Keskeny pallón

Keskeny pallón kell átmenni – jellemezte a helyzetet a hét végén kötcsei beszédében Orbán Viktor. Ott mondta ezt, ahol alig egy éve arról a „reális lehetőségről” beszélt, hogy a magyar politikát a következő tizenöt-húsz évben egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér határozza meg, amely képes a nemzeti ügyeket megfogalmazni. Azóta kétharmados hatalomra került. Mindent megtehet, amit csak akar. És, amire aligha gondolt egy éve: sok mindent meg kell tennie, amit nem akar.

Ez utóbbiakról tudjuk a legkevesebbet. Csak annyit: alighanem veszélyben a centrális erőtér, a tavasszal „forradalmi győzelmet” elért szövetség, amelyet „a polgári középosztály kötött a bizonytalanabb helyzetű és szegényebb társadalmi csoportokkal”. Mert az egyik résztvevő szerint talán túl őszinte beszédben, úgy tudni, szó volt ezermilliárdos forráskivonásról a gazdaságból, arról, hogy ennek ellenére meg kell őrizni az alacsony státuszúak szavazatát, hogy jövőre meg kell teremteni a növekedés feltételeit, mert 2013 már kampányév lesz, és hogy tavaszig keresztül kell vinni az új alkotmányt. „Amíg még tart a kegyelmi állapot”. A kormányfő kemény harcokra számít, érzékeny veszteséggel a parlamenti többségben – lesznek kiváló csoportok, dezertőrök – a költségvetési vita nyomán, amelyben fideszes lobbiérdekek is sérülhetnek. E sebekhez pedig hozzátehetjük az október 3-án elnyert fideszes polgármesteri posztokat is. A túlnyerés veszélyes velejárója: sok lesz a pénzért nyújtózó tenyér és túl kevés, ami e tenyerekbe kerül(het). Ott morognak majd azok is, akik a szűkített képviselői létszámból szükségképpen a partvonalra szorulnak. És ez akkor az utópiák helyett tényleg a valóság lesz.

Bármennyire magyarázható hatalmi érvekkel, mégis hátborzongató az a logika, amellyel a kormányfő elemzi a helyzetet. Nem törődnénk vele, hogyan akarna ő maga átmenni azon a keskeny pallón, ha nem az egész országnak kellene viszonylag épségben átjutnia a túlpartra. Orbán Viktor (és néhány más kormánytag) zárt ajtók mögött beszélt, az „ellenzéki” sajtót kizárták, pedig a kormányfő megtanulhatta volna: a közönség bosszút áll, ha nem közlik vele, amiről úgy gondolja, rá tartozik. Nem viseli sokáig a kamarillapolitikát, akkor sem, ha az előbb még vezérét látva benne borult egy megválasztott köztisztviselő lába elé. Azt sem viseli sokáig, ha ostyába csomagolva adagolják neki a keserű pirulákat. „Az emberek” már csak olyanok, hogy előbb-utóbb számon kérnek, kíméletlenül.

Ma a miniszterelnök újabb, ezúttal már országosan is nyilvános értékelést ad kormányzásának száz napjáról, és talán arról is, konkrétan hogyan képzeli a járást ama keskeny pallón. Ezzel alighanem végleg eldől az is, félre tudja-e tenni hiúságát, magára osztott érinthetetlenségét, mindent zárójelbe tévő hatalomszeretetét. Meg tudja-e fogalmazni szigorú prózában a realitást, mint tette azt az általa olyannyira bírált Bajnai Gordon? Belátja-e, milyen kötelezettségekkel is jár, hogy legalább négy évig kénytelen őt követni egy ország. Illúziói lassan már senkinek sem lesznek, de joga arra, hogy az igazat hallja, annál több.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.