Mit szólnánk? Valószínűleg meglepődnénk, mint most, amikor egy újdonsült vallási közösség bemutatkozójában (konkrét példa) arról olvasunk, hogy őseink hajdan egyetlen nagy hullámban az univerzumból érkeztek a Földre.

A kereszténység – ahogyan az iszlám, a zsidó vallás vagy éppen a hinduizmus – legitimációját a kívülálló számára elsősorban nem a hittételek adják, hanem a több ezer éves múlt, a vallás köré épült intézményrendszer, a kultúrára és a művészetre gyakorolt hatás, a történelmet formáló erő. A régóta létező egyházak lehetnek szimpatikusak vagy ellenszenvesek, egyet azonban nem lehet vitatni: jól-rosszul, de valóban egyházként működnek. Ugyanez nem mondható el a bíróságon nyilvántartásba vett összes felekezetről és vallási közösségről. Az adóhatóság minap közzétett listája szerint immáron 185 egyháznak számító szervezet kapott egyszázalékos felajánlást. Számuk töretlenül nő, az egyház-alapítási dömpingnek nem látszik a vége.

Nyilvánvaló, hogy az esetek egy részében szélhámosokkal van dolgunk, akiket a könnyen megszerezhető pénz motivál. Némelyek arra sem veszik a fáradságot, hogy a látszat kedvéért kitaláljanak valamiféle vallási körítést: megelégednek azzal, hogy honlapjukon szolgáltatásaikat kínálják. Akad közösség, amelyik nem is nagyon titkolja, hogy ténykedése jórészt a saját kasszába vándorló adományok gyűjtésében merül ki.

Az eddigi kormányok pontosan tudták, hogy a vallási piacot ellepték a kóklerek, a futóbolondok és a csalók. A baloldali–liberális koalíció azonban úgy gondolta, a rendszerváltáskor kialakult rend megbolygatása több veszéllyel jár, mint amennyi haszonnal kecsegtet. A jobboldal próbálta szigorítani a törvényt, de korábban ehhez nem volt meg a kétharmados többsége. Szerencsére, mert a fi deszes kormány javaslatai az úgynevezett történelmi egyházakat hozták volna még kivételezettebb helyzetbe, és csak mellékesen szolgálták az álegyházak kiszűrését.

A Fidesz–KDNP ma viszont már bármit átnyomhat a parlamenten. Ezzel a lehetőséggel élve olyan koncepcióval kellene előrukkolnia, amely nem politikai kurzusszempontok alapján osztályoz, felülemelkedik a vallási elfogultságokon, de gátat vet a nyakló nélkül osztogatott állami támogatásoknak, megközelítőleg objektív kritériumokat ad annak eldöntéséhez, hogy valamely szervezet egyházi tevékenységet végez-e. Kétségbeejtően nehéz feladat. A kérdés megvitatásának persze csak akkor van értelme, ha a jobboldali kormány ezúttal nem akarja beáldozni a vallásszabadságot a szövetségesnek tekintett egyházak érdekében. Nincs jó előérzetünk, de ettől még bármi előfordulhat: Isten a történelem ura.