Ehhez valóban csodára lenne szükség, mert pillanatnyilag az általános feltételek nem kedveznek a két cél együttes elérésének. Ha többen vállalnának (több) gyereket és több lenne a munkalehetőség is, akkor a szülők és a dolgozók halmaza egyre nagyobb mértékben fedné egymást. És miközben a sikeres modellek azt bizonyítják, hogy a népszaporulat növekedése szorosan összefügg a munkaerő-piaci biztonsággal, Magyarországon még az állami intézményrendszer sem segíti a két szerep összeegyeztetését. Gondoljunk csak a ma véget érő nyári szünetre.

A magyar közoktatásban a vakáció 12 hétig tart, ami Európában a hosszabbak közé tartozik. Ez az időszak szinte kivétel nélkül minden családnak gondot okoz, feltéve, hogy nincs korlátlanul szolgálatba hívható nagyszülő, vagy megszámlálhatatlan pénz a nyári táborok fi nanszírozására. Ahol a szülők dolgoznak, folyamatos stresszt okoz a gyerek felügyeletének megszervezése is, a tartalmas program biztosításáról már nem is beszélve. A hosszú nyári szünet is része annak a nem rövid listának, amely azokat az okokat sorolja, amelyek miatt a társadalmi különbségek a magyar iskolarendszerben nem csökkennek, hanem nőnek. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a jobb módú szülők gyerekei kipihentebben, frissebben, a szegényebbek fásultabban, fáradtabban kezdik az iskolaévet. Mert mit is lehet csinálni két és fél hónapig? Strandolni, táborozni, utazni, ha van mód rá; őgyelegni, plázázni, bandába verődve izgalmakat keresni – ahol csak ez adatik. Mivel a kivehető szabadságok ideje messze nem fedi le a nyári szünetet, a kérdést nem lehet elintézni azzal, hogy vannak a jó szülők és a rosszak, utóbbiak elhanyagolják a gyereket, az előbbiek meg nem. Pontosabb azt mondani, hogy a vakáció olyan bonyolult logisztikai feladvány, amelyet lehetőségei szerint ki így tud megoldani, ki úgy.

A két és fél hónap pedagógiai szempontból is erősen megkérdőjelezhető. Az oktatáskutatók időről időre felhívják a figyelmet a jelenségre, amelyet az angolszász országokban „summer setback”-nek neveznek, egyfajta visszafejlődésnek, ami még a jobban tanulókat is érinti. Minél hosszabb a szünet, a hatás annál erősebb. Ennyi idő alatt a diákok jóformán elfelejtik, amit előző évben tanulnak.

Ki igazodik kihez? – ez az igazi kérdés. A szülők és a gyerekek egy állami szolgáltatáshoz, vagy az állam a családokhoz. Ezt kell eldönteni, ha a gyerekszám növelése és a foglalkoztatás bővítése egyformán fontos, hiszen ennek kulcsa a munka és a család összeegyeztethetősége. A nyári szünet ésszerű lerövidítése, a felszabaduló tanítás nélküli napok tanév közbeni elosztása csak szándék kérdése. A gyerekeknek is jobb lenne így. Egy átalakítás, amely nem kerül pénzbe, a nagy célokkal mégis összhangban van. Ha a harmadik kívánság a szolgáltató állam megteremtésére vonatkozna, talán meg is valósulhat.