mérleg másik oldalán. Kicsinyes, rövid távú célok, magán- vagy üzleti érdekek kerekedhetnek felül több évtizedes, patinás köztulajdonok pusztulását hátrahagyva maguk után.

Az egykori beruházótól, illetve a mostani rendezvény felelős szervezőitől ki fogja számon kérni azt a kárt, amelynek megtérítésére a beruházó céget már régen kötelezték – eredménytelenül –, illetve amit a mostani, pusztán a hétvégi rendezvény miatt okoztak a még megmaradt fákban?

Hajós András főiskolai hallgató