Blogkóstoló

Erlauer előre megmondta, hogy a franciaországi kitoloncolási akció kudarcra van ítélve, és valóban (http://erlauer6.nolblog.hu/archives/2010/09/09/Vissza_ Franciaorszagba/): Pár napja azt jósoltam, hogy a Franciaországból – az unió és emberi jogi szervezetek, szakszervezetek, baloldali pártok, köztük a szocialisták ellenzésével – kitoloncolt balkáni romák a személyenként 300 (gyermekenként 100) euróval a zsebükben viszsza fognak térni Franciaországba. A jogszabályok szerint az EU tagállamainak a polgárai három hónapig minden különösebb feltétel nélkül tartózkodhatnak egymás országában (néhány országban nincs ilyen határidő).

Először Róma környékén, Olaszországban jelentek meg francia rendszámú autókkal a kitoloncolt cigányok. Most pedig egy jogvédők által kifundált akcióról számolt be a sajtó: három kiutasított roma átlépett Belgiumba, majd vissza.

„Az eddig példátlan műveletnek, amelyet két, külföldiek jogaira szakosodott ügyvéd szervezett meg, »az volt a célja, hogy megmutassa a romákkal szembeni francia kormánypolitika abszurditását« – mondták maguk az ügyvédek. Ügyfeleik – három romániai cigány – rövid időre elhagyták a francia területet, Armentieres-nél átlépve a belga határt, mentek vagy száz métert, azután visszafordultak.”

Azaz újrakezdődött a három hónapos ott-tartózkodás. A kilépést, illetve a visszatérést francia közjegyző dokumentálta, mivel a határokon nincs sem útlevél-ellenőrzés, sem más regisztráció.

Eközben határozott kiállásban ítélte el Franciaországot az Európai Parlament: „Az Európai Parlament 337-245 arányban, 51 tartózkodás mellett fogadta el csütörtökön a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és az egyesült baloldal határozattervezetét, amely aggodalmát fejezi ki a franciaországi és más tagállami romák kiutasítása miatt. A képviselők a franciaországi történteket faji és etnikai alapú megkülönböztetésnek tartják, és a kiutasítások haladéktalan felfüggesztését követelik.”

Megjegyzendő, hogy a jobbközép néppárti frakció – az Európai Néppártnak Orbán Viktor az alelnöke – is benyújtott egy Franciaországot bíráló szöveget, de a többség a baloldal radikálisabb határozati javaslatát fogadta el. (...) Európának, ha nem akar lemondani a további integrációról, a legnagyobb programjává kell tenni a leszakadt, mélyszegénységben élő népesség – nemcsak a cigányok – szociális terheinek a kezelését is. És emellett a legnagyobb európai kisebbség, a cigányok, romák, szintók, gitane-ok politikai, kulturális és gazdasági integrációját is. Ezt nem lehet megúszni. Minden ország megkísérli majd megúszni, már csak a helyi idegenellenesség és rasszizmus nyomására is, azaz belpolitikai okokból. De nem lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.