Átlagos körülmények között a kormányok ezeket a falakat nem akarják ledönteni, sőt elvi meggyőződésből inkább erősíteni próbálják azokat. Átlagos európai körülmények azonban ritkán adódnak Kelet-Európában. Mégis létezik erő, amely meghátrálásra késztetheti az ellensúlyok rendszerét felborító, az élet valamennyi színterét megszállni törekvő kormányokat, és ez a közvélemény. Úgyhogy átfogalmazhatjuk az előbbi tételt: hosszabb távon minden kormány hatalma odáig tart, ameddig a közvélemény engedi terjeszkedni.

Ha a közvéleményt irritálná, hogy a kormány olyan színtereken is megjelenik, ahol korábban nem, akkor kifejezné ellenérzését. Ha azonban közönyösen elfordul, netán helyesli is a térfoglalást, akkor nincs miért csodálkozni, ha az erő kultuszát hirdető kormánypárt él a lehetőséggel. Ha az embereket zavarná, hogy a forradalom nevében olyasvalaki testesíti meg a nemzetet, az alkotmány szerint a kormánytól független hivatala élén, aki már az elnyomó rendszerhez is igen lojális volt, és akinek méltóságával megfér, hogy államfő létére kormányülésekre járjon, akkor nem biztos, hogy ő lenne a köztársasági elnök.

Ha az embereknek fontos lenne az alkotmányuk, amely a diktatúra vége óta védi a jogaikat és a szabadságukat, akkor esetleg méltatlankodnának, amikor kiderül, hogy az új alaptörvényt úgy írják és úgy készülnek elfogadni, mint egy utolsó miniszteri rendeletet, ráadásul a diktatúrában (igaz, annak óvatos lebontásában is) vezető szerepet játszó volt államminiszter meghatározó közreműködésével. De nem méltatlankodnak. Még akkor sem, ha azt is közlik velük, hogy az új alkotmány elfogadása nem az a helyzet, amelyben népszavazni kellene. Közöd, kishaver?! Hiszen a referendumosdi legfeljebb arra volt való, hogy 300 forintos kérdésekről döntsünk, vagy kormányt buktassunk. Természetesen mostantól, hogy maga a haza került kormányra már ezekre sem.

S hogy a legutóbbi könnyed hódítást említsük, amely még annyi visszhangot sem váltott ki, mint az Alkotmánybíróság és a számvevőszék lerohanása: ha az emberek undorodnának attól az ötlettől, hogy a kormányzat a saját pénzükön vonalas propagandatelevíziót működtessen számukra, akkor nem lehetne ilyen simán lecserélni a köztévé nem a párthoz, hanem a szakmájukhoz hű újságíróit a párttévékben kiképzett katonákra. Azt lehetett volna remélni, hogy ha már létrejöttek a tematikus pártközeli csatornák Magyarországon, legalább a köztévé megmaradhatna demilitarizált övezetnek.Mészáros Antónia, Krizsó Szilvia,M. Kiss Csaba, Somos András, Molnár János és a többiek önkényes és botrányos leváltása ezzel szemben már-már kérkedés: mi bármit megtehetünk.

Mire a levelek lehullanak, mindent elfoglalnak.