De ez már múlt idő. Pár napja kisebb csoda történt. Tadics szerb elnök kiegyezett a haragvó Európai Unióval, és visszavonatta a határozati javaslatot. Ehelyett a közgyűlés elé egy közös uniós/szerb indítvány került, amelyben már szó sem esik a koszovói függetlenség elítéléséről, ezzel szemben annál több arról, hogy a szerb és a koszovói fél az unió patronálásával közvetlen tárgyalásokba bocsátkozik egymással.

A szerb fordulat közvetlen oka szimpla zsarolás. A brit és a német diplomácia vezetője még Tadics elnök és Lady Ashton EU-külügyminiszter tárgyalásai előtt tudomására hozta Belgrádnak, hogy ha nyakaskodik, nyugodtan elfelejtheti önnön uniós csatlakozását. Magyarán: cserébe azért, hogy a csatlakozási folyamat előregördülhessen, a szerbeknek tudomásul kellett venniük, hogy Koszovó státusa Brüsszel számára nem képezheti alku tárgyát; másfelől pedig a közvetlen tárgyalások révén de facto el kell ismerniük annak az államnak a képviselőit, amelyet egyébként se most, se a jövőben nem hajlandók elismerni. Mellesleg se a határozat, se senki más nem követeli Szerbiától, hogy nemzetközi jogilag ismerje el Koszovót. Ahogyan hajdanán az NSZK-t sem lehetett arra kényszeríteni, hogy ismerje el az NDK-t, bár a de facto elismerés Willy Brandt 1970-es erfurti látogatásával megtörtént.

Belátható, hogy a szerbeket nem volt nehéz sakkban tartani. Ivan Vejvoda, a legismertebb belgrádi elemzők egyike írta, hogy „a globális gazdasági válság közepette, amikor a munkanélküliség az egekbe szökik, és nincsenek új beruházások, a lehető legrosszabb dolog lett volna, ha Szerbia konfrontálódik az unióval”. Nos, ha nincs konfrontáció, akkor a szerb–koszovói tárgyalások témája részben a kétmilliós koszovói lakosság mintegy 6 százalékát kitevő szerb kisebbség autonómiájának, normális életfeltételeinek technikai megvalósítása lesz. Azért csak részben, mert ugyan Szerbiát sakkban lehet(ett) tartani, de ő maga is képes ugyanerre. A koszovóiak számára a szó fizikai értelmében csak Szerbián keresztül vezet az unió felé út. Márpedig ez az út pillanatnyilag el van torlaszolva. A szerbek nem fogadnak el egyetlen, a Koszovói Köztársaság által kibocsátott dokumentumot sem (útlevelet például), és nem engedik be területükre azokat az árukat, amelyeken a „Made in Kosova” jelzés található.

Az egészben az a legmegnyugtatóbb, hogy Szerbia valójában már régen lemondott Koszovó nevű tartományáról, és ha nem is mondja, csak abban érdekelt, hogy csöndben lerázza magáról az egész problémahalmazt, és a horvát példát követve mielőbb fölvétesse magát az unióba.