Elég volt a zsarolásból!

Egyetértek Csillag Istvánnal és Mihályi Péterrel (Széchenyi-terv: kamu vagy komoly, szeptember 8.) abban, hogy a II. Széchenyiterv nem más, mint parasztvakítás, harmatgyenge, megalapozatlan, semmire sem alkalmas írás.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektor a pazarlás szektora lenne.

Sajnos volt SZDSZ-es párttársaim és kollégái kormányszinten is gyakorolt, rosszul értelmezett liberalizmusának hatásait a bőrömön éreztem az elmúlt években. A multi kereskedelmi vállalatok 70 millió forintot zsaroltak ki mikrovállalkozásomtól, de mivel áremelést évekig nem fogadtak el, így a kizsarolt összeg ellenére sincs piacunk.

A kormány milliárdokkal támogatta a multikat, tíz évre szóló adómentességet kaptak arra hivatkozva, hogy jelentős munkahelyteremtést hajtanak végre. Pedig ezen a téren csak átcsoportosítás történt, s igen szomorú, hogy komoly szakemberek abból vonnak le mélyreható következtetéseket, hogy a boltban ülnek az eladók, a Tescóban meg dolgoznak. Elég szégyen, hogy a kormány engedte a hagyományos bolthálózatot így szétverni. Működik vagy tíz jelentős kiskereskedelmi cég a magyar piacon, de ezek beszerzési társulásokba tömörültek, szinte oligopol helyzetben vannak, s pofátlan feltételeik nagyon hasonlítanak egymásra. Mivel a multik felölelik a nagykertevékenységet is, a kis boltoknak nincs más lehetőségük, mint a multiktól megvásárolni a termékeket, amelyeket így persze többért kell adniuk.

Ha a kb. 30 százalékot kitevő kizsarolt díjakat s a 20–40 százalékos átlagos nettó árrést összeadjuk, látjuk, hogy jóval nagyobb a haszonkulcs, mint 15–20 évvel ezelőtt. Az akkori 20–40 százalékos árréssel szemben ma már alig találni boltot, ahol 1,7 alatti szorzóval dolgoznának.

Az emberek azért fordultak el a szocialista–liberális kormánytól, mert minden területen látták azt a zabolátlan garázdálkodást, amit a multi kereskedelmi vállalatok művelnek bejövetelüktől napjainkig. Az elmúlt tíz évben egyévi teljes APEH-adóbevételt zsaroltak ki tőlünk a multik nominálisan, és ez jelenértéken legalább 16-17 000 milliárd forint. Aki nem hiszi, számoljon utána! Ahhoz, hogy saját hazánkban piachoz jussunk, átlagosan 30 százalék „vámot” kell fizetnünk.

Ez a szociális–liberális kormány legnagyobb bűne. A multik az elmúlt nyolc évben terjedtek el országosan és szemtelenedtek el igazán. S hiába tájékoztattuk a minisztériumokat a zsarolás intézményesített és elterjedt módszeréről, mind a mai napig senki sem reagált rá. Ez elképesztő, felháborító.

Tudják önök, hogy a szép áruházakat is a mi, azaz a beszállítók pénzéből építették? Ugyanis volt olyan sáp is, hogy áruháznyitási díj. A nagytőke liberalizmusa az, amiből az embereknek elegük volt. Nem az a pazarlás, ha a kkv-szektort támogatja az állam, hanem az, ha hagyják, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

A foglalkoztatottak 71 százaléka a kkvszektorban dolgozik, ami 4 százalékkal több, mint az uniós átlag.

Hozzáadott értékben ugyan az arányuk csak 50 százalék körüli, szemben az uniós 58 százalékkal, de ebből azt a következtetést levonni, hogy nem kell a kkv-szektort támogatni, abszurd.

The small is beautiful – mondják angolszász nyelvterületen, mert ott tisztában vannak azzal, hogy a kisvállalkozások a gazdaság gombái. Ha kedvező gazdasági környezetet találnak, akkor nőnek, mint az igaziak, ha nem, akkor persze fordított a helyzet.

Pálfi Jenő elnök-vezérigazgató, Finanz Holding Zrt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.