Célunk kettős: egyrészt az utcán élő emberek figyelmét felhívni arra, hogy élhetnek és élniük is kell emberi jogaikkal, másrészt pedig a társadalom és a közvélemény felé jelezni, hogy a hajléktalan emberek képesek kiállni jogaikért, nem megvetendő, lesajnálható, másodrendű állampolgárai Magyarországnak, hanem mindenki mással egyenlő jogokat élveznek. A hajléktalanok ugyanúgy szeretnek, szenvednek, éreznek és örülnek, mint bárki más, hajléktalanságuk folytán azonban egészen speciális élethelyzetben vannak. Ettől függetlenül ugyanolyan jogi védelem és emberi bánásmód illeti meg őket is, mint bárki mást.

A jogi kisokos nem csupán jogszabályok gyűjteménye, hanem közérthetően megfogalmazott fi gyelmeztetés is: mire van jogunk, s mit kell elkerülni. Vannak benne viselkedési tanácsok is pl. igazoltatás esetére, rászabva arra az élethelyzetre, amiben a hajléktalan emberek élnek. Ezenkívül megtalálható benne mindenféle információ arról, hogy hol lehet jogi vagy szociális segítséget kapni, vagy hova lehet fordulni panasszal jogsértés esetén.

Hajléktalan emberként magam is nagyon jól tudom mivel szembesül egy nehéz helyzetbe jutott ember, amikor ott találja magát az utca forgatagos dzsungelében. Csak néhány példát említenék a teljesség igénye nélkül. Egyszer egy padon ülve vacsoráztam este kilenc óra körül, amikor a környékbeli kocsmából kicsődülő fiatalok bakanccsal megrugdostak s jól elvertek, mert az öltözékem és az ottlétem zavarta aranyifjú lelküket. Jobb szemem felett azóta is ott a heg, amit a rúgás okozott. Egy másik alkalommal toalettre szerettem volna bekéredzkedni egy közintézménybe, ahonnan a buzgó biztonsági őr szitkok közepette, végig sem hallgatva dobott ki: „b... csöves, végezd a dolgod az utcán, oda való vagy!”

Csoportunk egyik utcán élő tagját két óra leforgása alatt hét alkalommal igazoltatták a rendőrök a Nyugati pályaudvaron. Gyakran előfordul az is, hogy az erdőben vagy a híd alatt összetákolt kunyhókat a közterület-felügyelők és a köztisztaságiak előzetes fi gyelmeztetés nélkül lerombolják, vagy az aluljárókban élő emberek személyes tárgyait szemétnek nyilvánítva a kukába dobják, elégetik. Ezeken kívül is számtalan esetet említhetnék a magam és barátaim által megélt dolgokból, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy világossá váljon, miért is volt szükség a jogi kisokosra és az Utcajogász-programra.

A hajléktalan embereknek is van méltóságuk. Ezért készítünk kisokost, ezért demonstrálunk kilakoltatás ellen élőlánccal, ha kell, ezért képezzük magunkat és más hajléktalanokat az érdek- és jogvédelemre, és ezért állunk ki az olyan kirekesztő intézkedések ellen, mint például a belügyminisztérium javaslata a hajléktalan emberek közterületekről való kitiltásáról.

Nem tűrhetjük tovább, hogy még mindig nem tekintenek mindenkit teljes jogú állampolgárnak. Mi egy olyan országban szeretnénk élni, ahol nincsenek egyenlőbbek csak egyenlők.

A szerző A Város Mindenkié csoport tagja