Az elmúlt hetekben, hónapokban is keringett néhány kimondottan riasztó álhír. Előbb azt röppentették fel valahol, hogy az Európai Bizottság egységesen 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt Európában. Utóbb azt hallhattuk, hogy a közeljövőben megszűnhet az Európai Szociális Alap (ESZA). A két ügy fontossága indokolja, hogy ezúttal a rémhíreket ne hagyjuk szó nélkül, és tegyük helyre az információkat.

Ami a nyugdíjakat illeti: július elején átfogó vitát indítottunk, s ennek alapjául kiadtuk a zöld könyvet. Tudvalevő, hogy az elmúlt években az egyes tagországokban sok döntés született a nyugdíjak szintjéről vagy a korhatárról a válságkezelés keretében. Ez néha elkerülhetetlen volt, de nem ideális módja a reformnak, hiszen fontos lenne minden érintett társadalmi csoporttal konzultálva és megegyezve, minden hosszú távú tényező mérlegelése után dönteni.

A vita európai szintre emelésével a bizottság célja az, hogy a nyugdíjrendszerek biztosítsanak elégséges, biztonságos és fenntartható jövedelmet. E három tényező mindegyikét kikezdte a pénzügyi válság. A különböző országokban nem egyformán, hiszen a nyugdíjrendszerek sokfélék; nincs két ország az EU-ban, amelynek teljesen egyforma lenne a nyugdíjrendszere. A kihívások viszont közösek: hasonlóak a demográfiai folyamatok (a háború utáni úgynevezett „babyboom”-generáció nyugdíjas korúvá válása), a munkaerő-piaci tendenciák (tömeges munkanélküliség), valamint a válság hatásai is.

A 70 éves korhatár mint állítólagos várható javaslat jóval azelőtt bukkant fel a sajtóban, hogy a zöld könyv egyáltalán megjelent volna. Ez a dokumentum azonban egyértelműen kimondja: nincs és nem is lehet egységes megoldás, mivel annyira nagy a változatosság az unióban. Például míg a svéd férfiak átlagosan 79 évig élnek, addig a magyar férfiak 70 évig, a litvánok pedig csak 65 évig – már csak ezért sem lehet mindenütt azonos a nyugdíjkorhatár. Ami kétségtelen: a társadalom elidősödése és a tartósan magas munkanélküliség miatt a nyugdíjjogosultság korhatára időben valamelyest kitolódik.

Hogy a nyugdíjkorhatárt illetően hol milyen mértékű és konkrétan milyen teendők vannak hátra, az országonként változó. Ennek felismerésén túl Brüsszelben azt is kutatjuk, mit lehet tenni például az egészségvédelem és a felnőttképzés terén annak érdekében, hogy a meghosszabbodó aktív életpályában az emberek elsősorban pozitívumot, lehetőségeket lássanak. Jövőre kiemelten foglalkozni kívánunk az idősebb nemzedékek problémáival, s ennek a kampánynak a kiteljesedése lesz 2012-ben az Aktív időskor európai éve.

A drasztikus korhatáremelésnek pedig vannak alternatívái. Lehet például küzdeni azért is, hogy ritkább legyen a korengedményes nyugdíjazás. El lehet érni, hogy a fiatalok hamarabb találjanak olyan munkahelyet, ahol megkezdhetik a nyugdíj-megtakarítások felhalmozását. Lehet több gyermeket is vállalni és bevándorlási hullámokat kelteni, ily módon is változtatva a kedvezőtlen demográfiai trendeken.

Az elemzés és a vita tehát messze nem csak a korhatárról szól. Elkerülhetetlen például, hogy egyes tagországokban a folyamat részét képezze a kilencvenes évek reformjainak kritikus elemzése. Meg kell vizsgálni, mennyiben váltották be a hozzájuk fűzött várakozásokat a magánynyugdíjpénztárak, és hol van olyan elem, amely korrekcióra szorul. Egy kialakult rendszer teljes felforgatását a bizottság nem ösztönzi, de egy türelmes, konstruktív elemzésben és korrekciós folyamatban partnerek tudunk lenni.

Ami a másik álhírt, tehát az Európai Szociális Alap jövőjét illeti, mindenekelőtt le kell szögezni, hogy erre az intézményre ma sokkal nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Ez az alap a közösség egyik legrégebbi intézménye, mely már a kezdet kezdetétől, 1957-től a rendszer részét képezte, és az 1990-es években integrálódott a kohéziós politikába. Általa mintegy tízmillió dolgozó részesül támogatásban évente, hogy megőrizhesse munkahelyét, új álláshoz jusson, vagy előmenetele érdekében korszerűbb, versenyképesebb tudásra tegyen szert. (Magyarországon 2007–2013 között 3,6 milliárd eurót, mintegy 1000 milliárd Ft-ot fektet be az ESZA az emberek tudásába, szakértelmébe.)

Az Európai Tanács júniusban elfogadta az Európa 2020-as stratégiát, amely célul tűzi ki a foglalkoztatási szint 75 százalékra emelését és a szegények számának csökkentését legalább 20 millióval. Ennek a programnak a pénzügyi támogatását elsődlegesen az ESZA nyújtja. Emiatt nemhogy nem megszüntetni, hanem éppen ellenkezőleg: megerősíteni akarjuk az Euró pai Szociális Alapot.

Ahhoz, hogy az ESZA eredményesen tudja szolgálni a 2020-ra elérendő célokat, javítani kell a hatékonyságát. Ennek lehetőségeit júniusban egy kétnapos konferencia keretében kutattuk. Arra jutottunk: forradalomra nincs szükség az ESZA-ban, de van tere a változtatásnak. Egyrészt abban a tekintetben, hogy mit finanszírozzunk belőle, de abban a tekintetben is, hogy miként használjuk. Bővíteni próbáljuk az együttműködési lehetőségeket a fejlesztési bankokkal és erősíteni az eredménycentrikus értékelést. A támogatások feltételeinek finomítása s az ESZA sajátosságainak megfelelő új szabályozás megalkotása szintén a közeljövő feladatai közé tartozik.

Azok a problémák, amelyeket az Európai Szociális Alap kezelni hivatott, csak súlyosbodtak az elmúlt időszakban. Az EU egészét tekintve mostanában tetőzik a válság által felduzzasztott munkanélküliség, 10 százalék körüli szinten. Tudatában vagyunk annak is, hogy a válság szociális következményei még nem mutatkoztak meg teljes egészükben, és számítani lehet olyan konfliktusokra, mint például a romániai romák esete Franciaországban. Mindezek a tényezők egyöntetűen abba az irányba mutatnak, hogy az Európai Unió játsszon erősebb koordináló szerepet a szociális ügyekben. Ennek eredményessége pedig nem kis mértékben múlik azon, hogy meg tudjuk-e erősíteni a kohézió pénzügyi eszköztárát, és tudjuk-e javítani a támogatások felhasználásának hatékonyságát.

A szerző az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa