Ha közismerten baloldali vagy, amikor a jobboldal nyomul, akkor ez legalábbis érthetőnek tűnik – de nem véd meg a politikai semlegesség sem. Ha az egyik színezetű helyi hatalom idején kaptál akármilyen szerény lehetőséget, akkor alapesetben az ő emberük leszel, akinek az állására hatalomváltás idején zsákmányként tekintenek. De aki a helyedre ácsingózik, az sem feltétlenül gazember: lehet, hogy ugyanolyan nyomorult tengődő, amilyen te leszel, miután kilöknek a biztos havi jövedelem menedékéből; aki talán sohasem állt volna össze azokkal az emberekkel, akiktől állást remél, ha nem volna neki muszáj. Ha védekezel, jogorvoslatot keresel, akkor iszapbirkózásba süllyedsz, ahol hosszú távon nincs esélyed – legfeljebb idegösszeomlásra.

Például a kiskunhalasi kistérségben 3500 ember van munka nélkül. Mennyi esélye van ott egy ötvenéves nőnek, aki humán diplomájával az utcára kerül? Magyarország legtöbb vidéki térségében hasonló a helyzet. Alig van működő helyi gazdaság. Alig van a politikától, állami, önkormányzati pénztől független állás. A döntő többség számára reménytelen álom a független polgári egzisztencia, mert alkalmatlanok rá a társadalmi körülmények.

Most a jobboldal nyomul, és a zsákmányszerzés már a Fidesz 2006-os helyhatósági győzelme óta folyik, a baloldalnak nincs igazán erkölcsi alapja a szemrehányásra. Az elmúlt húsz év történetéből szinte mindenütt lehet példát mondani a fordítottjára is: amikor a baloldal emberének kellett a hely, és nem haboztak kiszekálni belőle azt, aki éppen ott volt. Van persze „megoldás”, mert mese az, hogy nincs átjárás az egyik politikai oldaltól a másikhoz: a szokásos régi módszerekkel, hízelkedéssel, sündörgéssel, ingyenszolgálatokkal igenis van.

Még csak nem is az számít, hogy személy szerint jobboldali vagy baloldali vagy-e az értékrended szerint. Elég, ha úgy teszel, mintha az lennél, amire éppen kereslet van. Ha nagyon kell a hely, előbb-utóbb a legtöbb ember képes így viselkedni; megvannak rá a minták. Arra viszont nagyon kevés a példa, milyen az, amikor beindul a gazdaság, a vállalkozások főként a piacról élnek meg, és nem közbeszerzési csalásból. Amikor a megszerzett, megtakarított munkajövedelemből lehet nagyobb lakást, új autót venni – nem hitelből.

Ma a jobboldal cselekvési helyzetbe jutott helyi emberei nem a vezér keskeny pallójára gondolnak, amelyen át lehet jutni valamilyen működőképes jövőbe, hanem arra, hogy kell a hely, az olcsó önkormányzati vagyon, a közpénz azoknak, akik megszolgálták. Arra tehát, amitől a magyar társadalom a rendszerváltozás óta nem előre halad, hanem körbejár önmaga körül.