Az ellentábor belföldi politikai játékot, nacionalizmust, felelőtlenséget emlegetett, míg a támogatók, beleértve a magyar közvélemény nagy részét, a nemzeti szuverenitás megvédését, okosabb gazdaságpolitikát és a nemzetközi tőke magyarországi befolyásának mérséklését vélte felfedezni Orbán Viktor szavaiban. Rossz helyi szokás szerint a terv belföldi ellenzői megfelelő munícióval látták el a külföldi zsurnalisztákat, hogy aztán a nemzetközi sajtó által megjelentetett negatív cikkeket a magyar közvélemény befolyásolására használják fel. Ez persze nem segít senkinek, legkevésbé az Orbán-program ellenzőinek, viszont nagymértékben hozzájárul az országról kialakuló negatív képhez.

Az objektív elemzés arra az eredményre vezet, hogy a magyar miniszterelnök a nemzetközi gazdaságban megjelenő új realitás fi gyelembevételével alakította ki az irányvonalát. Az IMF, amióta létezik, sok országot megsegített már, és vitathatatlanul hasznos tevékenységet folytatott. Az IMF általában az ún. harmadik világban, szándékuk szerint feltörekvő, de sok esetben bizony csak szegény országokban működött. A jókor jövő alkalmi segítség és az ezzel járó hathatós tanácsadás okán ezt a nemzetközi szervezetet bízvást a pozitív értelemben vett internacionalizmus vívmányai közé sorolhatjuk. Több IMF-sikertörténetről is beszélhettünk.

A szervezet kialakította működési szabályzatát, és alkalmazta azokat az elveket, amelyek több helyen sikeresen javítottak egy rosszul gazdálkodó ország helyzetén. Ugyanakkor elég szerencsétlenül, kialakult az a gyakorlat is, amit a siker, a magabiztosság és az elbizakodottság különös keveréke képes csak produkálni, s amit én aszpirin-effektusnak neveznék. Emlékeznek a hirdetésre? Fáj a feje? Vegyen be aszpirint. Fáj a dereka? Csak az aszpirin. Fáj a lába? Az aszpirin a megoldás. Szóval ha egy ország eladósodással, túlköltekezéssel, pénzügyi problémákkal küszködik, az IMF a kölcsönnel egyidőben meghatározza a gyógymódot is, és elvárja, hogy az ország a tervet végre is hajtsa.

A terv sokszor sajnos egy és ugyanaz, függetlenül a probléma sajátosságaitól, az országtól, az addig megtett lépésektől, vagy a megszorítások emberi és politikai következményeitől. Ez Magyarország eseté ben sem volt másképp, és erre figyelt fel Orbán Viktor ebben a világgazdasági válság sújtotta depressziós pillanatban, amikor az IMF értésére adta, hogy kormánya nem feltétlenül kíván a jövőben a nemzetközi szervezetre támaszkodni.

A mostani gazdasági világválság egyre több elemző szerint nem egy szokásos recesszió, hanem vagy egy W típusú ismétlődő válság, vagy a 20-as évek végén lezajlott depresszióra hasonlító jelenség. Egyik lehetőség sem segíti Magyarország kilábalását a gazdasági válságból. Nem kell gazdasági lángésznek lenni annak felismeréséhez, hogy az IMF által javasolt „megszorítások” végrehajtása nem áll Magyarország érdekében. Az ilyenfajta politikailag kivitelezhetetlen és gazdaságilag kimondottan káros recept csak a jelenlegi kormány lejáratását és a gazdasági receszszió mélyítését szolgálná. Ezzel kapcsolatban két dolgot érdemes megjegyezni. Az egyik az, hogy az USA kormánya az IMF receptjétől merőben eltérő irányt választott: megszorítások helyett gazdaság-élénkítésbe kezdett. Hogy ez mennyire sikeres lépés, a jövő dönti el, de az biztos, hogy az Orbán-kormány szkeptikus hozzáállása az IMF gyógymódjához nem valami amatőr megközelítés, hanem egy más irányú gazdaságpolitika tudatos keresése.

Ha Orbán Viktornak igaza van, és irányvonala valóban a magyar gazdasági szuverenitás és a gazdasági fellendülés záloga, vajon miért kap kritikát komoly külföldi elemzőktől? Miért fenyegetőznek a hitelminősítők Magyarország hitelbesorolásának lerontásával? A válasz összetett, de evidens. A nemzetközi tőke (és remélem, ezalatt nem valami ördögi, rejtőzködő, rosszindulatú szörnyre gondolunk) elsőrendű feladatának tartja, hogy a nehézségeket megélő országokban lévő befektetései biztonságban legyenek. Számára az is nagyon fontos, hogy az IMF ezeknek az országoknak a gazdaságpolitikáját kontrollálni tudja, és hogy az ország kockázatbiztosítási mutatói jók legyenek.

Tehát az IMF és a mögötte álló erők nem akarnak roszszat Magyarországnak, csupán azt szeretnék, hogy ők, és ne Orbán Viktor határozza meg Magyarország gazdaságpolitikájának irányát. Az IMF és a nemzetközi tőke nyomásgyakorlásában, és abban, hogy szeretnék az Orbán-kormányt rákényszeríteni pozíciója revideálására, nem az ördögöt kell látni, hanem az említettek érdekérvényesítési kísérletét, és azt, hogy példát kívánnak statuálni. Miért fontos több nemzetközi pénzmozgatónak, hogy Magyarország kísérlete az IMF-receptúra visszautasítására ne sikerüljön?

Hogy ezt megértsük, nem árt egy kicsit a múlttal is foglalkozni. Nem kétséges, hogy az elmúlt nyolc év pénzügyi és gazdaságpolitikája az új Magyar Köztársaság történetének legfelelőtlenebb és legsikertelenebb korszaka volt. Az elmúlt nyolc év mutatói állandó fenyegetettséget és kiszolgáltatottságot jelentettek a pénzügyi világ és a nemzetközi szervezetek felé.

Most, amikor a világválság közepén az Orbánkormány másfajta megközelítése és bizonyos pénzügyi mutatóktól való eltérése logikus lenne, a nemzetközi pénzügyi társadalom egy bizonyos része retteg, hogy a nemzeti szuverenitás és a megszokott gyakorlattól eltérő megközelítés más nemzeteket is hasonló álláspontra késztetne. Így az eddig biztosnak vélt, kontrollált, magas hozamot garantáló fejlődő vagy harmadik világbeli országok piaca a kölcsönzők számára előnytelen irányba fordulhatna. Ha Orbán Viktor sikeresen véghezviszi programját, utána a fent említett ellenzők és kételkedők is ünnepelni fogják. Mert akkor a pénzüket továbbra is biztonságban látják. De míg az eredményeket nem látják, tűzzel-vassal ellenzik ezt az „új hangot”, és szeretnék tudatosítani, hogy az ő tevékenységük eredményeképpen mindenképpen az IMF-re fogja szorítani a magyar államot a piac.

A manapság érzékelt nemzetközi erődemonstráció annak ellenére zajlik, hogy a magyar kormány hangsúlyozta: szigorú költségvetési politikát kíván folytatni. Tehát semmi ok a pánikszerű reagálásokra, vagy a forint elleni esetleges támadásokra. Senki sem vonhatja kétségbe az előző kormánytól örökölt súlyos gazdasági helyzetet, a GDP 80 százaléka fölötti eladósodást és a felelőtlen túlköltekezést. Természetesen a kormánynak ebben az időszakban minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy a piacok a kormány valós szándékát érzékeljék, és ne az elemzők által gerjesztett csődhangulatot. Tudjuk, hogy csakis az ésszerű gazdálkodás és a fegyelmezett kormányzati irányvonal teremtheti meg Magyarország iránt a bizalmat.

A bizalomra, amit a tudatos gazdaságpolitika és annak kommunikációja állíthat helyre, egy olyan időszakban van szükség, amikor még abban sem lehetünk biztosak, hogy 5 vagy 10 év múlva egyáltalán beszélhetünk még eurózónáról. Nem kizárt, hogy Magyarországnak, miután a kormány a gazdaságot helyreállította, azon kell majd gondolkoznia, hogy érdemes-e egy olyan pénzeszközt átvennie, amely akkor éppen megszűnőben lesz. Az is előfordulhat, hogy Magyarország mostani gazdaságpolitikája akkor majd felértékelődhet. Az elfogult és érdemtelen kritikák tüzében a kormánynak nemcsak tovább kell folytatnia felelős gazdaságpolitikáját, de világosan kommunikálnia kell a nemzetközi elemzők felé is a céltudatos gazdasági felelősséget, a már elért és a jövőben remélt sikereket, és a kormány eltökéltségét a gazdasági szuverenitás irányába. Nehéz feladat, de úgy látom, hogy a kormány álláspontja tükrözi a nemzetközi gazdaságban megjelenő realitásokat, miközben törekszik a magyar gazdasági érdekek érvényesítésére.

A szerző magyar származású amerikai ügyvéd és üzletember