Útközben nők mellett haladtam el, akik a sártengeren át a piacra igyekeztek, fejükön jókora gyümölcs- és zöldségrakománnyal. Elgondoltam, mennyire más lenne itt minden, ha jól karbantartott műút vezetne errefelé.

Afrikában a meglévő kevés műút is gyakran tele van kátyúkkal, és olyan földutakba torkollik, amelyek csak különleges járművekkel járhatók. A gazdálkodó közösségek környékén pedig már nincs is semmiféle út. Ezek a falusi területek, amelyek képesek lennének élelemmel ellátni több mint egymilliárd éhes embert, teljesen el vannak vágva a külvilágtól. A szubszaharai területek lakosságának majdnem hetven százaléka olyan falvakban lakik, ahonnan a legközelebbi útig legalább fél órát kell gyalogolni.

Kofi Annan, a Szövetség az Afrikai Zöld Forradalomért (AGRA) vezetőségének elnöke tisztában van ezzel az elszigeteltséggel: „Az átlagos afrikai kisgazdálkodó egyedül vergődik. Nincs biztosítása a természeti csapások ellen, nem kap sem támogatást, sem hitelt. Az afrikai kisgazdálkodók zöme ráadásul nő”. Valóban, a világon a kisgazdálkodók fele nő, s gondoljunk bele: még ma is büntetéssel felérő hosszú utakat kell gyalog megtenniük, hogy portékáikat a piacra vigyék.

Mi a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapnál (IFAD) úgy véljük, hogy a földgazdálkodást, legyen bármilyen méretű, vállalkozásként kell kezelnünk, azaz a kisgazdálkodókat elsősorban földműves kisvállalkozónak kell tekintenünk, és nem szegény, alamizsnára szoruló embereknek. Erősödik a felismerés, hogy az élelmiszerbiztonság és a szegénység problémájának a megoldásában elsősorban ezekre a kisgazdálkodókra és falusi közösségeikre támaszkodhatnánk – de csak akkor, ha a munkájuk feltételei biztosítva lennének.

A múlt század zöldforradalma roppant nagy hatást gyakorolt a mezőgazdasági területekre és az élelmiszer-termelésre, s milliók életét formálta át. E sikerek nagy része a helyben már meglévő infrastruktúrának köszönhető. India úthálózatának sűrűsége a zöldforradalom kezdetén, az 1970-es években 388 kilométer volt ezer négyzetkilométerenként. Vessük össze ezt például a mai Etiópia 39 vagy Szenegál 71 kilométeres adatával.

Az új utak más létfontosságú szolgáltatásokat is közelebb hoznak a falvakhoz. Etiópiában a falusi lakosság mindössze kettő százaléka fér hozzá az áramszolgáltatáshoz, s nagyrészt a telefon-összeköttetés is hiányzik. Kutatók úgy vélik, hogy ennek az is oka, hogy a vidéki községek csupán 17 százaléka fekszik a műúttól egymérföldes távolságon belül.

Sok afrikai kisgazdálkodó nem rendelkezik elegendő termelőeszközzel, földdel, vízzel és új technológiákkal sem. Emiatt a termés általában túl kevés ahhoz, hogy a falusi háztartások milliói piacképes felesleget halmozzanak fel. Ahol pedig lenne felesleg, ott is hiányoznak az értékesítés eszközei, a feldolgozókapacitás, a marketing. E hiány döntő oka, hogy az elmúlt két évtizedben a források elosztásánál szégyenletesen mellőzték a mezőgazdaságot.Mind a fejlett, mind a fejlődő országok tévútra keveredtek – a gyors gazdasági növekedés és technológiai fejlődés mellett. Elzárták a fejlesztési források csapját a mezőgazdaság számára, ezzel arra kényszerítették a kisgazdálkodókat, hogy gazdálkodásukat a mezőgazdasági alaptevékenységekre korlátozzák, és azon túl csak az állam és a segélyszervezetek adományaira támaszkodjanak.

Ezeket a csapokat újra meg kell nyitni. Az IFAD tapasztalatai szerint a napi egy dollárnál is kevesebbet kereső kisgazdálkodó jövedelmének megkettőzése csupán nyomormenedzsment, hiszen az ember napi két dollárral ugyanúgy szegény marad. Ám ha ezek a kisgazdálkodók olyan támogatást kapnának, amelyből ötszörös jövedelmet hozó gazdaságot építhetnének ki, az már valóban a szegénység felszámolását jelentené. Nagyon lényeges, hogy az így megszülető életképes vállalkozások kapcsolatban legyenek a piaccal. A falusi infrastruktúra, a bekötőutak, a villamosítás stb. támogatása, a szövetkezés ösztönzése, a földtulajdonhoz és az öntözőberendezésekhez való hozzájutás elősegítése –ezek mind nélkülözhetetlen szemek az értéktermelés láncában.

Ebben a láncban minden kapcsolódást erősíteni kell a kisgazdálkodótól a helyi kereskedőn és mezőgazdasági feldolgozón át a regionális és országos piacig. Jól működő, karbantartott infrastruktúrával kell összekapcsolnunk az élelmiszer-termelőt azokkal, akiknek e termékeire szükségük van. Kutatásokkal, technológiával kell segítenünk, hogy jó minőségű árut tudjanak előállítani, s raktározási lehetőségekkel, hogy az árut jó áron tudják értékesíteni.

Ha a kisgazdálkodók rendelkeznének az alapvető infrastruktúrával, akkor nem csupán önmagukat és falujukat tudnák ellátni élelemmel, hanem sokkal szélesebb körben is hozzájárulhatnának az élelmiszer-biztonsághoz. Ha lerakjuk az alapokat, akkor a gazdálkodók, miként Zambiában is tapasztaltam, ki fogják építeni maguknak az utat, mely elvezet a biztonságos élelmiszer-ellátáshoz.

Project Syndicate 2010

A szerző a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) elnöke